eur:
413.48
usd:
396.47
bux:
78741.84
2024. december 22. vasárnap Zénó
Kubatov Gábor pártigazgató, alelnök beszédet mond a Fidesz tisztújító kongresszusán a BOK Sportcsarnokban, Budapesten 2019. szeptember 29-én.
Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

Kubatov Gábor: a Gyurcsány Ferenc vezette egyesült baloldal mindvégig a vírusnak szurkolt

Hatvan körzet körül kell nyerni ahhoz, hogy az ember biztosan azt tudja mondani, a parlamenti többsége biztosítható – mondta Kubatov Gábor, a Fidesz–Magyar Polgári Szövetség alelnöke, országgyűlési képviselő az InfoRádió Aréna című műsorában. A 2022-es választások kampányában szerinte döntő jelentősége lesz a közösségi médiának, felkészülnek arra, ha itthon is letiltásokkal avatkozik be a Facebook, a koronavírus elleni küzdelem viszont nem a választási győzelemről szól, hanem az emberéletekről.

Mikor kezdődik a felkészülés a következő választásokra?

Van egy amerikai mondás, hogy a következő választásokra rögtön a választás megünneplése után kell kezdeni. Az már rég elkezdődött mindenki részéről. Sajnos vagy nem sajnos, de ez egy ilyen munka.

Ugyanolyan elvek szerint készülnek, mint a korábbi választásokra?

Sosem lehet ugyanolyan elvek mentén készülni, mert nagyon sok minden átalakulóban van, és így a kommunikációs felületek is átalakulnak. Régen azt mondták, hogy a tévé a király, aki a tévében szerepel, az jó eséllyel meg tudja nyerni a választásokat. Az elmúlt 8-10 évben a közösségi médiának döntő jelentősége lett, és átvette az elsődleges szerepet a politikai kampányokban is.

Hogyan lehet arra fölkészülni, hogy a közösségi médiában azonnal, lényegében szűrés nélkül bármilyen üzenetet el tudnak juttatni a felhasználó kezébe?

Úgy kell fölkészülni, hogy az ellenfeleidnél jobb legyél.

Az ellenfelek trolljai ellen akkor saját trollcsapatokat kell csinálni?

Nem, én eleve hiszek abban, hogy a választási kampányban tiszta módszereket kell használni és alkalmazni. Az sem olyan egyszerű, hogy közvetlenül, torzítás nélkül el lehet juttatni az üzeneteket a választókhoz, mert ez egy sokkal bonyolultabb algoritmus szerint megy a Facebookon, de ha egy kicsit távolabbról szemléljük, azért mégiscsak ez egy közösség, és szerintem itt a közösségeken nagyon sok múlik. Egyrészt, hogy te tudsz-e velük kapcsolatot tartani, én ennek régi híve vagyok. Amikor arról beszéltek, hogy léteznek Kubatov-listák, és elmegyünk a választóinkhoz, akkor rossz szándékú megközelítéssel azt is lehetett mondani, hogy mi zaklatjuk az embereket, de jó szándékú megközelítéssel a politika nagyon sokat nyer egy ilyen kampányon, mert közvetlen választói véleményt hall. Én a választások utolsó hetében, amikor általában eljutunk az összes ránk szavazó emberhez és beszélgetünk velük, akkor már szoktam tudni, hogy hányadán állunk, van-e valami problémájuk velünk, jól gondoltuk-e a kampányt. De a közösségi médiában ez egy állandó dolog. Mindenkinek próbálom elhinteni azt a régi Seneca-mondást, hogy egyetlen szél sem kedvez annak a kapitánynak, aki nem tudja, hol van a kikötő. A közösségi médiában is azt a szépséget kell látni, hogy közvetlen kontaktusod van a választókkal és meg tudod hallgatni őket. Most még egy fontos dolog van, amit én megértettem ebből, hogy ez is egy közösségépítés, virtuális térben ugyan, de közösségépítés.

Hol tartanak ezzel a közösségépítéssel?

