eur:
394.35
usd:
370.35
bux:
65674.41
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma
Blue pipes going to oil refinery
Nyitókép: wenbin/Getty Images

Magyarország számára kedvező uniós gázpiaci alku született

Előzetes politikai egyezségre jutottak az Európai Parlament tárgyalói az európai gáztárolók kötelező feltöltéséről és a tulajdonosi igazolások rendszeréről. A rövidesen hatályba lépő új szabályok segíthetik azt, hogy Európa a következő fűtési szezonban elkerülje a gázválságot – mondta az InfoRádiónak a Portfolio elemzője.

Az alku lényege, összhangban az Európai Bizottság márciusi javaslatával, hogy idén októberre meg kell célozni a legalább 85 százalékos feltöltési arányt az európai gáztárolókban, majd jövő októberre, a következő fűtési szezon kezdetére pedig 90 százalékra kell feltornázni – ismertette Weinhardt Attila. Ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy az egyes tagállamokban nagy az eltérés a tárolói kapacitásokban. A szakértő megjegyezte, a finomhangolásnak Magyarország is az egyik szószólja volt, tekintettel arra, hogy kiemelkedően magas a föld alatti gáztárolóinak együttes kapacitása az itthoni éves gázfogyasztáshoz képest.

Mint azt a Portfolio elemző kiemelte, ha önmagában csak azt a célt kellett volna teljesítenie minden tagállamnak, hogy októberre 85 százalékra emelje fel a tárolói töltöttségét, a mostani rendkívül magas gázárak mellett (egy hónappal ezelőtti kalkulációk szerint) legalább 6 milliárd eurós, tehát nagyjából 2300 milliárd forintos terhet rót volna a magyar gázpiaci szereplőkre, ami borzalmasan nagy összeg.

Ezért javasolta többek között a magyar kormány is azt, hogy az általános uniós feltöltési céllal párhuzamosan vigyenek bele a rendszerbe egy olyan szempontot, ami tekintettel van az egyes tagállamok éves átlagos gázfelhasználására is, és bár végül nem a magyar javaslat szerinti 25 százalékot, hanem 35 százalékos arányt rögzítettek az alkuban. Az előző 5 évi átlagos gázfogyasztásnak a 35 százalékát kell teljesítenie mindenkinek – magyarázta Weinhardt Attila. Ha mindez teljesül, akkor összességében, uniós szinten kijöhet a már említett 85 százalék.

A 6 milliárd eurós tétel jelentős részétől pedig így a magyar gázpiaci szereplői közeg mentesül

– ismételte meg.

Ezzel együtt nem kis erőfeszítéseket kell majd tenni, más tagállamoknak is, hogy a következő fűtési szezonnak az ellátásbiztonsága megalapozott legyen. Weinhardt Attila szerint azt viszont nem lehet teljes bizonyossággal kijelenteni, hogy megszűnni látszik annak fenyegetettsége a következő fűtési szezonra, hogy Európa orosz földgáz nélkül maradjon, hiszen ahhoz az is kell, hogy az orosz szállítások folyamatosak legyenek. Az viszont, hogy kötelező a tárolók minél magasabb szintű feltöltése, hogy újabb átvilágításon kell átesnie Európa valamennyi föld alatti tárolójának – aminek az orosz tulajdoni arány kiszorítása lehet a burkolt célja –, végül pedig, hogy azoknak a tagállamoknak is, amelyek nem rendelkeznek föld alatti tárolókkal, kötelező betárolniuk más tagállamokban az átlagos fogyasztásuk legalább 15 százalékát, mind abba az irányba mutat, hogy ha folyamatosak az orosz, illetve a harmadik országbeli szállítások, akkor a következő fűtési szezonnak is gond nélkül tud majd nekivágni Európa – fogalmazott a Portfolio munkatársa.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Dobrev Klára az Arénában az EP-választás tétjéről és Magyar Péterről

Dobrev Klára az Arénában az EP-választás tétjéről és Magyar Péterről

Június 9-én arról is döntünk az európai parlamenti választáson, hogy egy Európa nélküli víziót támogatunk, vagy éppen egy erősebb Európa-víziót – mondta Dobrev Klára árnyék-miniszterelnök, a DK–MSZP–Párbeszéd európai parlamenti listavezetője. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt az Európai Egyesült Államok előnyeiről, a Magyar Péter-jelenségről és az esetleges miniszterelnök-jelöltségéről is.

Hamarosan újra kinyithat a történelmi budai gyógyfürdő

A török hódoltság idején épült Király gyógyfürdőt a világjárvány idején zártak be, felújítását Őrsi Gergely kezdeményezte. A II. kerület polgármestere az InfoRádióban elmondta: reméli, hogy a többszereplős összefogás eredményeként sikerül olyan konstrukciót kidolgozni és hozzá forrást találni, amely révén a fürdő rekonstrukciója megvalósulhat.
VIDEÓ
Már ma jöhet Amerika nagy segélye Ukrajnának, atomjaira robbantották az orosz légvédelmi rendszereket – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Már ma jöhet Amerika nagy segélye Ukrajnának, atomjaira robbantották az orosz légvédelmi rendszereket – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Mike Johnson, az Egyesült Államok Képviselőházának elnöke bejelentette, hogy a nap folyamán benyújtásra kerülnek azok a törvényjavaslatok, amelyek Ukrajna, Izrael és az Indo-csendes-óceáni régió támogatását célozzák - tudósított a Sky News. A hírek szerint egy Sz-400-as rakétarendszer is súlyos károkat szenvedett a tegnap éjjeli, Krím elleni ukrán támadás során – derül ki ez több, ukrajnai háborús közösségi médiaportál által megosztott fotóból. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×