Szigma – a holnap világa magazin
Az InfoRádió tudományos magazinműsora a legfrissebb kutatási eredményekkel, felfedezésekkel, szakértőkkel és tudósokkal – első kézből.
A magazin szakmai támogatója a HUN-REN és a Magyar Tudományos Akadémia.
Adás: kedd, 19.00
Az adásban interjút hallhatnak a héten bejelentett orvosi-élettani Nobel-díjasokról Jancsó Gáborral, az SZTE Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Kar professzor emeritusával, valamint az MTA Lendület Program egyik új tagjával, Kövesdi Balázs Gézával, a BME Hidak és Szerkezetek Tanszék egyetemi docensével az új generációs acélhidak tervezési metodikájának felülvizsgálatáról.
Interjút hallhatnak az ELTE most alakult Asztrofizikai és Űrtudományi Centrumáról Frei Zsolt asztófizikussal, az űrcentrum igazgatójával, az egységes USB-C töltők bevezetésének nehézségeiről Krasznai Csabával, az NKE Kiberbiztonsági Intézetvezetőjével, valamint Magyarország Nemzeti Atlaszának az ELKH és az MTA által is támogatott most elkészült második kötetéről a főszerkesztővel, Kocsis Károly akadémikussal.
Az adásban interjút hallhatnak az immunfelismerés eddigi vakfoltjáról Manczinger Mátéval, a Szegedi Tudományegyetem Bőrklinikájának egyetemi adjunktusával és a Szegedi Biológiai Központ tudományos munkatársával, az amatőr űrhajósokról Kiss Lászlóval, az ELKH CSFK igazgatójával, a fukushimai erőmű tengerbe szánt hűtővízéről Aszódi Attilával, a BME Atomenergetika Tanszék egyetemi tanárával, valamint egy új bioszféra rezervátumról Gruber Tamással, a WWF Magyarország Élő Folyók programjának vezetőjével.
Az adásban interjút hallhatnak a környezeti DNS-vizsgálatok fontosságáról Erős Tiborral, az ELKH Balatoni Limnológiai Intézet igazgatójával, egy új kullancsfaj magyarországi megjelenéséről Földvári Gáborral, az ELTE Ökológiai Kutatóközpont tudományos főmunkatársával, valamint a kísérleti fúziós erőmű épülő mágneseiről Zoletnik Sándorral, az ELKH EK Fúziós Plazmafizikai Laboratóriumának vezetőjével.
Interjút hallhatnak a Nemzetközi Űrállomáson felfedezett repedésekről Kiss Lászlóval, az ELKH CSFK főigazgatójával, a beton szerkezetének újfajta vizsgálatáról Szentmiklósi Lászlóval, az ELKH EK laborvezetőjével, valamint a természeti katasztrófák ugrásszerű számáról Pieczka Ildikóval, az ELTE Meteorológiai Tanszékének adjunktusával.
Interjút hallhatnak Rusvai Miklós virológussal, az MTA doktorával egy új, DNS-alapú koronavírus elleni oltásról, valamint Pongrácz Ritával, az ELTE Meteorológiai Tanszék oktatójával a városok felmelegedéséről készített kutatásról.
Interjút hallhatnak a koronavírus, a depresszió és a mozgáshiány összefüggéséről Tóth Mónika Dittával, a SOTE Magatartástudományi Intézetének pszichológusával, a fokozott kullancsveszélyről Kovács Szilviával, a MATE Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézetének egyetemi docensével, valamint egy, a héten fellőtt új magyar űreszközről Hirn Attilával, az ELKH EK Űrkutatási Laboratóriumának vezetőjével.
Interjút hallhatnak az ELKH BTK és a Pécsi Tudományegyetm közös mohácsi csatatér kutatásáról Pap Norberttel, a PTE professzorával, a kutatás vezetőjével, valamint a koronavírus-varinsokra adandó gyógyszerkutatási válaszról Mátyus Péterrel, az MTA doktorával.
A Szigma, a holna világa 2021. augusztus 10-ei adásában interjőt hallhatnak Bertholy Judit egyetemi tanárral, az MTA doktorával az IPCC éghajlatváltozási jelentéséről, Sárneczky Krisztiánnal, az ELKH CSFK munkatársával a magyar felfedezésű bolygók elnevezéséről, valamint Rácz Györggyel, a Magyar Nemzeti Levéltár Tudományos Igazgatóságának igazgató-helyettesével a Batthyány-család visszavásárolt 520 levéltári dokumentumáról.
