eur:
394.46
usd:
370.24
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma
Sós Csaba, a paraúszó-válogatott szövetségi kapitánya beszél a május 23-án befejeződött vizes Európa-bajnokságot értékelő sajtótájékoztatón a Duna Aréna előtt 2021. május 24-én. Jobbról Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, az Európai Úszó Szövetség (LEN) alelnöke.
Nyitókép: MTI/Mohai Balázs

Sós Csaba a vizes-vb-ről: volt már jobb, de soha rosszabbat

Milák Kristóftól minden számban várható még jobb időeredmény, aztán hogy ez mikor, meddig és mire lesz elég, azt majd a jövő eldönti, de jelentős javulás várható tőle akár 200 pillangón is – mondta Sós Csaba, a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya az InfoRádió Aréna című műsorában. Beszélt arról is, mi várható az Európa-bajnokságon – például Hosszú Katinka szerinte érmeket nyer majd –, s elárulta, ki az a magyar versenyző, aki hiányzott a világbajnokságról, de éremeséllyel indul a római Eb-n.

A vasárnap véget ért budapesti vizes világbajnokság Magyarországon az év egyik legfontosabb sporteseménye. A női vízilabda-válogatott ezüstérme mellett az úszók négy érmet szereztek. Milák Kristóf két aranyat a medencében, a nyílt vízi úszók pedig egy ezüstöt és egy bronzot a Lupa-tavon. Hogyan összegezhető ez, mennyire elégedett?

Volt már jobb, de soha rosszabbat. Elmondtam a világbajnokság előtt is, hogy az olimpia világosan kijelöli a helyet, bár abban bíztam, hogy az ottani három negyedik helyből lesz, amelyiket bronzéremre tudunk váltani, vagy valaki előrelép a sorból. Ez most nem következett be. A nyílt vízen a két érem a szokásnak megfelelő termés, bár az is tény, hogy a fiatal ferencvárosi Gálicz Péter, aki bronzérmet nyert 25 kilométeren, talán a szurkolók számára kevésbé ismert, mi azért jól ismertük. A váltó nagyon erős összeállítású volt. Ott az ezüstérmet megszerezték egy izgalmas, szoros csatában.

Ami a medencés úszást illeti, Milák Kristóf sikereitől volt hangos a Duna Aréna. Az, hogy két aranyéremmel az eddigi legsikeresebb világeseményét zárta és ott volt még a két váltóbeli ötödik helyben is, azt jelenti, hogy Milák Kristóf közeledik a csúcshoz?

Megismétlem, amit a tokiói olimpia után mondtam, a férfiúszók általában a legjobb időeredményeiket 23-24 éves koruk körül érik el. Így volt Darnyi Tamással 1991 januárjában, így volt Michael Phelpsszel és Cseh Lacival 2008-ban, Pekingben. Ez nem azt jelenti, hogy utána nem is nyerhetnek már világversenyeket, hiszen az említettek annyira kimagaslottak a korukból, hogy később ennél kevésbé jó idővel is nyerni tudtak, de a csúcseredményét valószínűleg akkor fogja elérni, úgyhogy a legvalószínűbb az, hogy fölszálló ágban van még mindig, mert ahogy ő is elmondta, ez nem volt egy okos úszás.

Már a 200 pillangó döntője?

Amikor világcsúcsot úszott, igen. A 100 pillangó után pedig láthatták az arcát, kifejezetten bosszús volt. Bár hozzáteszem és nem magyarázkodásként, ott előtte ötven méteres számokat rendeztek, és azokban olyan mennyiségben, olyan módon gerjesztik a hullámot, hogy nem nyugodt víztükör volt, amikor ők elindultak. Az erőviszonyokat ez nem változtatja meg, de az időeredmények ezért voltak gyengébbek, nemcsak nála, másnál is, amit, mondjuk, például a középdöntő alapján várni lehetett vagy amit például Tokióban elértek.

Sokan kétkedve hallgathatták azt, hogy nem volt okos úszás, hiszen a világcsúcs kiemelkedő eredmény, akkor hogyan ne lett volna okos az úszás? De ez egy félig-meddig kamikaze úszásnak tűnt.

Akit az a hangulat, ami ott volt, nem visz el, arra nem is tudom, hogy mit mondjak. Akit ezek a körülmények, a hazai víz, az az uszoda, ahol ő mindig edz, az a pálya, ahol mindig úszik, és ott neki négyezer ember, mikor a neve elhangzik, egy torokból kiabál, nem dobnak fel, akit ezek nem visznek az elején, annak nincs szíve.

Mennyit fejlődhet még Milák Kristóf? Melyik távon, melyik úszásnemben, mekkora előrelépés várható tőle?

Minden számban várható tőle még jobb időeredmény, aztán hogy ez mikor, meddig és mire lesz elég, azt majd a jövő eldönti. Még jelentős javulás várható tőle akár 200 pillangón is.

Egyetértett az edzőjével abban, hogy most is a pillangóra fókuszálnak, és nem viszik el a figyelmet akár az egyéni 200 gyors felé?

Más volt ennek az oka. Figyelmet fognak fordítani a 200 gyorsra, csak Kristóf felkészülése nem volt zavartalan. Ráadásul ez egy új páros az edzőjével.

Virth Balázzsal.

