INFORÁDIÓ
2022. október 3. hétfő
Helga

kaderják péter

villamos energia

megújuló energia

naperőmű

Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium energiaügyekért és klímapolitikáért felelős államtitkára felszólal a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalról szóló törvény módosításának általános vitájában az Országgyűlés plenáris ülésén 2018. június 26-án.

Kaderják Péter: megállíthatatlanul nő a napenergia-termelési igény, de vannak még nehéz kérdések

Vannak a napnak olyan időszakai, amikor a fogyasztóktól a nagy rendszer felé áramlik a villamos energia, vagyis megindult a visszafelé áramlás azon a hálózaton, ami világéletében csak egy irányba működött, a termelőtől a fogyasztóhoz – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Kaderják Péter, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Zéró Karbon Központjának vezetője. A Magyar Akkumulátor Szövetség ügyvezetője beszélt a megújuló energiaforrások okozta nehézségekről, a hálózati és tárolási problémákról is.

Kaderják Péter az Arénában
 

Mekkora az ország villamosenergia-felhasználása?

Jelenleg 41-42 terrawattóra. Ez hosszú idő óta viszonylag stabilan így alakul. A növekedés mérsékelt volt az elmúlt évtizedben.

Mekkora az összes hazai erőműkapacitás?

A megtermelt villamosenergia a villamosenergia-fogyasztásunknak körülbelül a 70-75 százaléka. Most nagyon hektikus időket élünk, nem zárom ki, hogy ez most vagy a közeljövőben adott időszakokban különösen nagyot változzon, de éves átlagban a 25 százalékos nettó importarányt produkáljuk most.

Mi nő gyorsabban, a hazai fogyasztás vagy a termelés?

Ha csökken a nettó importarányunk, akkor nyilván a termelés nőtt. Abban, hogy csökkent a nettó importigényünk az elmúlt két évben, nem nagyon játszhat már szerepet, minthogy a megújuló bázisú villamosenergia-termelésünk nőtt, elsősorban a napenergia-termelés területén. A 2021-es évben egy gigawattnyi új naperőműkapacitás kerül be a rendszerbe, ez évi 1‒1,1‒1,2 terrawattórányi többlet villamosenergia-termelést jelent napenergiás kapacitásokból, ezt kell a 40-41 terrawattórához hasonlítani. Nagy dolog. Egy év alatt a magyar villamosenergia-termelés két-három százalékát kitevő napenergia-kapacitással bővül a rendszer, ez már egy érzékelhető nagyságrend. Különösen, ha figyelembe vesszük, hogy ezt hazai forrásból termeljük meg, ilyen időkben, mint amilyeneket most élünk, különösen nagyon fontos.

A nemzeti energiastratégia, illetve a nemzeti energia- és klímaterv szerint a naperőművi kapacitásban 2030-ra szerettük volna elérni a 6500 megawattot, 2040-re pedig a 12 000 megawattot. Viszont Palkovics László a minap arról beszélt, hogy 2023 végéig már 8000 gigawattra növelné Magyarország a napenergia-kapacitását. Mennyivel haladunk gyorsabban az ütemtervnél?

A nemzeti energia- és klímatervben a villamosenergia-szektorra vonatkozóan azt a célt tűztük ki annak idején, hogy egyre inkább növekedjen a magyar villamosenergia-termelési portfolión belül a karbonmentes áramtermelésnek a részaránya. Ma a villamosenergia-termelésünk összetétele úgy néz ki, hogy annak körülbelül a felét a Paksi Atomerőmű adja, amely karbonmentes villamos energiának számít. Jó húsz-huszonöt százalékát gázos erőművek produkálják. A Mátrai Erőmű az utolsó lignites blokkunk, ennek a részaránya a teljes előállításban lecsökkent 10-11-12 százalék környékére, amit már meghalad a megújuló forrásból előállított villamosenergiának a részaránya, ami nemcsak napenergiát jelent, van némi szélerőművi kapacitásunk, 330 megawatt és vannak biomassza alapú erőműveink is. Ez a megújuló villamosenergia-termelési teljes portfolió legutóbb már elérte a hazai villamosenergia-termelésnek a 13-14 százalékát. Ha ezt hozzáadjuk a paksi 50 százalékhoz, akkor látszik, hogy 60 és 70 százalék között folyamatosan nő a karbonmentes villamosenergia-termelésnek a részaránya. Ennek a megújuló komponensnek egyre növekvő hányada a nap bázisú villamosenergia-termelés, ami az összes hazai villamosenergia-termelésünknek adja ma már körülbelül az 5-6 százalékát, és ez az, ami 2016-ban még nulla volt. Azóta látjuk ezt az exponenciális növekedést.