Interjút hallhatnak egy, a parlagfüvet pusztító bogárról Kontschán Jenővel, az ELKH ATK Nővényvédelmi Intézetének igazgatójával, a legújabb fogorvosi irányelvekről Nagy Katalinnal, a Magyar Fogorvosok Egyesületének elnökével, az európai természeti katasztrófák gazdasági hatásairól Fazekas Dórával, a Cambridge Econometrics budapesti irodájának vezetőjével, valamint az izzadás bőrre gyakorolt hatásairól Brunner Alexandrával, a Semmelweis Egyetem szakorvosával.
Interjút hallhatnak egy különleges exobolygó-felfedezésről Kiss Lászlóval, az ELKH Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont főigazgatójával, a hepatitisről és annak gyógyításáról Szabó Olga belgyógyász, infektológus, hepatológus szakorvossal, valamint az Európai Űrügynökség felhívására jelentkezett magyar úrhajós-jelöltekről Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztossal.
Interjút hallhatnak a potenciazavarokról és azok összefüggéséről a szív- és érrendszeri betegségekkel Merth Gábor urológussal, valamint az első vegyes feketelyuk-neutroncsillag pár észleléséről és jelentőségéről Barta Dániellel, az ELKH Wigner Fizikai Kutatóközpont tudományos munkatársával.
Interjút hallhatnak egy koronavírus-kislexikonról Ádám Veronikával, az MTA Orvosi Tudományok Osztályának elnökével, az ismét algásodó Balatonról Somogyi Boglárkával, az ELKH Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főmunkatársával, valamint a belső óránk helyett az elvárások szerinti alvásidő káros hatásairól Káldi Krisztinával, a SOTE Élettani Intézetének egyetemi docensével.
Az adásban interjút hallhatnak Frank Tamás erdőmérnökkel, ez ELKH Ökológiai Kutatóközpont munkatársával egy különleges erdőkezelési rendszerről a tölgyesekben, Kovács L. Gábor egyetemi tanárral, az MTA tagjával a mesterséges megtermékenyítés esélyeiről, valamint Samu Andreával, a WWF Magyarország Élő Folyók program szakértőjével a vizes élőhelyek elvesztéséről.
Az adásban interjút hallhatnak egy új, távol-keleti kajszilevéltetűről Borbély Csabával, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Kertészettudományi Doktori Iskolájának PhD-hallgatójával, valamint a fűzfa biogázt forradalmasító szerepéről Dudits Dénessel, az ELKH Szegedi Biológiai Kutatóközpont kutatóprofesszorával, az MTA korábbi élettudományi alalnökével.
Az adásban interjút hallhatnak a tihanyi apátság altemplomának feltárásáról Mende Balázs Gusztávval, az ELKH BTK paleoantropológusával, az új kullancsfajokról Farkas Róberttel, az Állatorvostudományi Egyetem Parazitológiai és Állattani Tanszékének tanárával, valamint a digitális oktatás okozta lemaradásról Csapó Benővel, a Szegedi Tudományegyetem Neveléstudományi Intézetének egyetemi tanárával.
Az adásban interjút hallhatnak a Marson dolgozó legújabb amerikai és kínai marsjárókról Kereszturi Ákossal, az ELKH CSFK tudományos főmunkatársával, valamint az elektronikus aláírásokról és azok szabályozásáról az ELKH SZTAKI rendezvénye kapcsán Erdősi Péter Mátéval, a MELASZ alelnökével.
Az adásban interjút hallhatnak az Izland térségéig eljutott szaharai por jelentőségéről Varga Györggyel, az ELKH CSFK Földrajztudományi Intézet tudományos főmunkatársával, valamint a székelyföldi Csomád vulkán alatt található folyékony magáról Harangi Szabolccsal, az MTA levelező tagjával, egyetemi tanárral, a ELTE TTK Földrajz- és Földtudományi Intézet igazgatójával.
Az adásban interjút hallhatnak Keserű György Miklóssal, az ELKH TTK Gyógyszerkémiai Kutatócsoportjának vezetőjével az általuk talált hotspotról a betegséget okozó fehérjéken, valamint Simor Péterrel, az ELTE PPK egyetemi adjunktusával a REM-alvás mélyagyi vizsgálatáról.
Az adásban interjút hallhatnak Rusvai Miklós virológussal a koronavírus indiai mutánsáról, Kemenesi Gábor virológussal pedig egy, a koronavírusok elleni végső megoldás lehetőségéről. A műsor második felében a mesterséges intelligencia és az orvosi alkalmazás kihívásairól hallhatnak előadást Horváth Andrástól, a PPKE oktatójától.