eur:
393.76
usd:
365.45
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta
Nyitókép: Vajda-Papír Kft.

Rangos díjat nyert képzési programjáért a piacvezető Vajda-Papír

A Nemzeti Befektetési Ügynökség - HIPA - Az Év Befektetője 2022 gálán a Vajda-Papír vehette át Az év legnagyobb volumenű képzési programja díját a több millió euróból finanszírozott képzési projektjeiért.

Az elismerés Vajda Attila, alapító, ügyvezető szerint azt tükrözi, hogy a cég helyesen mérte fel dolgozói képzésének és a papíripari oktatás újraindításának fontosságát - közölte a Vajda-Papír.

A díj átadásakor a közlemény szerint a méltatáson elhangzott, hogy Magyarország piacvezető higiéniai papírtermék-gyártója, a Vajda-Papír-csoport 4 millió eurós képzési projektet indított több mint 500 munkavállalójának, köztük annak a 60 új foglalkoztatottnak, akik a dunaföldvári gyár tavalyi, 64,2 millió eurós fejlesztésének köszönhetően csatlakoztak a céghez. A program célja a papíralapanyag-ismeretek elmélyítése, illetve a feldolgozó és alappapír-gyártó gépek hatékonyságának növelése volt. Ezen túl a dolgozók többek között modern termelési technikákkal, számítógépes ismeretekkel fejleszthetik tudásukat.

Vajda Attila a közlemény szerint elmondta, hogy a cégvezetés az alapítás óta kiemelt figyelmet fordít a munkatársak képzésére.

"A papírgyártás is óriási fejlődésen ment át az elmúlt években. A digitalizáció terjedése, az új technológiák alkalmazása kreatív, fejlődni tudó és akaró munkavállalókat igényel" - emelte ki a cégvezető. Hangsúlyozta, ahhoz hogy Magyarországon a Vajda-Papír megőrizze piacvezető pozícióját, és a régióban is tovább erősítse jelenlétét, beruházásokra, ezzel a versenyképesség növelésére és jól képzett, elkötelezett munkavállalókra van szükség.

A beruházások közül kiemelte a tavaly átadott, 16 milliárd forintos gyárbővítés új elemeit, és annak részeként a világszínvonalú alappapírgyártó-gépet, valamint ugyancsak fontos mérföldkőnek nevezte az ügyvezető a cég ESG-jelentésének előkészítését. "Ez a dokumentum mutatja majd be a csoport eddigi eredményeit, és bizonyítja elkötelezettségünket a fenntartható működés mellett, tartalmazza a cégvezetés hangsúlyos vállalásait az ökológiai lábnyomunk csökkentésére, és tartalmazza a képzésre fordított erőfeszítéseinket is, nem csak a dolgozóinkét, de a papíripari szakoktatás újbóli beindításáért végzett munkánkat is" - mondta.

Emlékeztetett rá, hogy Dunaújvárosban több évtizedes szünet után indult újra a papírgyártás és feldolgozás nappali szakképzése Magyarországon az akkori Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) és a Vajda-Papír együttműködésében.

A Vajda-Papír 22 éve alakult családi vállalkozásként, csoportszinten mintegy 650 munkavállalót foglalkoztat. A magyarországi értékesítés mellett a vállalat higiéniai papírtermékeit a világ több mint 30 országába szállítják, a csoport teljes higiéniai papírtermék-előállításának 60 százaléka exportra megy. A cégcsoport 2013-ban Norvégiában is piacra lépett, az ottani gyárukban több mint 130 munkavállalót foglalkoztatnak. A csoport árbevétele 2021-ben 57 milliárd forintra nőtt az előző évi 52 milliárd forintról, EBITDA-ja 2,7 milliárd, adózás előtti eredménye pedig 1,5 milliárd forint volt 2021-ben.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×