Mire lehet számítani a következő években? Duplázni nem lehet mindig, de ha 2030-ra szerettük volna a 6500 megawattot elérni, az pár éven belül is meglehet.

Így van. A napenergia-termelés gyorsabban nőtt Magyarországon, mint ahogy előre láttuk. Akkor is optimista voltam, de azért azt elképzelni 2018-ban, hogy 2022-re 3200 megawatt lesz a rendszerben, elég nehéz volt. Látni kell, hogy ez a típusú villamosenergia-termelés és az a szerkezet, ahogyan a hazai áramot megtermeljük, radikálisan más, mint korábban volt. Ma már 150 ezer körül van az a hálózati csatlakozási pont, ahol erőművek betáplálnak villamosenergiát a magyar villamosenergia-rendszerbe.

Százötvenezer?

Százötvenezer, ha beleszámoljuk a háztetőre szerelt kis erőműveinket is, akkor ez a szám ilyen nagyságrendű. Ezek miatt évi 10-20-30-40 ezerrel nő ezeknek a pontoknak a száma. Vannak ma már olyan körzetek Magyarországon, ahol nagyon sok tetőn van napelem és vannak a napnak olyan időszakai, amikor a fogyasztóktól a nagy rendszer felé áramlik a villamos energia. Vagyis megindult a visszafelé áramlás a termelőtől, a fogyasztótól azon a hálózaton, ami világéletében csak egy irányba működött. És ez a folyamat gyorsul fel. Decentralizáltabb lesz a villamosenergia-piac a jövőben. Sokan azt gondolták, hogy sokkal lassabban fog menni és majd egy ponton megáll. Az energetikai szakemberek közül sokan még nem szokták meg azt a gondolatot, hogy valóban ez a jövő és ehhez kell igazítanunk a villamosenergia-rendszert, de látjuk azt, hogy a folyamat megállíthatatlan. Azért megállíthatatlan, mert üzleti alapon a napenergia-termelés olyan olcsó lett, hogy lényegében a legversenyképesebb villamosenergia-termelési forrássá vált, olcsóbb, mint a földgázbázisú áramtermelés, mindennél olcsóbb. Három évvel ezelőtt még mindenféle támogatási rendszereken kellett gondolkozni, hogy aki szeretne kereskedelmi méretű napelemes beruházást telepíteni, milyen garanciát kapjon arra, hogy majd el tudja adni az áramát, átvételi árgaranciákat alakítsunk ki. Ma azt látjuk, hogy tisztán üzleti alapon szeretnének a fejlesztők beruházni a napenergia-businessben. Sorba állnak a lehetőségért, hogy akár háztetőre, akár üzleteknek a tetejére, akár gyárudvarra, akár a mezőre napenergia-projekteket telepítsenek, semmilyen támogatást nem kérnének hozzá, üzleti alapon megtérülő beruházásokról van szó.

Csak egy csatlakozási pontot.

Csak egy csatlakozási pontot kérnének a hálózathoz, de ez az, ahol ma elakadnak. Ez most a frontvonala a magyar napenergia vagy egyáltalán az időjárásfüggő megújuló energiatermelés kérdésének, ez az a pont, ahol a legnagyobb vita van a potenciális fejlesztők és azok a társaságok között, amelyek a rendszer biztonságáért felelnek. A fejlesztők fejleszteni szeretnének, a Mavir, illetve az elosztó társaságok pedig próbálják ezt kordában tartani, vagy legalábbis a tempót, ha nem is megállítani, de mindenképpen fékezni. Én így látom a helyzetet.