Kell egy év, mire egy edző igazán kiismer egy úszót és igaz ez talán fordítva is, és ennek a legkényesebb része a formaidőzítés. Szerintem Balázs nagyon helyesen döntött, hogy ebben a helyzetben, bár be volt nevezve, de a technikai értekezleten visszaléptettük, mert így is többet úszott, mint Tokióban. A 200-as váltó minőségileg új volt, és ott is látszott, hogy történhetnek dolgok, amik az embert megzavarhatják. Szóval még egyszer mondom, fog ő gyorson versenyezni, de helyes döntés volt, hogy most az egyéni 200 gyorsot nem vállalták.

Lehet-e már bizonyítványt írni Virth Balázs és Milák Kristóf együttműködéséről a vb alapján? Mert ha a két aranyat nézzük, akkor az kiváló.

Nem, őszinte leszek, ez „csak” egy ígéretes kezdés. Úgy néz ki, hogy megvan köztük az a szükséges kompatibilitás, ami egy hosszú távú együttműködés alapja lehet, aztán meglátjuk, hogy mi fog történni. Én azt gondolom, hogy rendben fognak együttműködni, Kristóf nyilatkozott is arról, hogy kétszer majdnem infarktus közeli állapotba hozta az edzőjét, de látszik, hogy ő is tisztában van azzal, hogy hogyan kell értelmezni bizonyos dolgokat, még ha esetleg az ő viselkedése nem százszázalékos. Szépen mondtam, ugye, finoman?

Abszolút. Selmeci Attila tudna erről biztos mondani pár mondatot.

Igen, és Balázs is, mondom, még a figyelő stádiumban van, és azt sosem gondoltam, hogy nincs meg a képessége ahhoz, hogy ezeket a helyzeteket kezelje, még akkor is, ha ezek komoly kihívások és nem könnyűek.

Selmeci Attila tavaly részletesen is beszélt a Milák Kristóffal való nehézségekről, de arról is, hogy mekkora világklasszis versenyző.

Tudják mindketten, hogy Selmeci Attila nélkül Milák Kristóf nem jutott volna föl a csúcsra. Ezzel együtt, abból sem csináltak titkot, ez a róluk készült filmben is látszik, hogy elfáradt a kapcsolatuk és nincs értelme mélyebbre menni, mert higgyék el, ennyi volt. Lehetne itt most apró szösszeneteket feltupírozni, nincs értelme. Ez egy csodálatosan sikeres páros volt és ez történelem, Attila előtt fejet kell hajtani. Nekünk most az a legnagyobb feladatunk, hogy Selmeci Attila tudását hogyan vonjuk be, hogy ne hagyjuk parlagon heverni azt a tudást, ami a világ tetejére tud vinni nagy tehetséget.

Ő már a Magyar Úszószövetség szakmai alelnöke is a részleges tisztújítás óta, az előző hetekben, hónapokban is voltak olyan előadásai, olyan vezetett edzései, amelyekkel a fiatalokat próbálta segíteni. Mennyire és milyen területeken tudják hasznosítani a következő időszakban Selmeci Attila tudását és tapasztalatát?

Ezen még dolgozunk, de azt határozottan merem mondani, hogy ki fogjuk használni. Azért nem akarok most egyebet mondani, mert Wladár elnök úrral erről már beszéltünk hosszasan, de mivel Attilával még nem beszéltük meg, nem akarok innen üzenni neki.

Valamiféle tandemben fognak működni? Vagy ez eddig is így volt?

Nem, ő fogja irányítani a szakmai munkát a fiataloknál, ennek a formáin gondolkozunk. A sikerhez két dolog kell: kell egy extra tehetségű sportoló, Magyarországon ez minden területen van, teljesen mindegy, úszás, atlétika, torna, asztalitenisz, balett, ének, hangszer, itt kiugró tehetségek vannak, csak kell hozzá kiváló felkészítő, kiváló mentor vagy mester. Magyarországon ezeken a különböző területeken ebből is van, úszásban kifejezetten, de nem elegendő és az edzői új generációt nem látjuk. Ezt annak idején, még a hetvenes években, amikor Tóth Ákos lett a szövetségi kapitány, ki is hangsúlyozta, hogy ahogy tehetséges versenyző is kevés van, noha sokból lehet kiválasztani, ez így van az edzőkkel is. De ahogy a versenyzőt menedzselni kell, úgy az edzőt is. És lehet szidni, mondjuk, a Testnevelési Egyetem szakedzőképzését, ami, mondjuk, 17 évig nem volt és a magyar sport sokáig ennek itta meg a levét és még részben most is issza, de azért vegyük tudomásul, hogy aki kijön az egyetemről egy ilyen végzettséggel, úgy kell tekinteni, mint az orvost vagy a jogászt. Fölsorakozhat a rajtvonalnál, akkor kezdődik a pálya, és majd ott derül ki, hogy mennyire jó és a tapasztalatokat mennyire tudja megszerezni. Mi a fiatal edzőgenerációban látunk rést, és ebben lesz Selmeczi Attilának kimagasló szerepe.

A fiatal edzőgeneráció visszaépülésével jönnek majd az új tehetségek is?

Tehetség, még egyszer mondom, mindig volt és van. Vannak nagyon tehetséges úszógyerekeink most is, nem akarok neveket mondani.

