Tartanak a megmozdulások az Egyesült Államokban George Floyd halála nyomán. Hány társadalom létezik Amerikában? Mert innen messziről mintha a fehérek, az afroamerikaiak, a nagyvárosiak, a vidékiek, a kereseti kategóriák, mind-mind metszenék az amerikai társadalmat.

„Hivatalosan” két társadalom létezik, két nemzet. Azért mondom idézőjelben, hogy hivatalosan, mert a hatvanas években volt egy felmérés, abból egy jelentés készült, amely megállapította, hogy gyakorlatilag van egy fehér és van egy fekete Amerika. Lehet mondani, hogy a latinók is esetleg különálló társadalmat képeznek, bár az ő integrációjuk az amerikai társadalomba, amit korábban úgynevezett olvasztótégelynek neveztek, úgy tűnik, sikeresebb. Bár meg kell jegyezni, az olvasztótégely manapság már nem nagyon használt kifejezés. Helyette inkább olyan metaforákat használnak, mint például a salátástál, ami azt jelenti, hogy a különböző etnikumok egymás mellett léteznek, megtartva a saját önazonosságukat, tehát nem olvadnak egyfajta amerikaivá. Az új fajta amerikai a XX. század közepéig egyfajta amerikai álom volt. A II. világháború után, főleg a polgárjogi mozgalommal az ötvenes évektől kezdődött az a szétválás, aminek bizonyos mértékig jelen pillanatban is a szemtanúi vagyunk. Tehát nem teljesen új dolgokról van szó.

Mégiscsak egy szövetségi államban élnek. Van valakinek fő hatalma a párhuzamos társadalmak felett, vagy mindenki a saját szabályai szerint él?

Nehéz ezt megmondani, mert az ötven tagállamban, ha szélsőségesen akarunk fogalmazni, ötven különböző társadalom van. Vannak olyan közép-nyugati, sziklás-hegységbeli államok, ahol 97 százalékos a fehér lakosságnak az aránya, de, mondjuk, Louisianában az afroamerikaiak részaránya egyharmad körül van. Aztán a nagyvárosokban 70-80 különböző etnikum él egymás mellett. Tehát nem nagyon lehet beszélni arról, hogy Amerikában milyen a helyzet úgy általában. Egy földrésznyi föderális államról van szó, ahol különböző törvények érvényesülnek. Az egyes tagállamok szervezik meg a rendőrségüket, működtetik az iskolákat, egészségügyet és így tovább, és mindezek a tényezők nyilvánvalóan hozzájárulnak ahhoz, hogy egyes társadalmi csoportok hogyan érzik magukat.

Mutat az Egyesült Államokban valamilyen mintát az, hogy a George Floyd halála nyomán kirobban tüntetések hol erősek, hol kevésbé erősek, hol erőszakosak, hol inkább politikaiak?

A nagyvárosokban nyilvánvalóan sokkal szélsőségesebbek, radikálisabbak az emberek, mint a kisvárosokban. A nagyvárosokban jobban be lehet olvadni a tömegbe, jobban kéretik magukat azok az elemek, amelyek nem a legális és legitim tüntetésért vannak ott, hanem zavarkeltésért, fosztogatásért, gyújtogatásért, és inkább ezek a külföldön is látott képek. A nagyvárosokban nagyon kevert az etnikum, elég magas az afroamerikai népesség aránya, és az igazság az, hogy erősen szegregált körzetek vannak, és ez is hozzájárul a kialakult helyzethez.

Az amerikai rendőrök fellépését innen nézve keménynek tartjuk, talán mert Amerikában állampolgári jog a fegyverviselés. Ez indokolja a keménységet?

Ez is hozzájárulhat, hiszen köztudott, hogy százmillió számra van magántulajdonban lőfegyver. De az Egyesült Államok története korábban nagyon erőszakosan alakult a vadnyugat meghódításától kezdve a polgárháborúig, tehát van hagyománya az önvédelemnek, és ennek megfelelően a rendőrök sokkal hamarabb nyúlnak fegyverhez, mint más országokban. Nagyon sokszor nem várják meg, hogy száz százalékig megbizonyosodjanak arról, nem lőfegyver van-e az illető kezében, hanem félig-meddig önvédelemből először lőnek, utána kérdeznek. Természetesen ez megint csak attól függ, hogy milyen körzetről van szó. Ahol mindennapos az erőszak, ott a rendőrök adott esetben sokkal hamarabb nyúlnak lőfegyverhez, mint egy olyan elővárosban, ahol gyakorlatilag az erőszak ismeretlen.