Azért fel tudott gyorsulni a fejlesztések sora? Tudtak öt-hat éven belül ezek az igencsak lassan mozgó, mozduló rendszerek változtatni és gyorsítani a fejlesztésekben?

A válasz erre is igen. Nyilván jó lenne, ha a hazai áramtermelésünk is növekedne. Ha föltesszük azt a kérdést, hogy mely szegmensekben nőtt a hazai villamos energia beépített kapacitás vagy termelési kapacitás, akkor két pontot tudunk megnevezni: a megújuló és ezen belül a napelemes villamosenergia-termelés, és épült két új határkeresztező, összekötő kapacitásunk Szlovákiával és Szlovéniával, ami abban segít, hogy még inkább integrálttá váljunk a régiós energiapiacba. De ezenkívül hagyományos erőművi kapacitás nagyon-nagyon kevés lépett be a rendszerbe. Olyanok léptek be, akik már bent voltak, a Miskolci Hőerőmű, Nyíregyháza, Debrecen, gázos, kapcsolt termelők, akik egy ideje álltak, de ilyen árak mellett megérte őket újra beindítani. Az egyébként nagyon jó dolog, hogy ezek a tartalékban lévő, hagyományos erőművek beléptek a rendszerbe. A hálózati társaságok most azon dolgoznak, hogy rendszerszinten oldják meg azt a kérdést, hogy hogyan lehet egy ilyen nagy, megújuló portfoliót nagy kilengésekkel úgy szabályozni, hogy az a magyar ellátásbiztonságot garantálni tudja. Erre megvannak az eszközei, de erről folyik a vita, hogy most, amikor nagyon beszorultunk gázügyben, hogy a szabályozást tényleg csak főleg gázbázisú erőművekkel kell megcsinálni, ami egy kényelmes, vagy pedig, szofisztikáltabb, de olcsóbb megoldások is bevonhatók a rendszerszabályozásba. Úgy látom, ma ez köti le a Mavir figyelmét, az elosztókét pedig az, hogy vannak olyan körzetek, ahol zsúfolttá válnak az ilyen típusú megújuló termelők, és ez helyben okozhat úgynevezett feszültségproblémákat, hálózati torlódást egy olyan hálózaton, ami sokkal kevésbé épült arra, hogy ezt a fajta decentralizált termelést kiszolgálja. Ezért mérési berendezések telepítése folyik már. Lázasan készülnek arra az elosztók is, hogy tárolói projekteket telepítsenek az elosztói területeikre, hogy az időleges többlet áramtermelést el tudják tárolni és vissza tudják rakni a hálózatba.

A következő évekre, vagy akár 2030-ra mekkora lehet a beépített naperőművi kapacitás? Akár abszolút értékben, hány megawatt, illetve hány százalékát teheti ki a hazai villamosenergia-előállításnak?

A nemzeti energia- és klímatervben hatezer megawattról szól az előirányzás 2030-ra, most miniszter úr 8000 megawattot, 8 gigawattot mondott. Nyilván megvan az oka, hiszen látjuk azt, hogy az energiaimportunkat lényegében hazai megújulóval tudjuk kiváltani, tehát ott érződik egy szándék, hogy ezt felgyorsítjuk. Ha megkérdeznénk a potenciális fejlesztőket, lehet, hogy ők még nagyobb számot mondanának, mert szívesen építenek ennél még többet. Szerintem azt a kérdést, hogy mennyi lesz 2030-ra a beépített napenergia vagy akár nap- és szélenergia-kapacitás, az fogja eldönteni, hogy sikerül-e a rendszerszabályozási kérdéseket minden fél számára megnyugtatóan rendezni. Olyan megoldást találni, ahol a Mavir is úgy érzi, hogy biztonságosan tudja működtetni egy magyarországnyi méretű területen a Magyarországénál időnként jóval többet termelő megújuló portfoliónak a rendszerbe integrálását és a politika, a szakpolitika is úgy érzi, hogy azokat a célokat, amelyeket szeretne elérni Magyarország hosszú távú energia- meg klímapolitikai céljainak az érdekében, ez azzal összhangban van. Ma a hálózathoz való hozzáférés, a megújulóknak a biztonságos rendszerintegrációja az a terület, ahol a legnagyobb vita folyik, ezért nem tudok konkrét számot mondani, mert sokan többet szeretnének, sokan kevesebbet szeretnének, és azt gondolom, hogy ebből a konfliktusból, vagy ennek a feloldásából fog majd kialakulni az, hogy hová jutunk el.