Milák-szintűek akár?

Azért abból kevés van nagyon. Olyan nagyon tehetséges versenyző, aki egy világversenyen éremre odaérhet és akár nyerhet is, van bőven, és miután Selmeci Attila nagyon fiatalokkal foglalkozik, nem lesz majd az a benyomás, hogy esetleg ő el akarna szipkázni versenyzőt. Nagyobb érzelmi töltéssel jönnek majd az összetartásra a fiatal edzők a versenyzőikkel együtt és Selmeci irányításával fognak készülni, minden este lesz megbeszélés. Az napi nyolc-tíz órás munka lesz, de nem fogjuk kikerülni, és meggyőződésem, hogy ha ezt az úszónemzet programmal összerakjuk, aminek tíz év múlva lehet eredménye és valószínűleg lesz is, de addig is lesznek sikerek. Most azon dolgozunk, hogy kívülről ez úgy látszódjék, hogy folyamatos a siker úszásban, ahogy ez ötven éve így van.

Sokféleképpen magyarázták a szakírók is az elmúlt hetek eredményeit. Volt, aki arra hegyezte ki, hogy Milák Kristóf állócsillag, aki mögé akár mindenki fel is sorakozhat. Ön például azt emelte ki, hogy milyen sok döntős magyar eredmény volt. A kettő között van az igazság?

Vannak, akik azt mondják, és egyébként igazuk van, hogy ha nincs Milák, akkor nincs érem. Ezt mondták Tokióban is, ott a súlyos tévedés, mert ha nincs a Milák, akkor Kenderesi bronzérmes, ezt azért csendben hozzátenném. Itt most nem volt ilyen, de pont az a lényeg, hogy találjuk meg Milákot. Legyen minden sportágban egy Milákunk.

Ki nőhet fel, legalább részben, hozzá a párizsi olimpiáig hátralévő két év alatt?

Többen fölnőhetnek. Kós Hubert adottságai rendkívül kiugróak és szerintem száz pillangón riválisa is lesz Miláknak egy idő után. Ő inkább vegyesúszó, tehát nem igazán fognak találkozni, de lesz ilyen felület, amikor majd ők is ütköznek.

A 200 vegyes a fő száma, bár 400 vegyesen is próbálkozik.

Szerintem 400-on is fog ő eredményeket elérni, de úgy tűnik, a 200 vegyes, a 100 pillangó, ezek azok a számok, amelyekben kiugorhat, bármikor. Van végre nagy fizikumú, jó eredményű fiatal, középtávú női gyorsúszónk, Pádár Nikolett, és vannak még mások is, nem akarok végigmenni, mert valaki úgy gondolja majd, hogy valakire túl nagy felelősséget teszek vagy valakit kihagyok, de higgyék el, vannak tehetségeink.

Szabó Szebasztián már nem kifejezetten fiatal, de az elmúlt években mindig tudott javítani valamennyit az eredményein. Az látszik, hogy a száz méter olykor neki már hosszú, viszont úgy tűnik, például, hogy 50 gyorson úszásról úszásra is tud akár jobbat nyújtani. Mekkora potenciált lát Párizsra Szabó Szebasztiánban?

Szabó megérkezett, nincs mit gatyázni ezen. Ő egy igazi sprinter. Korábban szerb színekben versenyzett, ha úgy tetszik, ő importált versenyzőnk, viszont kevés embert láttam olyan boldognak magyar melegítőben, mint őt, amikor ezt fölveszi. Közénk való és a mienk.

Ezt a szurkolók is éreztették vele.

Ettől meg is volt hatódva. Az 50 pillangón rövid pályán világcsúcstartó, Európa-bajnok, de 50 pillangó az olimpián nincs, és ők nagyon helyesen elkezdték a gyorsúszás felé tolni a versenyzését, mert 50 gyors van az olimpián és ő most abban lett negyedik a vb-n, és a 100-as gyorsváltóban is kiugró volt. Csak Milák Kristóf úszott nála jobbat egy picivel, tehát ő stabil tag. Szerintem helyes irányba tolódott el az ő fókusza, de az 50 gyors azért a legkockázatosabb szám. Ha nem tökéletesen jön ki a célba érkezés vagy a rajt nem sikerül, elmehet az érem. Látható volt, hogy milyen sűrű a mezőny, és mi mindig azt mondjuk, hogy majdnem három század hiányzott a dobogóhoz, de azért mögötte három századdal még voltak ketten. Azt nem szoktuk nézni, hogy ugyanannyi elé is jöhetett volna. Ez egy nagyon szoros versenyszám, bármi lehet, de egy biztos, hogy most már Szabó Szebasztián is főszereplő 50 gyorson, és ez nagyon nagy dolog. A váltó, Milákkal, Németh Nándival nagyon ütős. Ott Bohus kiöregedni látszik, meg kell találnunk azt a negyedik embert, akivel végre megint föl lehet érni a dobogóra.

Meg lehetett volna akár mindkét váltószámban az érem. Így utólag mennyire keserű a szájíze? Vagy tudja esetleg kapitányként úgy nézni, hogy van egy alap, amelyre építhet, különösen, ha lesz Bohus Richárd helyett akár egy olyan ember, aki jobb teljesítményt tud nyújtani, elismerve Bohus Richárd korábbi érdemeit.

