eur:
413.78
usd:
398.08
bux:
79944.77
2025. január 6. hétfő Boldizsár

Viharban a kikötő?

A napokban döntés születhet a Csepeli Szabadkikötőt üzemeltető cég privatizációjával kapcsolatban. Az ÁPV Rt. azt követően hirdette meg a most végéhez közeledő pályázatot, hogy tavaly nyáron eredménytelenül zárult az első magánosítási kísérlet.

Az ÁPV Rt. 2004 júliusában hirdetett háromfordulós pályázatot a Mahart-Szabadkikötő Rt.-ből létrejövő Budapesti Szabadkikötő Logisztikai Rt. 99 százalékos tulajdonrészének értékesítésére. Ez a 355 millió forintos jegyzett tőkéjű cég rendelkezik a kikötő 75 éves üzemeltetési jogával.

Az újonnan létrehozott Mahart-Szabadkikötő Rt. tartós állami tulajdonban marad a vagyonához tartozó földterülettel, a felépítményekkel és az infrastruktúrával együtt.

A felhívásra három - két külföldi és egy magyar pályázat - érkezett. A regensburgi, illetve dortmundi székhelyű cégek mellett a magyar ÁTI Depo Közraktározási Rt. is az érdeklődők között volt.

Az ÁPV Rt. igazgatósága augusztus végén úgy döntött, hogy a benyújtott ajánlatok alapján egyetlen pályázót sem hív meg a második fordulóba. Az indoklás szerint a háromból két pályázati anyag érvénytelen volt.

Az igazgatóság ráadásul a jelentkezők számával és a benyújtott ajánlatokkal is elégedetlen volt, ezért az első pályázat visszavonása mellett döntött. Az új kiírás októberben jelent meg, a korábbi háromról immár egyetlen fordulóra rövidítve az eljárást.

A tendert kísérő jelentős érdeklődés ellenére pályázatot mindössze két befektető nyújtott be. Az InfoRádió értesülései szerint egy jelentős kikötő-üzemeltetési tapasztalatokkal rendelkező külföldi cég, illetve egy hazai, hasonló tapasztalatokkal nem rendelkező konzorcium versenyez a Budapesti Szabadkikötő Logisztikai Rt 99 százalékos tulajdonrészéért.

Mivel az ÁPV Rt Igazgatóságának döntése január elején megszülethet, az InfoRádió azt szerette volna megtudni: hány hazai és hány külföldi cég tett érvényes vételi ajánlatot a Csepeli Szabadkikötőt üzemeltető cég megvásárlására, illetve rendelkeznek-e a pályázók a szükséges szakmai tapasztalatokkal és referenciákkal.

A InfoRádió választ vár arra a kérdésre is: előfordulhat-e, hogy a privatizációs tenderen olyan céget nyilvánítanak győztesnek, amely egyáltalán nem rendelkezik kikötő-üzemeltetési tapasztalatokkal. Az ÁPV Rt. képviselője január 3-ára ígért tájékoztatást az ügyben.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Kormányalakítással bízhatja meg az elnök a Szabadságpártot

Szombat este megszakadt a tárgyalás az osztrák kormánykoalíció két megmaradt pártja, az Osztrák Néppárt (ÖVP) és az Ausztria Szociáldemokrata Pártja (SPÖ) között, Karl Nehammer kancellár pedig bejelentette lemondását. A koalíciós tárgyalások október óta húzódnak. Arról, hogy miért nem sikerült tető alá hozni a megállapodást, miért szakadt meg a hétvégi tárgyalási forduló, Kiss J. László, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára beszélt az InfoRádióban.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.01.06. hétfő, 18:00
Csaba László
közgazdász, egyetemi tanár
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×