Mi húzza ennyire ilyen gyorsan ezt a számot? Az ipari méretű vagy a családi házak tetejére szerelt naperőmű?

Mind a kettő. Ha a nagyságrendeket nézzük, akkor azt mondhatjuk el, hogy a mai 3200 megawatt beépített napkapacitásból körülbelül 2000-2100 a kereskedelmi méretű naperőmű, tehát amit inkább a mezőkön látunk és körülbelül 1-1,1 gigawatt vagy 1100 megawatt a háztetőkön. Mind a két szegmensben nagyon nagy a növekedés vagy a növekedési vágy. Ami a kereskedelmiket illeti, a hálózati társaságok, az elosztók és a Mavir azt mondja, hogy ezen a bizonyos 3200 megawatton felül, ami a rendszerben van, még náluk van legalább 3-4 gigawattnyi olyan igény, amely már megalapozott, amelyeknek már van hálózati csatlakozási engedélye, tehát ahol várható, hogy a jelen körülmények között ezek a projektek meg fognak valósulni. Ez a hat-hétezer megawatt néhány éven belül, 2030-ra abszolút reális számnak tűnik. A háztartási szegmensben eleve volt egy nagyon jelentős növekedés, de tavaly ezt még megfejelte, hogy a kormány közvetlen támogatást is adott háztartási méretű napelemek telepítésére. Körülbelül negyvenezer család érintett ebben, alacsonyabb jövedelmű családok, ez is megnöveli a HMKE-knek a piaci részesedését. Most, hogy a rezsicsökkentett háztartási energiaáraknak a teljesen generális rendszere megszűnt, és azzal a ténnyel néznek szembe a magyar háztartások, hogy az átlagon felüli, mondjuk, gázfogyasztásukat egészen más áron fogják fizetni, mint eddig, szinte az első reakció az, hogy akkor tegyünk napelemet a háztetőre. Ez, ha az ember csak intuitíven megy neki, kicsit talán félrevezető is tud lenni, de kétségtelen, hogy a mostani válságos helyzet, a hírek szerint, óriási rohamot eredményezett a napelemes cégeknél. Ott is tízezres, húszezres, negyvenezres, akármekkora növekedésre számíthatunk. A fejlesztői, meg a beruházói, alkalmazói oldalon nagyon nagy az igény.

Az egyik fő kérdés a csatlakozás, illetve a naperőművek számának, illetve teljesítményének jelentős növekedése mellett az energia tárolása. A naperőművek sajátossága, hogy 10-11 és 15-16 óra között termelik általában a legtöbb energiát, pont a reggeli fogyasztási csúcs után és az esti előtt. Erre az ingadozásra szokták lehetőségként említeni a tárolást. Milyen tárolási lehetőségek vannak most idehaza, illetve a világban?

Alapvetően két tárolási lehetőségről szoktunk beszélni. Az egyik az a megoldás, amely inkább rövidtávon alkalmas arra, hogy a napközben ingadozó megújuló energiatermelést időlegesen tárolja, akár néhány percre vagy pedig néhány órára. Vannak olyan elképzelések, nem mindig megoldások, amelyek arra lehetnek alkalmasak, hogy hosszú távon tároljuk a megtermelt, megújuló energiát, különösen a Napnál lényeges ez, hiszen körülbelül hatszor annyit termelnek ezek az egységek nyáron, mint télen, tehát jó lenne valahogy nyárról télre eltenni a termelésből. A szélenergiánál kiegyenlítettebb a nyári és téli termelési profil. A napon belüli energiatárolásra, ma úgy tűnik, hogy leginkább az úgynevezett szivattyús tárolós erőművek voltak alkalmasak, ahol egyszerűen fölszivattyúzzuk a vizet egy magasabb pontra, és amikor szükségünk van az energiára, akkor leeresztjük, tehát a helyzeti energia segítségével oldjuk meg ezt a tárolási kérdést.

