Paragrafus magazin
Az InfoRádió jogi magazinműsora: minden, ami jog.
Készült a Médiatanács támogatásával a Médiatanács Támogatási Program keretében.
Adás: csütörtök, 20.00
Magazinműsorunkban Kovács Lajos nyugállamányú rendőr ezredessel, a Nemzeti Nyomozó Iroda Döglött ügyek osztályának volt vezetőjével hallhatnak portrébeszélgetést, de foglalkoztunk az elmúlt évtized egyik legnagyobb kiberbiztonsági incidensével és az élelmiszer-pazarlás elleni törvényjavaslattal is.
Milyen szabályok vonatkoznak most a távmunkában dolgozókra? Miért végrendelkeztek idén többen, mint tavaly? A többi között ezekkel a kérdésekkel foglalkoztunk magazinműsorunkban.
Magazinműsorunkban azzal foglalkoztunk, hogy január elsejétől megváltoztatja a lakóhely eddig használatos fogalmát az Országgyűlés által nemrégen elfogadott törvénymódosítás. Erről Faragó János ügyvéddel beszélgettünk. Arról is hallhatnak, hogy közjegyzők nyilvánosan elérhető adataival visszaélve próbálnak bűnözők jóhiszemű személyektől pénzt kicsalni. Ennek veszélyeiről Pulinka Mihály, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara Jogi Irodájának vezetőhelyettese nyilatkozott.
A munkahelyi balesetek bizosítási vonatkozásairól hallhatnak elsőként magazinműsorunkban, amelyben részletesen foglalkoztunk a 2022. május 28-án hatályba lépő kettős minőség tilalmával. Mindemellett arról is hallhatnak adásunkban, hogy milyen mértékű anyagi kárt okoznak évente a hamis termékek a magyar gazdaságnak.
A Nemzeti Állatvédelmi Szolgálat céljairól, az állatvédelemet szolgáló jogi eszközökről, valamint a Fővárosi Törvényszéken folyamatban lévő ügyekről (Hableány-ügy, VV Fanni-ügy, Quaestor-ügy, Gyárfás-Portik-per) hallhatnak magazinműsorunkban.
Az új telekkönyvi kódexről, a vagyonszerzési illetékről, valamint a hagyatéki eljárásról is hallhatnak az adásban.
Az e-aláírás igényléséről és gyakorlati alkalmazásáról, valamint a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság az információszabadság érvényesülésének vizsgálatára indult kutatásáról is hallhatnak a magazinműsorban.
Az üdülési joggal kapcsolatos csalásokról, az üdülőtulajdonosokat megtévesztő ajánlatokról, ezek jogi következményeiről, a kapcsolódó eljárásokról, valamint az adatvédelem és a blockchain aktuális kérdéseiről is hallhatnak a műsorban.
A fizetési meghagyásos eljárás jogi kérdéseivel, valamint a sportjogászi munka kérdéseivel és kihívásaival is foglalkozott magazinműsorunk.
Karaténba kell-e vonulnia a külföldi nyaralásból hazatérő munkavállalónak? Ki viseli a PCR-teszt költségeit? Különbséget tehet-e a munkáltató oltott és oltatlan munkavállaló között? A többi között ezekkel a kérdésekkel foglalkozott magazinműsorunk.
Az Európai Unió Közjegyzőségeinek Tanácsa legutóbbi Futurológiai Fórumáról, valamint az igazságügyi informatikai szakértői munkáról, a kiberbűnözők új módszereiről és az azok elleni védekezésről is szó volt magazinműsorunkban.
A közjegyzői okiratok szerepéről, a megváltozott áfaszabályokkal kapcsolatos praktikus tudnivalokról, valamint a büntetés-végrehajtásban a járvány miatt korábban elrendelt óvintézkedésekről, és azok szerepéről is hallhatnak műsorunkban.