Világos, én sem varrnám a nyakába. Ilyenkor a váltó egy és oszthatatlan. Egy dolgot hadd tegyek hozzá, nem szoktam kommenteket olvasni, mert általában nem érdekel, de ilyen világverseny után igen. Egyszerűen azért, mert minden helyzet jogi és szakmai kérdés is, de azért van mindig egy társadalmi értékítélet, és igazán ez érdekel. És nagyon érdekes, hogy a hozzászólóknak egy része azért marasztalt el, hogy miért kell ennyi váltót indítani és hogy elfárasztani benne Milákot, hozzátéve, hogy biztos ezért nem úszott 100 pillangón világcsúcsot. Nem is biztos, hogy messze állnak az igazságtól. A másik fele meg azért bírált, hogy miért nem indítottam több váltót, miért nem indult a vegyes váltó. Azt mondtam, hogy hiába Budapesten van a világbajnokság, azt a váltót indítjuk, amelyiknek reálisan döntőbe jutási esélye van. Négy váltónk volt, be is jutott mind a négy. Igazi vita a férfi vegyes váltón volt. Ilyenkor az ember hajlamos arra, hogy megnézze a ranglistát, levonja a repülőrajtot, összeadja a négy legjobbunkat, és behelyettesíti az előfutamba, de azért nem úgy van, hogy ott mindenki azt megússza. Továbbra is állítom, hogy amíg nincs nemzetközi szintű mellúszónk, addig a vegyes váltók indítása értelmetlen, úgy a férfi, mint a női, mint pedig a mix vonalon. Tehát ezt a négy váltót indítottuk, mind a négy bejutott a döntőbe, három váltó ötödik lett. De milyen más ötödik helyek ezek!

A nőinek nagyon örültek.

A nőinek nagyon örültünk, és azért azt csöndben hozzá teszem, hogy szerintem az ifi Eb-n a váltónk jobb időt fog úszni, mint ez. Történelmi pillanat volt, hogy ilyen idővel ötödiknek lehetett lenni, de ötödikek lettünk, köszönjük szépen. Azt nem kell magyarázni. A női százas gyorsváltó bejutott a döntőbe, ott azért egy érzékelhető új dolog van, mert Senánszky Petra, aki sokszoros uszonyos világbajnok, most a medencés úszást helyezi előtérbe, Párizsba mindenképp ki akar jutni, a középdöntőbe eljutott most is 50 gyorson. Szerintem ő egy kellemes meglepetés lehet rövid időn belül. A férfiaknál a 100-as gyorsváltó után rossz hangulatom volt. Ott egy ezüst elment. De nem akarom bántani Bohus Ricsit, mert korrektül kiállt, és azt mondta, ő rontotta el, de ez így nem igaz. Még egyszer: a váltó, az egy és oszthatatlan. Van ilyen, az úszók idősödnek, viszont öt évvel ezelőtt ő volt az, aki miatt érem lett. Ha azt most megússza, akkor aranyat nyernek. De tudtuk, hogy ott minden kijött, abban a hangulatban, azzal az adrenalinbombával, amit az a közönség nyújtott, ami az ideiglenes lelátókkal kétszer annyi volt, mint a mostani.

Van még visszaút Bohus Richárdnak?

Nem tudom, mert azért idősödik, és nem tudom, mennyire tud fölkészülni. Most már, amikor kihagy, jönnek föl a kilók bőven, egyre nehezebben tudja leadni, és az, hogy ő délután gyengébb, mint délelőtt, egy dolog. Azzal együtt meggyőződésem, hogy neki a magyar úszósportban mindenkor fontos szerepe lesz vízben és parton is. Véletlenül sem akarom bántani, de két olyan dolog történt egyidejűleg, ami addig még soha, hogy ő úszta a leggyengébbet, és rosszabbat, mint az előfutamban. Ha csak annyit megy, mint reggel, bronz, ha csak egy testhosszal úszik lassabban, mint az olimpián, akkor már ezüstérmünk van. Ott az bántott egy kicsit, mert meg voltam győződve, főleg az első két úszó után, hogy azt behúzzuk. De ennyi volt. A férfi 200-as váltó ötödik helye reális, még akkor is, ha az előfutam után mást vártunk. Azt tudni kell, hogy a váltóban nem szerencsés az elején lemaradni, ezért mindig egy erős úszó kezd. Ilyen volt 2017-ben, az alfahím, Kozma Dominik kezdett, mert ha ott vagyunk elöl, a többieket is feldobja, ráadásul nem hullámban úszunk. Ezért én a döntőben úgy akartam, hogy Németh Nándi menjen elsőnek. Az előfutamban azért nem ő ment, mert a Márton Ricsi Milák edzőpartnere és nagyon korrektül megcsinálta, amit vállalt.

Fair Play-díjat is kapott.