Ilyen van Magyarországon?

Magyarországon ilyen nincs. Nagyon sok gondolkodás folyt azon, hogy lenne-e olyan helyszín, ami erre megfelelne, csak az a probléma, hogy ahol ilyen helyszín lenne, az általában valamilyen természetvédelmi terület, úgyhogy nem nagyon látom azt, hogy akár a szakpolitika, akár az üzleti vállalkozások részéről lenne elszántság, hogy Magyarországon ilyen legyen. A környező Kárpátokban természetesen van ilyen, meg a Balkánon is vannak ilyen tárolók, de inkább nemzetközi kooperációban tudjuk ezt a megoldást használni.

Mekkora szintkülönbségre van szükség?

A talán leghírhedtebb példája ennek, amikor a Prédikálószékre, a Pilisbe terveztek ilyen erőművet. De ott az óriási természetvédelmi ellenállás és tüntetéssorozat ezt megakadályozta. Volt szó a Mátrai Erőmű környékéről is, ahhoz közel helyszíneket vizsgáltak, a Zemplénben, egy-kétszáz méter egyébként ehhez elég, nem kell annál több, de valahogy a helyszínek geológiája nem ideális erre Magyarországon. Sőt, voltak olyan elképzelések is, hogy például bányákban, például a recski bányában a föld alatt találják meg azt a szintkülönbséget, a föld alatti medencék között lenne meg a megfelelő szintkülönbség, de ezek borzasztó költséges megoldások.

Akkor nézzük a hazai realitásokat.

A napon belüli tárolásnak a legérettebb technológiái, ma úgy tűnik, az elektrokémiai energiatárolási megoldások. Magyarul döntően az akkumulátorok, amelyeknek vannak hagyományos változatai, amiket mindenki ismer, hiszen az autókban mindenkinek van régi ólmos akkumulátora, az ugyanúgy alkalmas villamosenergia-tárolásra. Meg vannak a modernebb, nagy teljesítményű megoldások, mint a lítium-ion akkumulátorok, ezek ma a legnépszerűbbek. Alapvetően elektromos gépjárművekben történő használatra fejlesztették őket, hiszen olyan energiasűrűséget, meg olyan teljesítményt tudnak hosszabb időn keresztül produkálni, ami ahhoz kell, hogy a mobilitásban ez megfelelő legyen, de ezek a technológiák alkalmazhatók hálózati energiatárolásban is. Mondjuk napelemparkok esetében többféle célra. Ma a legkézenfekvőbb válasz arra, hogy hogyan lehet napon belül különféle célokból villamos energiát tárolni, az az akkumulátoros megoldás. Ezeket különféle célokra meg helyszínen, meg üzleti modell alapján lehetne használni. Egyrészt ezeknek az alkalmazása, ha például napelemparkok közelébe tesszük őket, arra nagyon jó lehet, hogy az az erőművi menetrend, amit ezek a termelők meg kell, hogy adjanak a Mavirnak, ugye ami azt jelenti, hogy viszonylag hosszú időre előre meg kéne tudniuk mondani, hogy mennyit fog termelni a park, persze, a felhők közbeszólhatnak. Akkor ezeket a naperőművi termelési ingadozásokat, a menetrendtől való eltérést, nagyon-nagyon pontosra ki tudják szabályozni. A naperőművek egy tárolóval kombinálva ma 98-99 százalékos menetrendtartási pontosságot is tudnak produkálni. Ez azt jelenti, hogy az alapvető ellenérv a megújuló villamosenergia-termelés ellen – a kiszámíthatatlanság, vagyis, hogy nehéz kalkulálni és ezért óriási költségekbe kerül az ilyen típusú egységeknek a szabályozásba, rendszerbe illesztése – lényegében megdől, tehát megoldódik ez a probléma.

Mennyivel drágítja meg a naperőművi villamosenergia-előállítást az, ha akkumulátoros energiatárolót is építenek, és nem feltétlenül azon névleges teljesítmény, azon névleges kapacitás mértékében, mint amekkora maga az erőmű?

