Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
A háromnapos állami látogatáson Oroszországban tartózkodó Hszi Csin-ping kínai elnök a Mihail Misusztyin orosz miniszterelnökkel folytatott plenáris tárgyalásán Moszkvában 2023. március 21-én, látogatásának második napján.
Nyitókép: MTI/EPA/Szputnyik/Az orosz kormány sajtószolgálata/Dmitrij Asztahov

Dupla csavar a kínai elnök beszédében, amelyet fél év után adtak közre

Hszi Csin-ping kínai elnök türelemre a héten kiadott beszédében, miközben a kormányzó Kínai Kommunista Párt igyekszik stabilizálni az országban eluralkodó, egyre mélyülő gazdasági hanyatlást. Az elnök beszédében azt is elmondta, hogy a nyugati országok materializmusuk és "szellemi szegénységük" miatt "egyre nagyobb bajba kerülnek".

A nyugati stílusú modernizáció "a tőkeérdekek maximalizálását követi, és nem a többség érdekeit szolgálja'" - mondta Hszi Csin-ping.

Az elnök beszéde a párt vezető politikaelméleti lapjában, a Csiusiben jelent meg, néhány órával azután, hogy júliusban annak ellenére tovább gyengült a fogyasztói és ipari tevékenység, hogy korábban hivatalos ígéretek hangzottak el a küszködő vállalkozók támogatására.

Hszi beszédében arra is kitért, hogy Kínának "erős összetartás révén szocialista ideológiát kell felépítenie", valamint az ország 1,4 milliárd lakosáért a hangsúlyt olyan hosszú távú célokra kell helyeznie, mint az oktatás, az egészségügy és az élelmiszerellátás fejlesztése a rövid távú anyagi jólétre való törekvés helyett.

A kínai elnök 2012-es hatalomra kerülése óta a kormánypárt gazdasági és társadalmi vezető szerepének helyreállítására szólít fel, és szigorította az üzleti élet és a társadalom feletti ellenőrzést.

Egyes változtatások egyre nagyobb költségekkel járnak, mivel a sikeres kínai vállalatokra nyomást gyakorolnak,

hogy a pénzt politikai kezdeményezésekbe, a többi között a processzorok fejlesztésére irányítsák át. A párt korábban azzal szigorította a technológiai iparágak feletti ellenőrzést, hogy adatbiztonsági és monopóliumellenes intézkedéseket vezetett be, amelyek miatt több milliárd dollárral csökkent az adott vállalatos tőzsdei értéke.

"Meg kell őriznünk a történelmileg hagyományos türelmünket, és ragaszkodnunk kell a folyamatos, lépésről lépésre történő haladáshoz" - jelentette ki Hszi a beszédében. A Csiusi értesülései szerint az elnök még februárban, Csunking városában mondta el beszédét. A lap szerint az országban gyakori, hogy a beszédeket hónapokkal elhangzásuk után hozzák csak nyilvánosságra.

A júniusi gazdasági növekedés 0,8 százalékra csökkent, szemben az első negyedév 2,2 százalékos növekedéséhez képest. Ez 3,2 százalékos éves növekedésnek felelne meg, amely évtizedek óta az egyik leggyengébb eredmény lenne. Egy júniusi felmérés szerint a 16 és 24 év közötti városi munkavállalók körében a munkanélküliség 21,3 százalékos rekordszintre emelkedett. A statisztikai hivatal a héten közölte, hogy a mérések pontosításának idejére nem közlik az ifjúsági munkanélküliségről szóló friss információkat.

A kormány igyekszik megnyugtatni a bizonytalan lakásvásárlókat és a befektetőket a mélyen eladósodott ingatlaniparral kapcsolatban, miután Kína egyik legnagyobb ingatlanfejlesztő vállalata a Country Garden felfüggesztette a kötvényeivel való kereskedést és nem fizetett osztalékot befektetőinek.

Peking kiterjesztette a kémkedés elleni szabályokat és megszigorította az információk ellenőrzését, így a külföldi és magánvállalatok bizonytalanságban maradtak azzal kapcsolatban, hogy milyen tevékenységeket engedélyezhetnek a továbbiakban.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×