Van-e arról statisztika Amerikában, hogy a rendőrök elleni támadók milyen népcsoportba tartoznak a legtöbben?

Erről nincs statisztika, de arról van, hogy a rendőrök által lelőttek között milyen arányban oszlanak meg az egyes etnikumok. Tavalyelőtt 4700 embert lőttek le a rendőrök, nagyjából kétszer annyi fehér embert, mint feketét, de hozzá kell tenni azt, hogy a lakosságon belül a feketék 13 százalékkal képviseltetik magukat, a fehérek pedig közel 60 százalékkal, tehát a feketékkel szemben sokkal erőszakosabban lépnek fel a rendőrök. Ha tovább nézzük a statisztikákat, akkor a börtönlakosság egyharmada fehér, egyharmada fekete, tehát a feketék magasan túl vannak reprezentálva a börtönökben. Ennek megfelelően a bűnözési statisztikákat is vezetik arányosan, és azokban a nagyvárosokban vagy körzetekben, amelyekről lehet tudni, hogy az erőszak nagyon gyakori, a rendőrök is eleve egyfajta előítélettel közelítenek sok emberhez. New York városában korábban bevezették az úgynevezett megállításos motozás gyakorlatát, hogy megállítanak és megmotoznak embereket, akiket gyanúsnak vélnek a rendőrök. A megállítottak 88 százaléka fekete és latino, mindössze 10 százalék fehér, és a 88 százaléknyi megállítottból 70 százalék bizonyult ártatlannak. Tehát mindenre lehet statisztikákat találni.

Lehet egyértelmű választ adni arra az egyszerű kérdésre, hogy rasszista-e az amerikai rendőrség?

Ezt nem lehet így kijelenteni. Biztosan van közöttük olyan, aki rasszista, és biztos van olyan, aki nem. Bármilyen csoportot nézünk meg, foglalkozási ágat, közegészségügyben dolgozót vagy hivatalnokot, biztos van olyan közöttük, akinek rasszista hajlamai vannak. Hogy az egyes államokban vannak-e rasszista rendőrök, valószínűnek tartom, hogy igen, de hogy az egész testületről ilyet kijelentsünk, az erős túlzás lenne.

Választási kampány is van az Egyesült Államokban. Ezek az események a kampány részei már?

Erősen afelé tendál a helyzet. Az abszolút legitim kezdeti tiltakozáshullámra ráültek különböző politikai erők, és nyilvánvalóan a cél az, hogy Donald Trump újraválasztási esélyeit csökkentsék. Jelen pillanatban ennek a törekvésnek az eredményeképpen Joe Biden az utóbbi egy-két hétben növelte az előnyét Trumppal szemben. Trump elsősorban amiatt hibáztatható, hogy ilyen esetekben az amerikaiak joggal azt várják el, hogy az elnök egyesítő legyen, megpróbálja valahogy lecsillapítani a kedélyeket, empátiát mutatni, és megígérni azt, hogy a jog teljes szigorával fognak eljárni az elkövetőkkel szemben. Az elnök azonban az eddigi gyakorlatához híven meglehetősen ellentmondásos üzeneteket küldött. Először rendpárti, aztán később már egy sokkal egyoldalúbb üzenetsort fogalmazott meg, hogy baloldali szélsőséges csoportok rátelepedtek erre az egész mozgalomra, és kifejezett céljuk, hogy a republikánus elnökséget megbuktassák. Amikor arról beszélünk, hogy az egész helyzet mennyire eszkalálódott, ebben eléggé jelentős része volt annak, hogy az amerikai közbeszéd hihetetlen mértékben eldurvult az utóbbi években, a demokraták gyakorlatilag kezdettől fogva illegitimnek tartják Donald Trump elnökségét, és ez hozzájárul ahhoz, hogy jelenleg is sokan úgy gondolják, az elnök egyszerűen nem képvisel senkit magán, illetve a republikánus szavazókon kívül, akik 93-95 százalékban kitartanak mellette.

Említette, hogy sokan a politikán kívülről is próbálnak ráülni az eseményekre. Soros György szóvivője útján közölte, hogy nem igaz az az összeesküvés-elmélet, hogy ő pénzelné a tiltakozókat. Miért tartotta vajon ezt szükségesnek közölni?