A méretezési kérdés, hogy mekkora tárolót érdemes, mondjuk, egy naperőműhöz építeni, az egy nagyon összetett kérdés, nagyon nehéz pontos számot mondani. De egész biztos, hogy nincs szükség, mondjuk, magának az erőműnek a beépített kapacitásához mérhető nagyságrendű tárolónak az építésére. Itt az utóbbi időben 10-20-30 százalékos számokat hallottunk, a szakpolitika is ezen számok mentén indult el, úgyhogy ami a drágítást illeti, ez is nagyon-nagyon helyspecifikus. De azt tudom mondani, hogy ma egy kereskedelmi naperőmű villamosenergia-termelés önköltsége, körülbelül 50 euró/megawattórára becsülhető. Ha ezt egy olyan, jól méretezett tárolóval kombinálják, ezt a bizonyos menetrendtartást az erőmű 99 százalékosra felhozza, akkor, mondjuk, nem 50, hanem 60 euró/megawattóra lesz az önköltsége ennek a termelésnek. Nem emeli meg drámaian az önköltséget. Ha a szabályozás azt mondaná, hogy minden naperőműhöz kell tároló és a tároló háromszor akkora kell legyen, mint az, ami egyébként meg tudná oldani ezt a problémát, akkor természetesen sokkal drágább lesz ez a villamosenergia. De ha jól méretezett tárolókról beszélünk, akkor 20-25 százaléknál, inkább 20 százaléknál, tudomásom szerint, nem fogja megemelni a termelés önköltségét.

Idehaza nagyjából mekkora a tárolási kapacitás?

Eddig a napelemes fejlesztések, ilyen értelemben, picit buta fejlesztések voltak, hiszen nem törődtek sem a szabályozások, sem a tenderek azzal, hogy maguk a napelemparkok gondoskodjanak arról, hogy a saját termelésüket kiszabályozzák. Erről a Mavir gondoskodott központilag. Ebben van most elmozdulás, most már a szabályozás is abba az irányba tereli az új projekteket, aztán lehet, hogy a régieket is, hogy ezt helyben megoldják, mielőtt rendszerszintű problémát okoznának. Mi, a Magyar Akkumulátor Szövetségen belül készítettünk egy olyan elemzést, alapvetően a tagoknak a véleménye és tudása alapján, hogy hogyan fejlődhet Magyarországon a villamosenergia-tárolásnak a piaca. Három évvel ezelőtt még nulla ilyen kapacitás volt a magyar rendszerben, ma van már 20 megawattnyi, döntően egyébként a Mavirnak az úgynevezett primer szabályozási piacán működnek és ott jó gazdasági teljesítményt nyújtanak. A rendszerszabályozást szolgáló erőművekről van szó. Tudomásunk van legalább 50 megawattnyi projektről. Vannak olyanok, amelyek napelemparkhoz telepíthetők, ezek kisebb tárolók, vannak olyanok, amelyek akár régi gázos erőművek mellé telepíthetők. Ott a régi erőművek majd úgy kezdenek el működni, mint a hibridautók, tehát a működésüknek az első rövid időszakát akkumulátor segítségével tudják megtenni és ha szükség van, akkor beindítják a gázmotort és úgy mennek följebb a teljesítményben és vissza. Ez egy nagyon érdekes koncepció, és én már hallottam több száz megawattos projektelőkészítésről is. Úgy látom, hogy egyáltalán nem kizárható, hogy valami hasonlót fogunk látni a villamosenergia-tárolásnak a piacán, mint amit a napelemeknél láttunk, egy exponenciális növekedést. Ha a megújuló termelésünk is tovább akar nőni, és ez a piac a több száz megawattot, akár az 1 gigawattot is elérheti egy hat-hét-nyolc éves időtávon.

Szokták említeni a hidrogént, mint lehetőséget. Ez most hol tart a világban? Mert az akkumulátorral ellentétben a hidrogén hosszabb vagy akár hosszú távra is biztosítaná az energiatárolás lehetőségét.

