Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Könyvpercek magazin

Az InfoRádió könyvajánlója minden kedden, csütörtökön és szombaton.

A Könyvpercek támogatója a Nemzeti Kulturális Alap.  

NKA logó

Adás: kedd, csütörtök, szombat, 7.45 után

A magyar tehetségek sorsa, hazai és külföldi fogadtatásuk, világtörténelmet alakító szerepük áll a 2002-ben elhunyt, Kossuth-díjas atomfizika-professzor, Marx György A marslakók érkezése című kötetének középpontjában, amely most a Pallas Athéné Könyvkiadó gondozásában jelent meg. A könyvről Világi Balázs, a Magyar Nemzeti Bank Gazdaságtudományi ismeretterjesztési főosztályának vezetője osztotta meg gondolatait Rozgonyi Ádámmal. 

Meghallgatom

Az 1919-ben Magyarországot elhagyó, majd 1926-ban az Amerikai Egyesült Államokba emigrált, ott Michael Curtiz néven világhírűvé váló Kertész Mihály filmrendező életútját dolgozza fel az Egy filmes élet című könyv, amelyet a Nemzeti Filmintézet jelentetett meg magyar nyelven. Rozgonyi Ádám Ráduly Györgyöt, a Nemzeti Filmintézet – Filmarchívum igazgatóját kérdezte a kötetről. 

Meghallgatom

Díszkiadású kötetben jelent meg a Mária Terézia által Benyovszky Móric utazó, emlékíró számára 1778-ban kibocsátott címeres levél fakszimiléje és annak szövege magyar és latin nyelven. A kiadványban Benyovszky művészi portréi és kutatásainak összegzése is helyet kaptak. Rozgonyi Ádám összeállítása.

Meghallgatom

Február 13-án ünnepli 90. születésnapját Grétsy László nyelvész, a nyelvművelés kiemelkedő alakja. A Tinta Könyvkiadó erre az alkalomra egy beszélgetőkönyvet jelentetett meg, amelyben Erdélyi Erzsébet, az ELTE nyugalmazott főiskolai docense kérdezte Grétsy Lászlót. Rozgonyi Ádám elsőként A nyelvész emberközelből – Grétsy László" című ünnepi kiadvány elkészítéséről érdeklődött, amikor felhívta Erdélyi Erzsébet szerkesztőt. 

Meghallgatom

75 évvel ezelőtt írták alá a magyar állam képviselői a győztes hatalmak küldötteivel Párizsban a második világháborút Magyarország számára lezáró békeszerződést. Ebből az apropóból Második Trianon? címmel jelenik meg tanulmánykötet a Ludovika Kiadó gondozásában. Rozgonyi Ádám Fülöp Mihály diplomáciatörténésszel, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanárával, a kötet szerkesztőjével beszélgetett.

Meghallgatom

Kesjár Csaba 60 - A teljes történet címmel írt könyvet a 26 éves korában, tragikus balesetben elhunyt Kesjár Csaba autóversenyzőről Harle Tamás. A kötet végigkíséri a tragédia előtti utolsó napot, a baleset okait, a magyar pilóta életét és a Kesjár versenyzői dinasztia történetét is. Rozgonyi Ádám a kiadvány szerzőjével, Harle Tamással beszélgetett. 

Meghallgatom

A budapesti Lengyel Intézetben mutatták be Okos Márton Erdélyi lengyel emlékhelyek, történetek című könyvét. A szerzőt Rozgonyi Ádám kérdezte a könyv kiadásának apropójáról. 

Meghallgatom

Neves jogászok, szociológusok, szociálpszichológusok és eszmetörténészek írnak Bibó István pályájáról, valamint műveinek 21. századi hatásáról és aktualitásáról a Corvina Kiadó gondozásában megjelent Bibó István és a 21. század című kötetben. Rozgonyi Ádám a kiadvány szerkesztőjével, Majtényi Lászlóval beszélgetett. 

Meghallgatom

A Digitális transzformáció technológiai kérdései címmel, a Gondolat Kiadó gondoságában megjelent az első magyar mesterséges intelligencia tudástár. A Magyar Nemzeti Bank és Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem szakértőinek közreműködésével készült kötetről Rozgonyi Ádám kérdezte Magyar Gábor szerkesztőt, a BME egyetemi docensét. 

