2018. január 23. 05:42 Megfejtették egy rejtélyes holt-tengeri tekercs szövegét A haifai egyetem kutatói megfejtették egy rejtélyes holt-tengeri tekercs szövegét - jelentette a The Jerusalem Post című újság honlapja.
2018. január 3. 07:12 Donald Trump Twitteren fenyeget Donald Trump amerikai elnök Twitter-bejegyzésben fenyegette meg a Palesztin Hatóságot, amiért nem hajlandó béketárgyalásokat folytatni Izraellel.
2018. január 2. 11:59 Ez áll Donald Trump nagy vihart kavaró bejelentése mögött A palesztin-izraeli ellentét már nem olyan fontos tényező a közel-keleten, mint volt 10 évvel ezelőtt - mondta Tálas Péter, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóközpont igazgatója.
2018. január 2. 11:05 Egyre több a halálos áldozat Iránban Az éjszaka 13 körül járt az Iránban kirobbant erőszak halálos áldozatainak száma. Az országban a múlt hét óta tartanak a kormányellenes tüntetések a romló életszínvonal miatt. A tiltakozókat figyelmeztették, hogy kemény fellépésre számíthatnak, de ez nem ijesztette el őket.
2017. december 29. 09:52 Különös imát mondott több ezer ember a siratófalnál Több mint 2000 zsidó imádkozott csütörtökön esőért a jeruzsálemi Siratófalnál a száraznak ígérkező télre tekintettel.
2017. december 27. 13:34 Csúcsot dönthet a legotorony A világ legmagasabb, 36 méteres legotornyát építik a tel-avivi Rabin téren.
2017. december 25. 10:01 Idén szerényebben zajlott az éjféli mise Betlehemben Idén viszonylag kevesen voltak az éjféli misén Betlehemben az esős, hideg idő és az utóbbi hetek zavargásai miatt - jelentette hétfő reggel a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet.
2017. december 21. 12:56 Súlyos vádak érték az ENSZ-t Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a "hazugságok házának" nevezte az Egyesült Nemzetek Szervezetét a Donald Trump amerikai elnök Jeruzsálemet Izrael fővárosának elismerő döntése elleni szavazás előtt - jelentette az izraeli média.
2017. december 18. 21:47 Kemény üzenetet kapott az új osztrák kormány Izrael bojkottálni fogja a az általa szélsőségesen jobboldalinak tartott Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) minisztereit, és csak minisztériumuk szakmai vezetésével tart fenn kapcsolatot - jelentette a Háárec című újság honlapja, miután Bécsben hivatalba lépett az Osztrák Néppárt (ÖVP) és az FPÖ koalíciós kormánya.
2017. december 18. 17:46 Trump ellen tiltakozik Erdogan Kelet-Jeruzsálemben akar nagykövetséget nyitni Törökország. A lépés válasz arra, hogy Trump amerikai elnök a vitatott hovatartozású város nyugati részébe akarja áttelepíteni az Egyesült Államok izraeli nagykövetségét, amit még szövetségesei is provokatív lépésnek tartanak.
2017. december 10. 09:58 Kettős mércét emleget az izraeli kormányfő Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök Európát bírálta közleményében amiatt, hogy elítélte Donald Trump amerikai elnököt Jeruzsálem izraeli fővárosi státuszának elismeréséért, de nem hallatta a hangját amiatt, hogy Izraelt rakétatámadások érték, amelyeket a palesztinok lakta Gázai övezetből indítottak.
2017. december 9. 11:33 Izraeli városba csapódott egy rakéta, jött az ellencsapás Izraeli harci gépek légicsapásokat mértek szombatra virradóra a Gázai övezetben a Hamász radikális palesztin szervezet létesítményeire, miután előző este az onnan kilőtt rakéták csapódtak be a zsidó állam területén; a légi támadásokban három palesztin meghalt.
2017. december 8. 22:31 Az izraeli légierő a Hamász palesztin szervezet létesítményeit bombázta a Gázai övezetben Megöltek két palesztin tüntetőt és megsebesítettek 35-öt izraeli katonák a Gázai övezet és Izrael határa mentén pénteken, ők az első halálos áldozatai a közel-keleti forrongásnak, amely amiatt tört ki, hogy Donald Trump amerikai elnök több évtizedes amerikai politikával szakítva elismerte Jeruzsálemet Izrael fővárosának.
2017. december 8. 13:38 Trump hadüzenetet küldött egymilliárd embernek? Ázsiában is tüntettek muzulmánok Donald Trump amerikai elnök terve ellen, hogy Jeruzsálembe telepíti át az amerikai nagykövetséget. Az arab és muszlim világban sokan ezt a palesztinok elleni lépésként és hadüzenetként kezelik.
2017. december 7. 19:52 A Hezbollah is támogatja az intifádát - reakcióhullám Donald Trump bejelentése után Az Izraellel szemben ellenséges, libanoni síita Hezbollah fegyveres szervezet csütörtökön támogatásáról biztosította az újabb palesztin intifádát (felkelést), amelyet a radikális iszlamista Hamász hirdetett meg válaszul Donald Trump amerikai elnök döntésére, hogy Jeruzsálemet ismeri el Izrael fővárosának. Több helyen összecsapások törtek ki.
2017. december 7. 10:58 "Halál Amerikára!" Címlapján Halál Amerikára felirattal jelent meg az Izraellel szemben ellenséges Hezbollah libanoni síita fegyveres szervezethez közelálló al-Akbár című hírlap. A Hamász intifádát hirdetett.
2017. december 7. 06:22 Vélemények Trump bejelentéséről A nemzetközi közösség helyteleníti Donald Trump döntését a nemzetközi közösség - Izrael kivételével - , és továbbra sem ismeri el Jeruzsálemet Izrael fővárosaként - Tel-Avivot tartja annak -, de nem ismeri el Kelet-Jeruzsálem izraeli annektálását sem.
2017. december 7. 04:04 A palesztinok bosszúból lekapcsolták Jézus vélt születési helyének karácsonyi megvilágítását Általános sztrájkra és tüntetésekre hívtak fel csütörtökre palesztin világi és iszlamista szervezetek tiltakozásul az ellen, hogy Donald Trump amerikai elnök szerdán elismerte Jeruzsálemet Izrael fővárosának.
19:11 Letartóztattak egy magyar férfit, aki kiskorúakról készült pornográf felvételeket tárolt az eszközein