Így van. Kétféle olya zöld gázt is megnevezhetünk, amely alkalmas lehet arra, hogy többlet megújuló energiát akár több hónapra is el tudjon tárolni. Az egyik a hidrogén, ez viszonylag egyszerűbb, mert mindenki ismeri, hiszen fizikaórán vett részt olyan kísérletben, amikor a vizet áram segítségével megbontották oxigénre és hidrogénre, és aztán a hidrogén felrobbant, és az volt a durranógáz. Tulajdonképpen az elv ugyanez, ha többlet megújuló villamosenergiánk van és van vizünk, akkor az árammal megbontjuk a vizet, lesz belőle oxigén és hidrogén. A hidrogén nagyon furcsa tulajdonságú gáz, nem olyan egyszerű bánni vele és nem olyan egyszerű eltárolni, de lényegében ezt azért meg lehet oldani. A hidrogénelőállítás és -tárolás, majd utána újrafelhasználás az egyik megoldás, a másik pedig, amikor még egy lépést ebbe beiktatunk és a zöld árammal előállított hidrogént még reakcióba hozzuk tiszta szén-dioxiddal és ebből úgynevezett biometánt állítunk elő, tehát zöld árammal és szén-dioxiddal, ami egyébként rossz. Lényegében szén-dioxidból gyártunk metánt, amit utána földgáz helyett föl tudunk használni, ami ugyancsak tiszta gáznak számít. Itt a problémát az jelenti, hogy két lépésben kell előállítanunk a biometánt és utána újra felhasználjuk, tehát az energetikai vesztesége ennek az átalakításnak elég nagy, az eredeti energiának csak 30-40 százalékát tudjuk visszanyerni. Amit eltettünk télire, annak csak a 30-40 százalékát tudjuk télen felhasználni. Ezek a technológiák, a hidrogéntechnológia is és a biometán ilyen típusú előállítása, kísérleti fázisban vannak. Magyarországon is vannak ilyen kísérleti projektek. A hidrogénprojektre talán egy bükkábrányi példát említenék, ott a napelempark mellett, úgy tudom, már ebben az évben megvalósul az a tárolói technológia, amivel a többlet napenergiát ott előállítják és talán vizsgálni fogják, hogy mikor érdemes belőle újra áramot csinálni vagy eladni üzemanyagnak. Vagy egyáltalán az üzleti modell hogyan tud kijönni. Van biometán kísérleti projekt is. Ott az a nehézség, hogy akármilyen furcsán is hangzik, nagyon nehéz nagy mennyiségben szén-dioxidhoz hozzájutni úgy, hogy koncentráltan álljon rendelkezésre. A biometán azért jobb, mert az olyan, mint a földgáz, tehát nyugodtan be lehet tenni a mostani földgázhálózatunkba, minden további nélkül, eltárolni és aztán elővenni, csak nagy vele a veszteség. A hidrogén meg azért jó, mert kisebb vele a veszteség, viszont a technológia bonyolultabb és ott új hidrogéninfrastruktúrát is ki kell alakítani. Vagy teljesen újat, vagy pedig a meglévő földgázinfrastruktúrát úgy átalakítani bizonyos pontokon, hogy az képes legyen a hidrogént kezelni.

A hidrogént felhasználó üzemanyagcella jelenthet áttörést? A MÁV, például, vizsgálja üzemanyagcellás hidrogént felhasználó motorvonatok beszerzésének lehetőségét.

Ezek kísérleti fázisban lévő történetek. A cellás vonatkísérlethez először is az kéne, hogy legyen hidrogénünk és valójában ennek az előállítása is ma még, meg a szállítása, aztán a tankolása, nem megoldott. Magyarországon egyetlen hidrogéntöltő áll rendelkezésre, de az is gépjárműveket tud tölteni. Volt egy hidrogénbuszos projekt Magyarországon, nem olyan régen, végre megérkezett egy hidrogénbusz a zöldbuszprogram keretén belül, és akkor azt megpróbálták megtankolni annál az egy kútnál, amelyet a Linde létrehozott, és azt hitték, hogy az gyorsan fog menni. Aztán kiderült, hogy másfél napon keresztül kellett tölteni, mert nem buszra volt méretezve a töltőállomás. Abszolút úttörő fázisban lévő technológia meg technológiai kísérletről beszélünk, a hidrogén technológiai megoldás, szerintem, inkább a mostani évtized végére jelenthet megoldást. Ezzel szemben, ha nem hidrogénmeghajtású vonatot csinálunk, hanem akkumulátor-meghajtásút egy adott szakaszon, akkor a villamosenergia-infrastruktúra is már rendelkezésre áll, a töltőinfrastruktúra is kiforrott technológia, és abba zöld áramot tenni, az is kiforrott technológia. Az akkumulátoros technológia meg a hidrogéntechnológia is zöld megoldást jelenthet, csak úgy érzem, hogy az akkumulátoros technológia már egy létező, most alkalmazható megoldás, a hidrogénnel pedig egyelőre kísérletezünk.

