Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János
Nyitókép: Pexels

Már 568 hazai webáruház van feketelistán

A leggyakrabban a szállításban, jótállásban, elállás megadásában hibáznak a webáruházak, de a járványhónapok ellenőrzési tapasztalataira még várni kell.

A járványhónapokban nagyot ugrott a webáruházas vásárlás, márciusban másfélszeresére, áprilisban kétszeresére, májusban ismét másfélszeresére a korábbi évhez képest. Be is számoltak híradások a szigorúbb ellenőrzésekről, amit az is indokol, hogy ebben a körben gyakoribbak a fogyasztóvédelmi szabálytalanságok. A fogyasztóvédelmi hatóság mellett a Gazdasági Versenyhivatal is vizsgálódik – írja a blokkk.com.

A jogerős fogyasztóvédelmi hatósági határozatokat közzé is kell tenni a fogyasztóvédelmi törvény alapján 2017 óta akkor, amikor súlyos jogsértésen kapják a vétkes webáruházat. A közzététel időszaka két esztendő. Súlyos jogsértés például, ha a szerződéskötést megelőzően nem tájékoztatják a fogyasztót a vásárlás legfontosabb feltételeiről, a vásárló a jogszabályban meghatározott elállási jogával nem tudott élni, vagy tisztességtelen általános szerződési feltételt alkalmazott.

A bírságrend is szigorúbb a szokásosnál, mivel a webes szolgáltatások esetében a fogyasztóvédelemben általános 15 ezer forinttal szemben az ismételt jogsértés esetén a bírság legkisebb összege 200 ezer forint.

Jelenleg 568 súlyos hibát vétő webáruház található a fogyasztóvédelem lajstromában. A márciusban, áprilisban vagy éppen májusban elkövetett súlyos vétségekről csak később lesz információ, mivel eltelik néhány hónap a jogerőre emelkedés és a közzététel között.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Túlélte az első vihart az örökös válságország

Túlélte az első vihart az örökös válságország

Argentína 2025-ben átfogó gazdaságpolitikai irányváltást hajtott végre: Javier Milei elnök a korábbi államközpontú modellről egy piacalapú rendszerre helyezte át a gazdaság intézményeit. Az intézkedésekkel az elnök a fiskális fegyelem megteremtését, a tartósan magas infláció letörését és a tőke- és árfolyamkorlátok fokozatos feloldását célozta. Ahogy egy ilyen mértékű reform esetén az várható volt, az évet nagy sikerek és kudarcok váltakozása jellemezte, a viszonylagos stabilitást pedig csak az Egyesült Államok politikai és pénzügyi támogatása és Milei október végi választási győzelme hozta el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×