Nem látok bele Soros György gondolkodásába, az biztos, hogy utalások történtek a konzervatív oldalon, hogy akár Soros György vagy hozzá kapcsolható, általa korábban támogatott szervezetek is a megmozdulások mögött állhatnak. Az biztos, hogy Soros György Donald Trumpot mindenképpen szeretné a Fehér Házon kívül látni. Elég jelentős összegekkel támogatja a demokratákat. És az is biztos, hogy ezek a megmozdulások, amelyeket kezdetben spontánnak lehetett mondani, eléggé szervezetté váltak sok helyen, buszokkal is vittek embereket. „Professzionális” tüntetők jelentek meg az ország másik végéből tüntetni, illetve fosztogatni, erőszakos cselekményeket végrehajtani, provokálni rendőröket, békés járókelőket. Hogy kik pénzelik őket, mert valószínű, hogy valaki, valakik pénzelik őket, mert ezek nem olcsó mulatságok, jelen pillanatban nem nagyon lehet tudni. Az, hogy az FBI mit tud erről, jelen pillanatban még rejtve maradt. Az biztos, hogy több száz ügynökét már mozgósította, hogy megpróbálják kideríteni, kik állnak a megmozdulások mögött. Itt már nem egyszerűen arról van szó, hogy az afroamerikaiak jogait megpróbálni kitágítani, egyenlőbb jogokat szeretnének nekik akár a tárgyalóteremben, akár társadalmi elfogadottság tekintetében. Ezek már, azt hiszem, elsősorban politikailag motivált akciók.

Hogyan befolyásolta a tüntetéssorozat az amerikai koronavírus-helyzetet?

Ez egy érdekes kérdés. A koronavírus-járvány nagyon sok afroamerikainak egyfajta bizonyíték arra, hogy velük szemben valamifajta diszkrimináció érvényesül, mert az afroamerikaiak halálozási aránya magasabb az országosnál, illetve a fehérekénél gyakorlatilag mindenhol. Az is biztos, hogy ezek a tüntetések nem fogják lassítani a járvány terjedését, pedig Amerika már a világ élén van nagyjából 110 ezer halottal. Közvetetten kihat majd biztosan olyan kérdésekre, mint például a gazdasági újjáépítés, a gazdaság újranyitása, ami a republikánusoknak az egyik legfontosabb ügye, hiszen Donald Trumpnak a gazdaság lett volna talán a legerősebb ütőkártyája a novemberi elnökválasztáson. Az utóbbi három évben a gazdaság nagyon jól teljesít, csökkent a munkanélküliség, több millió új munkahely teremtődött, tehát kezdett beindulni a gazdaság. Elképzelhető, hogy ez a tüntetéshullám és nyilván a rengeteg ember szoros egymás mellettisége, ezt a kedvező folyamatot megakasztja, vagy akár még vissza is fordíthatja.

A kampányban a koronavírus állami, szövetségi, tagállami kezelése számít most?

Most nem nagyon, de biztos, hogy majd a kampány során elő fog kerülni. Egy politikai vita már kibontakozott, mert a tagállamok harcoltak a frontvonalban a vírussal, hisz a tagállamoknak és a kormányzóknak a joga volt többek között a távolságtartás, a közlekedés korlátozása, az iskolák bezárása, és Donald Trump azzal vádolta a demokrata kormányzókat, hogy nem megfelelően hoznak intézkedéseket, illetve túl hosszú ideig tartják szükséghelyzetben a tagállamokat, és így akadályozzák a gazdaság újraindítását. Michigant, ahol a kormányzó asszony egy időben még potenciális alelnökjelöltként is szerepelt Joe Biden mellett, Kaliforniát, New Yorkot említette elsősorban az elnök. A demokraták pedig azzal fognak érvelni, hogy Donald Trump egyrészt nem vette kezdetben túl komolyan a koronavírust, és hogy a kínaiakkal kapcsolatban először nagyon pozitívan nyilvánult meg, és utána viszont rendkívül éles fordulattal gyakorlatilag a kínai kormányra, a kommunista pártra, illetve személyesen Hszi Csin-pingre hárította a felelősség nagy részét, elővette a „Kína-kártyát”, amely különben Amerikában eléggé népszerű. Az amerikaiak kétharmadának nincsen jó véleménye Kínáról, és erre félig-meddig Joe Biden is rácsatlakozott, hiszen a demokraták még inkább kritikusak a kínai munkajogi és egyéb kérdéseket illetően, mint a republikánusok. Hogy az elnök milyen csomagot fogadtatott el, mennyivel később tudtak elkezdeni komolyan fellépni a járvány ellen, milyen pénzeket kaptak a kutatólaboratóriumok, hogy kifejlesszék az ellenszert, ezek elő fognak kerülni, és a demokraták elég sokat fognak erről beszélni.