Fair Play-díjat is kapott, de most előlépett szereplővé, már most szólok, hogy az Eb-n indulni fog egyéniben, pillangón. Most is megvolt a szintje, de csak kettőt indíthatok, és ez a Milák‒Kenderesi páros volt, de ott elindul Ricsi is. Hatalmas fizikuma van, innen is üzenem annak a „trógernak”, ha elkezd komolyan dolgozni, bármi lehet belőle. Lényeg az, hogy úszott egy olyan időt, amivel majdnem döntősnek lehetett lenni 200 gyorson egyéniben. Akkor Nándinak meg nem volt olyan jó időeredménye. Egyébként reggel azért álltunk így föl, mert nem tudtam, hogy hova jutott a Ricsi, hol tart, és ha nagyon gyenge, akkor a többi ne ússza ki magát, s még a döntőbe se jutunk. Meg akartam őket cserélni délután, mert a Nándi azért még jobb. És akkor a Nándi azt mondta, hogy ő nem biztos benne, hogy ennél jobbat tud jönni a döntőben, a Ricsike meg azt mondta, ha kell, tud még ennél jobbat is. Aztán fordítva történt, a Ricsi rosszabbat ment kettővel, a Nándi jobbat, és hiába ugyanaz az eredő, az elején már le voltunk maradva és hullámban voltunk. A harmadik-negyedik úszó már látta az időeredményt, ezek nem buta gyerekek, tudták, hogy elment az érem, és a végén Holló Balázs egy kicsivel rosszabbat úszott, mint az előfutamban, de Milák azt mondta, hogy ugyan kiúszta magát, de azért, ha nem hullámban kell úszni, meg éremért megy, akkor lett volna ebben még. Ezzel csak azt akartam mondani, ebben a váltóban még sok van.

Hány embert kell találni a különféle váltókba? Mert az látszott, hogy a legnagyobb úszónemzetek nagyon könnyen tudtak cserélni délelőttről estére, még ha volt is olyan, aki megjárta…

Én is tudnék cserélni, csak először be kell menni biztosan a döntőbe. Azelőtt azt láttam, hogy a 200-as váltóban nagyobb kockázatot vállalnak, tehát a második ausztrálok majdnem kiestek reggel. A nagyon menő olaszok, akik nagyon jó helyen lettek volna, talán érmesek is délután, kiestek, mert nem úszatták a legjobbjaikat reggel. Miláknak aznap volt a 100 pillangó, elő-, középdöntő és a 200-as váltó elődöntő, döntő. Megtehetném, hogy Milák és Németh Nándi helyett másik kettőt rakok be reggel, de így be kell menni a döntőbe. Azzal nem lehet szórakozni, hogy egy olimpián vagy vb-n kiesik a váltó, mikor döntőesélyes csapatom van.

Kik esélyesek arra, hogy felzárkózzanak a legjobbakhoz?

Ezért utazok hétfőn Romániába, az ifjúsági Európa-bajnokságra, hogy lássam, van-e olyan. Egész erős ifjú váltóink vannak, nagyon jó alkatú fiatal legényekkel, akik ha időben még nincsenek is ott, én azt gondolom, hogy odaérhetnek.

Hosszú Katinka lemaradt az éremről a budapesti világbajnokságon, ugyanakkor a negyedik helye után nem tűnt csalódottnak. Ha azt vesszük, ez előrelépés Tokióhoz képest 400 vegyesen, ahol ötödik volt. Persze az időeredmények mást mondanak. Kapitányi szemmel hogy ítéli meg Hosszú Katinka mostani szereplését?

Éremben bíztam, és nem is volt messze. Ha megússza azt, amit előtte a Mare Nostrum versenyeken, azzal érmes is lett volna. Ugyanakkor a japán olimpiai bajnokot megelőzte. Hozzátenném azt is, ha Hosszú Katinka megússza a legjobb idejét, a mostani győztest, akit egy kiugró, új tehetségnek tartanak, pont tíz méterrel veri meg.

De erre már nincs esélye.

Nincs esélye, már túl van a zeniten, meg is mondta, hogy most már egyéb örömök is izgatják, amiről korábban említést sem tett. Egész más foglalkoztatja, ugyanakkor a száz érmet el akarja érni. Én azt gondoltam, hogy itt egyet tud nyerni és az Eb-n hármat, de legyen akár az Eb-n négy, meglátjuk. Ha nem, azért még jövőre is van verseny, neki ez a célja már, nekünk pedig az a dolgunk, hogy egy ekkora sportolót egy ilyen karrier után segítsünk. Látható volt Cseh László esetében is, aki egy olimpiai döntőt tűzött ki célul és egy nyolcadik helyért a győztes meghajolt előtte, az ország pedig tenyerén hordta. Hosszú Katinka ennél még mindig erősebb, azt gondolom, hogy az Eb-n igenis nyerhet és fog is érmet nyerni. Kívánom neki, hogy sikerüljön a száz.

Mennyire nehéz egy világklasszis úszónak elfogadni azt, hogy a korral egy időn túl nem lehet harcolni, esetleg szinten lehet tartani bizonyos eredményeket, de nincs érdemi előrelépés?

