Infostart.hu
eur:
363.62
usd:
316.8
bux:
153588.18
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella
Hende Csaba fideszes országgyűlési képviselő a TDK Hungary Components szombathelyi sajtótájékoztatóján 2020. december 4-én. A kormány 1,8 milliárd forinttal támogatja a cég 4,1 milliárd forint értékű beruházását, amellyel 2100 munkahelyet védenek meg.
Nyitókép: MTI/Varga György

Élesedett egy inaktív szabály, Hende Csaba is távozik

A legutóbbi Alaptörvény-módosítás életbe lépésével számos változás jön az Alkotmánybíróságnál.

Azzal, hogy szombaton Sulyok Tamás köztársasági elnök aláírta az Alaptörvény 17. módosítását, július 20-ától megszüntetve ezzel saját megbizatását, valamint szeptember 1-jétől a 70. életévüket betöltő négy alkotmánybíróét (Polt Péter elnök, korábbi legfőbb ügyész; Haszonicsné Ádám Mária, a köztársasági elnöki hivatal egykori vezetője; Juhász Miklós, a Gazdasági Versenyhivatal volt elnöke; Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság 2000-es évekbeli elnöke), még egy alkotmánybírónak távoznia kell.

A 2013-ban kivezetett szabály reaktiválása a négy bírón kívül érinti Hende Csaba volt honvédelmi minisztert is, akinek azért szűnik meg a kihirdetés másnapján az alkotmánybírói megbízatása, mert a törvény 15.§ (2) bekezdésének d) pontja szerint „az Alkotmánybíróságban betöltött tagság megszűnik (...), ha az Alkotmánybíróság tagja az országgyűlési képviselők választásán már nem választható” – vette észre az Index.

Márpedig a módosításban az is szerepel, hogy az országgyűlési képviselők választásán nem választható, aki országgyűlési képviselői megbízatást összesen legalább tizenkét évig már betöltötte, vagy az, akit legalább három választáson országgyűlési képviselővé megválasztottak. Hende Csaba pedig 23 évig, 2002-től 2025-ig volt országgyűlési képviselő. Parlamenti mandátuma azt követően szűnt meg, hogy az Országgyűlés tavaly májusban alkotmánybíróvá választotta, és 2025. június 1-jei hatállyal lemondott képviselői tisztségéről.

Utódját a törvény értelmében az Országgyűlés hatvan napon belül választja meg.

További korábbi távozást eredményez majd, hogy a módosításban található „nyugdíjszabályt” kiterjesztették azokra az alkotmánybírókra is, akik 12 éves mandátumuk lejárta előtt töltik be a 70. életévüket. Ez a szigorítás egy bírót érint: Márki Zoltánnak 2033 helyett 2030-ban kell majd távoznia a Donáti utcából.

Címlapról ajánljuk
Megvan, kit jelöl legfőbb ügyésznek Baka András államfő

Megvan, kit jelöl legfőbb ügyésznek Baka András államfő

A köztársasági elnök Szathmáry Zoltánt javasolja legfőbb ügyésznek – közölte a Sándor-palota hétfőn az MTI-vel. Dr. Szathmáry Zoltán elismert magyar ügyészségi vezető és büntetőjogi szakértő, szakterülete a kiberbűnözés, valamint a mesterséges intelligencia büntetőjogi kihívásai. Baka András államfő is felszólal hétfőn az Országgyűlés 13 órakor kezdődő ülésén, ahol Magyar Péter kormányfő is beszél napirend előtt. Cikkünk frissül!

Brutális a CDU veresége, egy tartományban be se jutottak a parlamentbe – íme az eredmények

Súlyos vereséget szenvedett Friedrich Merz kancellár kormányzópártja, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben vasárnap a tartományi választáson, a hatóságok által hétfőn közölt előzetes eredmények szerint. Merz kancellár esti válságbeszéde szerint maradna pozíciójában, hogy „folytassa a reformokat”.
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×