Itt nagyon sok múlik a tartalmon, és a politikában a tartalom az a kormányzás minősége, és szerintem mi, ha az elmúlt tíz évet vesszük, akkor egy nagyon jó kormányzati időszakon vagyunk túl. Ha csak arra gondolok, hogy nyolcszázezer munkahelyet teremtettünk, az nagy büszkeségre ad okot. Ha csak arra gondolok, hogy a minimálbért meg tudtuk duplázni, a szakmunkás minimálbér még ennél magasabbra emelkedett, hogy az egészségügyben az idei évben és 2022-ig micsoda béremelések lesznek, akkor a mi tartalmunk rendben van. A másik jó dolog, hogy a jó minőségű kormányzás után több ember van, aki kedvel minket. Az a kérdés csak, hogy ezt a kedvelést átfordítják-e aktivitássá.

A Fidesz választói táborában milyen arányú az aktivitás a különböző korcsoportok között?

Egy jó kormányzásnak nem lehetnek célcsoportjai, egy jó kormányzás mindenkinek kell hogy tetsszen. Kell hogy fiataloknak tetsszen, és Novák Katát nagyon sok dicséret illeti, mert a fiataloknak az első lakáshoz jutását, a fiatalok családalapítását próbáljuk könnyíteni. Az aktív, felnőtt embereknek, akik dolgoznak, akik abban reménykednek, hogy napról napra könnyebben tudnak élni, a minden évben növekvő fizetés, a munkahelyi biztonság fontos üzenet, és nyilván vannak a nyugdíjasok, akiknek heroikus küzdelemmel, de a nyugdíjak vásárlóértékét meg tudtuk tartani. Mindig egy kis prémiumot még hozzá tudtunk tenni, és az idei évtől visszaépítjük a 13. havi nyugdíjat, amit a szocialisták az ő tehetségtelen kormányzásuk és gazdasági visszaesésük idején elvettek a nyugdíjasoktól. Tehát próbáltunk mindenkin a mostani kormányzással egy kicsit segíteni.

Megváltoztatja a kampány módszerét, technikáját az, hogy az ellenzék a jelenlegi ismereteink szerint egységes szerkezetben indul? Azaz nincsen már centrális erőtér?

Azt majd meglátjuk, hogy lesz-e rajtuk kívül más induló is. Túl sokat beszélünk a politikáról, és kevesebbet az emberekről, de azért az egy elég jó prognózis, hogy ebben az időszakban a mi támogatottságunk rendkívül magas. Ha összevetjük az előző választásoknál a 2017-es vagy a 2013-as hasonló adatokkal, akkor ennél magasabban vagyunk. Jó esélyünk van, hogy a következő választásokat meg tudjuk nyerni.

Hogyan tudják minimalizálni a lehetséges jelöltek életviteléből fakadó, ma még nem ismert kockázatokat?

Ezzel kell számolni minden oldalon, de az emberek esendők. Nem jó, ha a politikában ilyen ügyek előkerülnek, és nyilván nekünk is nagy elővigyázatossággal kell a jelölteket kiválasztani és olyan emberek mögé állni, akikről nem feltételezhető ilyen cselekmény.

További választási eljárási szabály módosítása a legutóbbiak után szükséges még ön szerint?

A politikai illem, de talán a magyar alaptörvény is azt mondja, hogy a választások előtt egy évvel már nem lehet hozzányúlni a választási törvényhez, úgyhogy én nem gondolom, hogy ezen változtatni kéne most már.

Milyen tapasztalatokat szűrtek le a közelmúlt külföldi kampányaiból? Például a rettentő viharos amerikaiból?