Sokféle cél létezik. Van az egyik fajta úszó, mint Darnyi Tamás, aki veretlen bajnokként akart visszavonulni. Ugyanakkor látjuk azt is, hogy a sportolónak ez az élet, sokkal szerényebb szinten átéltem én is, minden ahhoz van igazítva, hogy lesz a vb, az olimpia, az Eb és akkor egyszer csak ez megszűnik. Nem könnyű ezt abbahagyni. Ez egy varázslatos élet minden nehézségével együtt is, és totálisan leköti az embert a nap 24 órájában. Megértem azokat, akik ezt nehezen tudják itt hagyni, még akkor is, ha van olyan is, mondjuk, például Verrasztó Dávid, aki úgy elrendezte az életét, ha holnaptól nem megy vízbe, ugyanennyit keres, ugyanilyen színvonalon él. Dicséretes egyébként, példaként állítanám bárki elé, pláne azt a magatartást, amit most tanúsít, nagy magaslatokban van Dávid. Szóval nem olyan egyszerű ez, megértem én. Meglátjuk, hogy meddig engedi a sors.

Mi van most Verrasztó Dáviddal? Mennyit árulhat el róla?

Készül az Európa-bajnokságra. Az Európa-bajnokságon érmet akar nyerni, nyilván most, hogy a francia Marchand majdnem világcsúcsot úszott, nem mondhatja azt, hogy Európa-bajnok akar lenni, mert az illúzió lenne. Bár erre mondtuk régen, hogy láttunk már éjjeliőrt nappal meghalni, nem biztos, hogy Marchand mindig meg tudja úszni ezt az időeredményt. Verrasztó készül, kiváló állapotban van, nagyon jó időeredményeket úszik versenyeken. Neki az élete biztosított és tudom, hogy nem megélhetési úszó, az Eb-re formába tudja magát hozni, a világbajnokságon is tudott volna annyit úszni, hogy a döntőbe jusson, de ott egy hetedik-nyolcadik hely neki nem előrelépés. Volt két ügyes fiatal, Dávid azt mondta, hogy ússzanak ők, ő pedig készül az Eb-re. Verrasztó Dávid teljesen rendben van, jó híreim vannak róla. Itt voltak az osztrákok, az osztrák válogatott edzője, Fehérvári Balázs az ő fiatalkori edzője, akivel most is készül, minden remény megvan arra, hogy jól is fog úszni.

Ha már Holló Balázst megemlítette, neki ez a mostani időszak egy kis áttörés? Tavaly is javított, idén is, bár a döntőben nem tudott jól úszni.

Kicsit olyan a sorsa, mint Márton Ricsinek. Jó edzőpartner volt, jó kis nemzetközi szintű úszó, de pont olyan számokat úszik, ahol brutális konkurenciánk van. Az olimpia előtt azért nem forszírozta a 400 vegyest, mert ott volt Verrasztó Dávid és Bernek Péter. Nem tűnt értelmes dolognak arra rámenni. Ha ők ketten úsznak, akkor már a vb-re sem jut ki. Ha Dávid indulni akart volna, mint magyar bajnok és a legjobb idővel rendelkező, most akkor is indult volna. A fő célt elérte, alanyi jogon bejutott a világbajnoki döntőbe, egyéni számban. Persze, hogy nem tudta megismételni délután a teljesítményét, ezen mi nem lepődtünk meg, de majd lesz módja arra is, hogy úgy ússzon, mint a profik, nem kell reggel mindent kiúszni magából, akkor is bejut. De egy fontos lépést megtett és most már érzi, hogy ezen a színpadon komoly szereplő, aki egyéniben vb-döntős, az komoly úszó.

Kapás Boglárka címvédőként hetedik lett holtversenyben kétszáz pillangón, nem is volt elégedetlen, viszont a legfrissebb információk szerint nem lesz jó állapotban az Európa-bajnokságra egy koronavírus-fertőzés miatt.

Igen, és ennek van egy protokollja. Kérdés, hogy Merkely Béla professzor engedi-e indulni. Nagyon helyesen megvan, hogy mennyi ideig nem szabad edzeni, mert még mindig kiszámíthatatlan ez az alattomos, ismeretlen vírus, utána van egy nagyon szigorú felmérés és majd utána lehet elkezdeni az edzéseket. Az előzmények ismeretében, noha félek kimondani, mert Bogi biztos, hogy jönni akar az Eb-re, én nem vagyok biztos, hogy engedni fogják. Az egészsége a legfontosabb. Jöjjön teljesen rendbe, és menjen neki úgy, ahogy ő azt szeretné.

Női úszásban Molnár Dóra betört a legjobbak közé. Alig 16 éves volt a vb alatt, óriási tehetség, milyen jövőkép állhat előtte?

Meglátjuk. Egyéniben is döntőbe jutott, a második legjobb európai volt és most az ifi-Eb-re ment. Sőt, úgy tudom, még jövőre is indulhat az ifi-Eb-n.

A többi úszó közül volt-e, aki nagyon pozitív meglepetést okozott önnek?

Az ifiket féltem. Úszott Pádár Niki, Komoróczy Lora, Fábián Bettina, nekik nagyon kemény időszakuk van. Alig ért véget a vb, ezen a héten már zajlik az ifjúsági Európa-bajnokság. Aki a vb-n a csapatban volt, az nyilván az Európa-bajnokságra is bekerül, és utána van még nekik Peruban egy ifjúsági világbajnokság. Ez egy négyesugrás, nem is tudom, mikor volt ilyen legutóbb, talán Miláknak volt ilyesmi, amikor ifjúsági olimpia is volt abban az évben és felnőtt Eb, meg minden. Szóval éppen elég kihívásuk van. Döntőt úszott Pádár Niki, döntőt úszott Molnár Dóra, ő egyéniben is, meglátjuk. Jól néz ki az ificsapat és a 200-as női váltó ott is nagyon erős. Vannak nevek, akiket még nem hallhattak, mert esetleg nem indultak a vb-n, de van olyan is, mint Komoróczy Lora Fanni, aki még jövőre is ifi. Van egy kislány, a Jackl Vivien, aki a világbajnokságon nem tudott úszni, nem került csapatba Hosszú és Mihályvári mellett, de tavaly, talán nyolc vagy kilenc másodperccel megjavította Egerszegi Krisztina korosztályos csúcsát 400 vegyesen.