Meghallgatom

Rómában, a Falconieri palotában mutatták be a Mindszenty József bíboros pere hetven év távlatából című tanulmánykötetet, amely a Nemzeti Emlékezet Bizottsága, valamint a Bölcsészettudományi Kutatóközpont szerkesztésében tavasszal jelenik meg Magyarországon. Rozgonyi Ádám összeállítása.

Meghallgatom

Előretekintő élettartam – ez a címe Warren C. Sanderson és Sergei Scherbov demográfusok könyvének, amelyben újszerű megközelítésben elemzik a népesség öregedését. A kötetet a Pallas Athéné Könyvkiadó jelentette meg magyar nyelven. Rozgonyi Ádám kérdezte Cseh Katinkát, a kiadó ügyvezetőjét.

Meghallgatom

Tudta, hogy nagyszerű művész, de mindig szerény és emberséges maradt - mondta Törőcsik Mariról Szenkovits Péter, aki A Jóisten tenyerén címmel adta közre a tavaly elhunyt háromszoros Kossuth-díjas színésznőről szóló írásai gyűjteményének második, bővített kiadását. A szerzővel Rozgonyi Ádám beszélgetett. 

Meghallgatom

Kirakat és kiállítás a kezdetektől címmel jelent meg a 110 éve született Gábor Béla életútját bemutató album, amelyben a kirakatrendező, dekoratőr a kirakatról és a kiállításról írott, 1982-ben befejezett tanulmánya is helyet kapott. A kiadványt a hagyatékban őrzött fotók és dokumentumok színesítik. Rozgonyi Ádám az album egyik szerkesztőjével, Imre Olgával beszélgetett.

Meghallgatom

Karanténkultúra: A folytatás címmel jelent meg H. Nagy Péter új kötete, amely az előző, a koronavírus-járvánnyal művészeti és tudományos kérdéseivel foglalkozó műve után a kultúra sokhangúságát jeleníti meg parodisztikus és ironikus mozzanatokkal. A szerzővel Rozgonyi Ádám beszélgetett.

Meghallgatom

A 10 millió évvel ezelőtti Borsodba kalauzolja az olvasókat Kordos László paleontológus, a Magyar Állami Földtani Intézet egykori igazgatójának A Rudapithecus kutatás - Tények és mesék című könyve. A Rudapithecus hungaricus nevű előember maradványait Rudabányán találták meg, ahol 50 éven keresztül folytak az ásatások a település egykori bányájában. A kötet szerzőjével Rozgonyi Ádám beszélgetett. 

Meghallgatom

Képek és háttérképek címmel jelent meg Szabó Tamás kötete Moholy-Nagy László festő-, fotó- és filmművészről. A könyv a nagyalföldi, azon belül is a szegedi éveket helyezi középpontba. A szerzővel Rozgonyi Ádám beszélgetett.

Meghallgatom

A migráció mint kockázat címmel jelent meg Speidl Bianka új könyve. A kötet 6 témakörben, a következményeket vizsgálva járja körül a migrációval összefüggő kérdéseket - mondta az InfoRádiónak a szerző, akivel Rozgonyi Ádám beszélgetett. 

Meghallgatom

A Petőfi Irodalmi Múzeumban mutatták be a Jelentés a magyar nyelvről 2016-2020 című könyvet, amelynek célja, hogy ötévente elemezze és összegezze a magyar nyelv változásait. A többségében tanulmányokat, esszéket, szójegyzékeket és különböző dokumentumokat tartalmazó tanulmánykötet áttekinti nyelvünk mai állapotát annak hangzásvilágától egészen a digitalizáció hatásáig. Rozgonyi Ádám Pölcz Ádámot, a Kazinczy Műhely programigazgatóját kérdezte a kötetről.

Meghallgatom

Harmónia, a zenék birodalma címmel írt könyvet Tarr Ferenc, aki a legalapvetőbb zenei fogalmakkal, hangszerekkel és stílusokkal ismerteti meg a gyerekeket gazdagon illusztrált művében. A Pagony Kiadó gondozásában megjelent kötetről Rozgonyi Ádám beszélgetett a szerzővel. 

Meghallgatom

Az amerikai Dél: régi rend az Újvilágban címmel írt könyvet az Egyesült Államok déli államairól Szilvay Gergely, aki a régió történetét és kultúráját tárja az olvasók elé. A Rubicon Intézet gondozásában megjelent kötetről Rozgonyi Ádám beszélgetett a szerzővel. 

Meghallgatom
×
×
×