Egy szövetségi államban mi múlik az elnökön, mi a tagállamokon abban a kérdésben, hogy az egészségügyi ellátórendszer hogyan képes kezelni egy ilyen krízishelyzetet?

A tagállamok azok, amelyek az egész víruskezelés terhét viselik. A szövetségi kormánynak túl sok jogköre nincsen ebben a kérdésben, nemzeti szükségállapot hirdethet az elnök, de itt azért lett volna kérdőjeles, mert az ötven tagállamot különbözőképpen érintette a vírus. A tagállamok felelősek az államon belüli egészségügyi ellátásért, iskolák működtetéséért, közlekedésért, ők azok, akik a távolságtartást elrendelik, a vállalkozások működését korlátozzák. A szövetségi állam csak az államok közötti kereskedelmet szabályozhatja, tehát csak azokat a vállalkozásokat korlátozhatja, amelyek egynél több államban működnek, illetve az elnök szükséghelyzetre való tekintettel – mint ahogy megtette – egyes vállalatokat utasíthatott arra, hogy bizonyos berendezéseket gyártsanak ahelyett, ami általában a profiljuk, például lélegeztetőgépeket automobil helyett. Emellett az elnök jogosult a bevándorlás országos megtiltására, hogy ne hurcoljanak be újabb megbetegedéseket.

Hogyan birkóznak meg a koronavírus-járvánnyal a tagállami egészségügyi ellátórendszerek?

Amerikában nagy vita folyik az egészségügyi ellátórendszerről. Az Egyesült Államok talán az egyetlen olyan fejlett ipari ország, ahol nincsen általános betegbiztosítás. 40-50 millió embernek semmifajta biztosítása nincsen. Szövetségi szinten két nagy program van, a hatvanas évekbeli nagy reformfolyamatoknak két ikonikus darabja, a Medicare és a Medicaid, amely a 65 év fölöttiek egészségügyi ellátását bizonyos mértékben finanszírozza, alapellátást az állam, illetve a Medicare, amelyik a szegénységi szint alatt levőknek abszolút alapszinten biztosítja az orvosi ellátását. Az emberek döntő többségnek valamifajta biztosítása van, vagy a vállalatán keresztül, vagy magánúton, hiszen mindenki köthet olyan biztosítást, amely akár a legdrágább ellátásra is jogosítja. Az az elv érvényesül, hogy aki amennyit fizet, annyit kap. A vita az, hogy mennyire terjesszék ki a szövetségi feladat-, illetve kötelezettségvállalást. Ez volt az a híres Obamacare, amelynek bizonyos pontjait a Trump-adminisztráció visszavonatta, többek között azt, hogy 25 éves koráig valaki a szülei biztosításán maradhasson. Ezek a kérdések is elő fognak kerülni a kampányban.

Milyen a minimális egészségügyi ellátás az Egyesült Államokban? Megállapítják, hogy vakbélgyulladásom van, de nem nyúlnak hozzá?

Ez egy érdekes kérdés. Megállapítják, hogy vakbélgyulladás, és utána a kórház felveszi a kapcsolatot a biztosítóval, és a biztosító megmondja, hogy a vakbélgyulladás, illetve a vakbélműtét szerepel-e a beteg egészségbiztosításában. Ha a biztosító nem fizet, mert ez nincs benne a csomagban, akkor az illetőnek választani kell, hogy saját maga kifizeti-e ezt az összeget, vagy kockáztatja a következményeket. Életmentő műtéteket azért végrehajtanak a kórházak, tehát senkit nem hagynak az út szélén. Sajnos előállnak olyan esetek, hogy családok tönkremennek a magas egészségügyi díjak miatt, ha olyan műtéteket kell elvégezni egy családtagon, amely nagyon drága és nincs benne abban a csomagban, amelyet a biztosítóval kötöttek.

Látják-e már az amerikai vezetésben, hogy a járvány miatti lassulásból milyen lépésekkel akarnak kijönni?