Az amerikai kampányt nagyon nehéz összehasonlítani, de azt láttam, hogy egész furcsa médiahelyzetben, ahol csak a hírtelevízióknak az aránya 5:1 a liberálisok javára, az Egyesült Államok még jelenleg is regnáló elnöke, Donald Trump a közösségi médiában érdekes és meglepő módon ezt a hátrányt le tudta dolgozni, és végül szoros vereséget szenvedett. Tehát ez egy tanulsága. És az is egy tanulsága, hogy Donald Trumpnak lekapcsolták a Twitter- és a Facebook-oldalát. Az ember elgondolkodik azon, hogy vajon mi volt az indok, ki mondta meg, hogy ezeket az oldalakat így le lehet kapcsolni. Ki határozta és ki döntötte ezt el. És hogy velünk is megtörténhet-e ez. Furcsa irányba visz, mert én inkább a szabad kommunikáció híve vagyok. Látom, van egy kezdeményezés Lengyelországban, ha a közösségi médiából valakit letörölnek indoklás nélkül, akkor arra büntetést lehet kiróni. Ez Európában az első ilyen kezdeményezés. Nem tudom, hogy az unió hajlandó-e megmozdulni ilyen téren, de nyilván a szólásszabadságot csorbítja egy ilyen helyzet. Nyilván erre az ember készül, de mindenkit letiltani lehetetlen, és ha ezt közösségként értelmezzük, a Fidesz a virtuális térben is majd jó közösséget fog alkotni, akkor nehéz munka vár ránk, de veszélyek nem leselkednek.

Vagyis A, B meg C variánsokat dolgoznak ki?

Mindenkinek föl kell készülni erre a helyzetre. A Facebook, ha az Egyesült Államok elnökét letörölte, bárkit letörölhet indoklás nélkül.

És akkor be van tárazva az az újabb megszólaló, aki viheti tovább az üzenetet?

Igen, a Facebooknak ez a természete, azok az emberek, akik a te támogatóid, átveszik a te szerepedet és kommunikálnak ugyanúgy tovább.

Az európai uniós folyamatok és az új amerikai elnök a mi választásunkra lehet-e bármilyen hatással?

Kísérletet fognak tenni rá, de az elmúlt évek tapasztalata azt mutatja, hogy minél jobban támadnak minket, annál jobban összezár a mi támogatóinknak a köre. Ha ilyenfajta nyomás nehezedik ránk, akkor a mi támogatóinknak az egy indokkal több, hogy ránk kell szavazni.

Milyen körzetekre koncentrálnak leginkább azon túl, hogy nyilván egy politikai válasz az, hogy mindegyik körzetre koncentrálnak, de senki sem tud mindegyik körzetre koncentrálni?

De igen, én nem tudok elengedni egyetlen körzetet sem. Ahol egy százalék esélyünk van, ilyen, mondjuk, a XIII. kerület, én azt sem engedném el, mert megpróbálok mindent elkövetni a győzelem érdekében, ráadásul a magyar választási rendszerben a töredékszavazatoknak rendkívül nagy jelentősége van, tehát egyetlen körzetet sem lehet félvállról venni. Mindenhol híveink vannak, őket sem lehet lekicsinyleni azzal, hogy erre a választókerületre nem gondolunk. Én minden választókerületre úgy tekintek, beleértve Budapestet is, hogy ott nyerni megyünk.

Kulcsembereket is beküldenek olyan helyzetbe, ahol nem teljesen biztos a nyerés lehetősége?

Az a kérdés, hogy jelöltként van-e nagyobb hasznunkra, vagy a kampányban megszólalóként. Itt Gulyás Gergőre gondoltam, aki a XII. kerületben indult, ahol lehet nyerni Budapesten, de ha elmegy és csinál egy nagy kampánykörutat, országosan tart száz fórumot és találkozik az emberekkel, akkor annak nagyobb jelentősége van, minthogy abban a kerületben egyébként ki a jelölt. Ezekben a kerületekben azért a Fidesznek nagyon népes családja van, és oda remek jelölteket fogunk találni.

Mennyit kell nyerni ön szerint egyéniben, hogy a listással együtt megfelelő többséget érjenek el?

106-ot.

Az nincs nyilván.

Hogy mennyit kell nyerni? Annyit! Különböző számítások vannak, de olyan 60 körzet körül van az a szám, amit meg kell nyerni ahhoz, hogy az ember biztosan azt tudja mondani, hogy a parlamenti többsége biztosítható.

