Infostart.hu
eur:
364.36
usd:
324.82
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Nyitókép: Unsplash.com

Rég szerepelt ennyire gyatrán az európai okostelefon-piac

Az elemzők szerint nem tűnik úgy, hogy már elértük a gödör alját.

Megjelent a Counterpoint Research összefoglalója az európai okostelefon-piac első negyedévéről, szúrta ki a Hvg.hu. A számok nem túl kedvezőek: 2013 óta nem volt ennyire rossz negyedéve e piaci szegmensnek. Sőt, az elemzők szerint további romlás várható.

A számok nyelvére lefordítva ez 49 millió okostelefon eladását jelenti, ami 12 százalékos visszaesés a tavalyi év hasonló időszakához képest. Kontinensünk piacvezetője továbbra is a Samsung, ezzel együtt nála 16 százalékos volt a visszaesés. A második helyen álló Apple ugyan növelte 1 százalékkal a piaci részesedését, összességében azonban 6 százalékkal kevesebb telefont tudott eladni.

Az utánuk következő Xiaomi és Oppo sem tudott jobb eredményeket felmutatni, viszont az ötödik helyen álló Realme 67 százalékkal jobban teljesített, mint 2021 első negyedévében, és 2 százalékkal javított is piaci részesedésén.

Mi áll a háttérben?

Az elemzők szerint az alkatrészhiány továbbra is adott volt a vizsgált időszakban, ráadásul ezt megfejelték a kínai lezárások és a romló gazdasági feltételek.

A legnagyobb problémát mégis az ukrajnai háború jelenti.

A Samsung és az Apple Oroszország első és harmadik okostelefon-szállítója (volt), de 2022 márciusában leállították a szállításukat Európa legnagyobb piacára, noha ez az összes európai okostelefon-szállításaiknak csak a 6 százalékát tette ki.

A háború hatása viszont szélesebb körű következményekkel járhat, ha a nyersanyagok elérhetőségének csökkenéséhez, az árak emelkedéséhez, további inflációs nyomáshoz és/vagy más szállítók kivonulásához vezet Oroszországból.

Ami a jövőt illeti, az elemzők szerint az általános helyzet várhatóan rosszabb lesz, mielőtt javulna.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×