Magyarországnak és az Európai Uniónak is van hidrogénstratégiája, Magyarország is részt akar venni európai uniós hidrogénstratégiai, illetve hidrogénfelhasználási célkitűzések elérésében. Az unió mennyire tudja figyelembe venni egy-egy ország sajátosságát energetikai kérdésekben? Akár energiaelőállítási vagy felhasználási kérdésekben, akár a hidrogén, akár a napenergia, akár más kérdésekben?

Az Európai Unióban az energiapolitika nemzeti hatáskörbe tartozik alapvetően. Minden egyes tagállam maga döntheti el, hogy milyen energiamix megvalósítása segítségével szeretné kiszolgálni a fogyasztóit, illetve elérni a hosszú távú nemzeti energia- és klímapolitikai céljait. Ez szuverenitási kérdés ugyanúgy, mint az adózás. Ugyanakkor kétségtelen, hogy a területnek a jelentőségére tekintettel, az energetikának a kérdése ma már elválaszthatatlan a klímapolitikától. Hiszen az energiaszektor adja a klímaproblémát okozó gázkibocsátások 80 százalékát, evidensen összeforr a két terület. Ezért minden olyan esetben, amikor az unió arról dönt, hogy közös klímapolitikai célokat fogalmaz meg, egyben kilép a szuverenitási körből és közös programokat, közös szakpolitikát alkot. Ez évtizedek óta így van az Európai Unióban, az elmúlt évtized a klímapolitikának az elsőbbségéről szólt, de amikor az Európai Unió elhatározza azt, hogy 2050-re a kontinens klímasemleges lesz és Magyarország is elhatározza, hogy 2050-re klímasemleges lesz, akkor hiába szuverén minden ország, ennek elengedhetetlen következményei lesznek az energiamixére vonatkozóan. Hiszen, ha nem tisztítja meg az energiamixét a szén-dioxidtól, akkor nem tudja elérni ezt a célt. Egészen 2019-ig, amíg a mostani bizottság el nem kezdte a működését, volt egy viszonylag kiszámítható, közös politika arra vonatkozóan, hogy mit szeretne az unió elérni 2030-ra, vagy akár 2050-re. Hosszú éveken keresztül dolgoztak azon együtt a tagállamok például, hogy a 2030-ra elérendő 40 százalékos szén-dioxid-kibocsátási célt hogyan kell úgy megcsinálni, hogy ez reális legyen, hogyan kell a terheket megosztani tagállamok között. Ez egy kicsit felborult az új bizottsággal, 2030-ra viszonylag gyorsan sikerült megemelni a célt 55 százalékra, noha ez sem a tagállamokkal nem volt igazán letárgyalva, sem nem volt átgondolva, hogy ezt hogyan lehet elérni. Papíron kezdődött el a klímapolitikai céloknak a szigorítása, én attól félek, hogy ezek nagyon nehezen lesznek majd megvalósíthatók, és azokat az energetikai partnereket is, akikkel mi együtt dolgozunk, sokkolják. A földgáz 2019-ig még a klímapolitika barátja volt, 2019 óta közellenség, szóval nagyon-nagyon éles fordulatok következtek be az elmúlt időszakban.

Nyitókép: Kovács Attila
A címlapról ajánljuk

×
×

Iratkozzon fel hírlevelünkre

és nem marad le az Infostart legfontosabb híreiről.
FELIRATKOZOM
×
INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

Médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018