Két irányból közelítik meg a helyzetet. Az egyik, hogy a hárombillió dolláros élénkítési csomag részeként bizonyos jövedelmi kategóriákban egyszerűen készpénzkifizetést kapnak az emberek. Ha gyerekük van, még többet, gyerekenként, azt hiszem, 500 dollárt. Ez a keresleti oldalt próbálja erősíteni, tehát pénzt tesznek az emberek zsebébe, hogy a vásárlásokkal a gazdaságot fölpörgessék. A másik oldalon a nagyvállalatokat, többek között a repülőgépipart, valamint a kis- és középvállalatokat 500 milliárd dollárral támogatják, főleg azért az utóbbiakat, hogy meg tudják tartani a munkaerőt és addig is tudják fizetni a munkaerő-hozzájárulási járulékot, egészségügyi biztosítást, amíg nem dolgoznak az emberek. Ez inkább a republikánusok kedvenc gazdasági fegyverre, hogy a kínálati oldalt erősítik, ha munkahelyeket teremtenek, az a munkanélküliséget felszívja, és ezáltal maga után húzza a keresletet is. Tehát jelen pillanatban mind a két oldalról próbálkoznak, kicsit erősebben a kínálati oldalon, hasonlóan a 2008-as gazdasági válságkezeléshez. Illetve a FED nagyon alacsonyan tartja a kamatokat, hogy ezáltal a hitelezést megkönnyítse.

Miért most von ki Amerika csapatokat, és miért pont Németországból?

Már a hatvanas években Mike Mansfield szenátor felvetette azt, hogy az Egyesült Államoknak nem kellene a NATO-ba olyan jelentős szerepet vállalni, hiszen az Egyesült Államok kezdetben úgy gondolta, hogy az amerikai katonai jelenlét Európában addig lesz prominens, amíg az európai államok meg nem erősödnek kellőképpen és maguk nem tudnak már elegendőt fordítani a védelmükre. Végül is erre nem került sor, sőt, a kilencvenes évek elején, amikor a Szovjetunió összeomlott, akkor a nyugat-európai tagállamok, Németország elsősorban, drámai mértékben csökkentették a védelmi kiadásaikat. Ez volt az úgynevezett békeosztalék, és amíg a hidegháborúban nagyjából fele-fele arányban finanszírozták a NATO-kiadásait az Egyesült Államok és az európai szövetségesek, ez az arány most már 70:30 az amerikaiak javára. Nagyon sok amerikai fölteszi a kérdést, hogy ott van a gazdag Európai Unió, nagyjából ugyanakkora GDP-vel, mint az Egyesült Államok, mégis miért még mindig az Egyesült Államoknak kell a biztonsági garanciát nyújtania. Ez egy eléggé népszerű dolog, az ingyenebéd, amit Donald Trump is többször hangsúlyozott. Ezenkívül az amerikai–német viszony az utóbbi időben nem mondom, hogy megromlott, de nem olyan szívélyes, mint korábban volt. Ez már Obama alatt elkezdődött, volt a híres lehallgatási botrány, és Angela Merkel kancellár telefonját is lehallgatták, utána pedig most egyfajta stratégiai vita folyik az amerikaiak és a németek között, elsősorban az Oroszországhoz fűződő viszony és azon belül pedig az Északi Áramlat II. gázvezeték megépítése miatt. Az amerikaiak úgy gondolják, hogy ezzel Oroszországot sokkal jobb helyzetbe hozzák a németek, és többek között Közép- és Kelet-Európát gyengítik, hiszen ha csak a 2017-es nemzetbiztonsági stratégiát elolvassuk, abból két országot nevesít az Egyesült Államok mint stratégiai versenytárs, az egyik Oroszország, a másik Kína. Az Egyesült Államoknak egyfajta stratégiai célja az, hogy az orosz befolyást gyengítse Európában, a világ más pontjain, és úgy látják, hogy a németek ebben nem partnerek. Elképzelhető, ez áll a háttérben, és egyfajta figyelmeztetésként von ki a Trump-adminisztráció csapatokat Németországból. Az, hogy Németország ezt a jelenlegi stratégiai helyzetet hogyan fogja kezeli, jó kérdés. Az biztos, hogy Németország a NATO és az EU bővítésével nagyon sokat nyert, hiszen frontországból egy 1000 kilométeres vagy még szélesebb biztonsági sáv mögé került, és ennek megfelelően a németek bátrabban politizálnak az amerikaiakkal szemben is.