A férfi vonalon mi a helyzet?

Egyelőre ott van Kós Hubert, aki tavaly jött ki az ifiből, csak a Covid miatt elmaradtak ezek a versenyek. Török Dominik is elment már a középdöntőig, nagyszerűen helyt állt, ráadásul a fő számában nem is tudott csapatba kerülni Holló és Kós miatt.

200 férfi háton Telegdy Ádám mögé felzárkózott Kovács Benedek Bendegúz, aki már nem annyira fiatal, de a magyar elitben új név.

Világbajnoki döntős! Ugyanaz a helyzet vele, mint Szabó Szebasztiánnál, okosan döntött. Eddig mindig a százat preferálta, de echte 200-as hátúszó alkat. Végre, életében először, beleállt a 200 hátba a magyar bajnokságon, és megúszta a nemzetközi szintet. Itt elindulhatott, bejutott a döntőbe, és láthatta, hogy van keresnivalója. Örülök, hogy kérdezi ezeket, elég sok név elhangzik, világbajnoki döntősökről beszélünk.

Akadt, aki nem volt boldog ezen a világbajnokságon, Burián Katalin például nagyon kritikusan beszélt a saját eredményéről 200 háton, Késely Ajnán pedig egyértelműen látszott, hogy elégedetlen a saját fejlődési ívével.

Elég sokan edzőt váltottak, azért ez jóval több annál, mint amit természetesnek tartunk.

Késely Ajnának Bernek Péter lett a mestere ősszel, Turi György után.

Így van, de, mondjuk a Virth‒Milák viszonylatban bejött, ezért kevesebbet foglalkozunk ezzel. Itt pont arról van szó, hogy a formaidőzítés nagyon kényes dolog, és ők nem dolgoztak rosszul. Ajna a magyar bajnokságon jobb időket úszott annál, mint amiket most a vb-n. Nem sikerül a formaidőzítése, nem találták még el, hogy mi az, amit a végén csinálni kell. Ajnánál sincsen lefelé futó pályán, hanem egész egyszerűen még tanulják egymást.

Burián Katalin kétszer váltott edzőt az olimpia óta.

Nem is akarom kommentálni, nyilvánvalóan ennek ez a következménye, mert biztos volt, hogy nem tudja megúszni a legjobb idejét akkor sem, ha jól készül.

Németh Nándor pályaívében mekkora fejlődési lehetőséget lát?

Egyéniben is, váltóban is lehet érmes, akár olimpián is. De a 100 gyors borzasztóan szoros. Amikor őt látják az érmekért menni, akkor már harmadszor úsznak ezekben a nagyon szoros mezőnyökben, és általában ott van a hatban olimpián, vb-n, az olimpián éppen nyolcadik lett, de ott is nagyon biztosan bement a döntőbe. Ez nagyon nagy dolog. Előbb-utóbb azt gondolom, hogy neki is lesz érme egyéniben is, és nagyon bízom benne, hogy a váltóval is összejön.

Ha megnézzük az éremtáblázatot, eléggé elszakadt az Egyesült Államok a többiektől, de az ausztrálok és az olaszok is jól szerepeltek. Mennyire reális a magyarok szereplése, az éremtáblázaton a hetedik hely?

Ami az olimpián történik, az jelöli ki egy sportág helyét, körülbelül ott vagyunk. Talán ennél egy picit hátrább lehettünk, mert csak egy aranyunk volt, bár ott nagyon kevesen nyertek aranyérmet Európából is. Körülbelül a hat-tizedik hely közt vagyunk most, ez a realitás, mondjuk, Kvangdzsuban harmadikok voltunk az éremtáblán.

De ott öt arany volt a nyílt vízi úszással együtt.

Az kiugró teljesítmény volt, lássuk be, Boglárkától nem vártuk, hogy aranyérem lesz, és az lett, ott robbant be Milák, először nyert világbajnoki címet. Amikor olyan teljesítmény van, amitől mindenki hanyatt esik, akkor a harmadik-negyedik hely körül vagyunk, egyébként pedig a hat-tizedik hely között, ez a realitás.

Milák Kristóf hova számít a világ legnagyobb úszósztárjainak sorában? A legjobb ötbe?

Oda szerintem mindenképp. Generációváltás nemcsak nálunk zajlik. Ha nézték a vb-t, feltűnő volt Popovici szereplése, mi már tavaly kiszúrtuk, látszott, hogy a románoknak is van egy Milákjuk, hasonló tehetség. Megjelenik Marchand, ez a fiatal francia gyerek, aki vegyesúszásban lök le mindenkit a trónról, de a férfiaknál úgy látszik, hogy Európa most erősödik, megjelent egy világcsúcstartó hátúszó, az olasz Ceccon. Nagy európai áttörést tapasztalhattunk a férfiaknál, és a nőknél megjelent a kanadai McIntosh, aki több számban esélyes és tud nyerni. Tehát ott is zajlik a generációváltás.