Hogyan látják a most belépő első szavazók elérésének lehetőségét? Rájuk több politikai erő is dolgozik, Momentum, LMP, Kétfarkú Kutya.

Ezeknek a gyerekeknek azért van józan eszük, nem? Én sosem voltam híve annak, hogy korcsoportos kampányokat csináljunk. Ők tudnak tájékozódni, ha van bennük egészséges nemzeti érzelem, ha össze tudják vetni a Medgyessy–Gyurcsány–Bajnai-kormánynak a tíz esztendejét a mi tíz esztendőnkkel, akkor azért lényegi különbség látszik a kettő között. Elég szerintem nekik bemutatni a kormányzás közötti minőségi különbséget, és akkor a mi szavazóink lesznek.

De 2006-ban egy ma 18 éves ember 3 éves lehetett. Hogy lehet neki bemutatni egy olyan történetet, amiben ő nem élt?

Erre jó a Facebook. Annyi videót láttam már csak a 2006. október 23-i eseményekről, hogy Gyurcsány Ferenc ott mit csinált, az a Gyurcsány Ferenc, aki most egyébként a demokráciáról beszél. Azért mégiscsak az ő parancsára a rendőrség embereknek lőtte ki a szemét meg csonkította meg őket. És ezt az emberek fogják érteni, és pontosan tudják, hogy Gyurcsány Ferenc van mögötte. Ettől nem kell tartani, hogy a fiatalok erről nem tudnak.

Központi eleme lesz az a koronavírus-járvány elleni védekezés sikere egy következő kampánynak?

A vírushelyzetet nem kampányként kezelném, hanem egy olyan problémaként, amit kutya kötelességünk jól kezelni, mert itt nem választási győzelemről van szó, hanem emberéletekről, ez nem gyerekjáték, és szerintem ebben a lehetőségeinkhez képest a magyar kormány megtett mindent. Ezeket a döntéseket értik az emberek. Inkább a probléma az, hogy a Gyurcsány vezette egyesült baloldal mindvégig a vírusnak szurkolt. Az ember nem tud nekik jót tenni, mindig volt valami probléma, és volt néhány olyan dolog, amiben kifejezetten a magyar emberekkel szemben foglaltak állást. Ilyen volt, amikor a magyar parlamentben bevezettük a különleges jogrendet, és egy komoly európai kampányt csináltak ellenünk, és azt híresztelték rólunk, hogy mi beszüntettük a parlamentet. És elkészültek azok a gyalázatos videóik, most kettőt érdemes kiemelni ebből, Korózs Lajosnak a videóját, ami kamuvideo néven híresült el, vagy most Hadházy Ákosnak a kegyeletsértő videóját, ami egy halottasházban történt. Áhírekkel próbálják befolyásolni az egész helyzetet. Közben mi meg küzdünk azért, hogy az emberek minél egészségesebbek tudjanak lenni. És ugyanezt látom most az oltóanyag körül. A rendszerváltás óta a magyar hatóságok minden oltóanyagot bevizsgáltak, és soha nem tévedtek. Miért gondolják, hogy most a magyar hatóságok olyan vakcinát fognak engedélyezni, amely az emberekre káros?

Biztos abban, hogy a baloldal csinálja a kampányt? Nem az oltásszkeptikusok?

Kibújt a szög a zsákból, mert az egyik politikai szakértőjük pontosan elmondta, hogy a mostani kormány minél rosszabbul kezeli a vírushelyzetet meg a járványt, nekik annál jobb politikailag. De ez nem ennyire egyszerű dolog, mert mégiscsak emberéletekről beszélnek.

Címlapról ajánljuk

Elon Musk: Németországot csak az AfD mentheti meg

A világ egyik legazdagabb embere újabb nem rokonszenvezett a Scholz-kormánnyal, de a konzervatívok sem állnak közel hozzá. A német választókat már a kampány kezdetekor felszólította arra, hogy a radikális jobboldali AfD-re szavazzanak.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.22. vasárnap, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet programigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×