A vb előtt azt mondta, hogy az Európa-bajnokság nem annyira fontos, most, hogy közeledik az Eb és a versenyzőket motiválni kell, mennyire értékelhető újra a római Európa-bajnokság szerepe?

Egy Eb azért Eb, ezt az állam is honorálja, persze, hogy komolyan vesszük, csak hat héttel egy vb után gyakorlatilag szakmailag megoldhatatlan az, hogy valaki itt is meg ott is csúcsformában legyen. Ráadásul igazi csúcsforma egy évben egy van, de ezzel így vannak a többiek is, tehát továbbra is mondom, ha éppen gyengébb időeredményeket is úszunk adott számokban, másoktól is ez várható. Ez egy reális Eb lesz. Lesz, aki mint a Verrasztó Dávid, csak erre jön és ezt tűzte ki célul.

Hosszú Katinkának reális éremesélyei vannak?

Hosszú Katinkának vannak reális éremesélyei, nagy érdeklődéssel várom.

Szabó Szebasztiánék is inkább azt mondták az edzőjével, hogy az Európa-bajnokságon lehet még jobb. Szinte biztos az érem tőle, ha jól sikerül a felkészülés hátralévő része?

Biztosnak nem mondanám, mert nagyon szoros a mezőny. Itt egy-két tized választja el a dobogóst meg a tizennegyediket. Ha most csúcsformában volt, márpedig egyéni csúcsokat úszkált, akkor hat hét múlva nem lesz abban. Kérdés, hogy ez mit jelent majd neki ötvenen, ráadásul ez neki új szám, amit a fókuszba helyezett, eddig ötven és száz pillangón próbálkozott. Az ötven és száz gyors azért más műfaj. Meglátjuk.

Nyílt vízen Rasovszky Kristóf – bár a váltóval érmet szerzett – az egyéni számokbeli teljesítményével nem lehet elégedett. A tíz kilométert fel is adta, az öt kilométert, saját bevallása szerint is, eltaktikázta. Egy ilyen világklasszis úszó hogyan kezelhet egy egyéni szempontból, mondjuk ki, sikertelen vb-t?

Kiváló edzője van és kiváló műhelyben van. Ugye, együtt edz Betlehem Dáviddal, aki ötödik lett 10 kilométeren, az olimpiai számban. Ezért veszekszem Gellért Gáborral, a nyílt vízi kapitánnyal, én a medencében szeretném úszatni a Dávidot, mert 1500 gyorson azt gondolom, hogy nagyon előre tudna érni, hiszen szemtelen, ügyes, okos.

De nyílt vízi úszásban meg éremesélyes lesz egyéniben is.

És honnan tudjuk, hogy medencében nem? Ez okozza a vitámat. Mindegy, ötödik lett, most ez ütötte egymást, ő így döntött, de azért a fókuszomban van és nem fogok lemondani róla.

Rasovszky Kristófra visszatérve: egy ilyen kisiklás belefér?

Olimpiai ezüstérmes, világbajnok, Európa-bajnok. Egerszegi Krisztinának is volt Róma, amikor ötödik lett 100 háton, és 200 háton a közelében nem volt a kínainak, aztán két év múlva megnyerte az olimpiát. Van ilyen. Az úszás ilyen, ez egy kőkemény sport. A sportnak ezen a szintjén történik ilyen, ebből nem kell messzemenő következtetést levonni. Ez akkor baj, ha olimpián történik, mert ott négy év múlva lehet korrigálni.

Ebben az olimpiai ciklusban nagyon rövid az idő, a medencés események, illetve a vizes világbajnokságok nagyon összesűrűsödhetnek. Az eredeti terv az volt, hogy Fukuoka rendez ebben az évben májusban és aztán jövő nyáron Doha. Beugrott Budapest, Fukuoka elvileg átkerült a következő évre, Doha pedig 2024 januárjára. Mennyire volt szó itt, Budapesten arról, hogy esetleg még ez módosulhat? Valóban megtartják-e a következő két tervezett világbajnokságot a párizsi olimpia előtt?

Eszük ágában sincs lemondani. Fukuoka is csak halasztotta, tehát ez a budapesti világbajnokság egy plusz vb volt. Amikor jövőre lesz Japánban a vb, az lenne esedékes Dohának, de Dohának be van ígérve egy olimpia előtti vb. A gond itt az lesz, hogy továbbra is egy évben egy igazi csúcsforma van. Ha valaki Fukuokában jól akar úszni, az utána a következő vb-n, Eb-n, olimpián sikertelen lesz. A kérdés az, hogy a FINA melyik vb-t fogja kijelölni kvalifikációsnak. Ami nekünk most következik, egy év, ez rendben van, ez úgy megy, ahogy szokott. Lesz egy világbajnokság nyáron, nyugodtan készülhetünk, de az azt követő év, az olimpia éve, pokoli lesz. Az egy teljesen egyedi szituáció lesz, nemcsak nekünk, mindenkinek, azon még kell gondolkoznunk.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×