Az első nemzeti konzultációt Orbán Viktor hirdette meg 2005-ben, amikor a Fidesz még ellenzékben volt. A pártelnök országértékelő beszédében jelentette be, hogy a 2006-os választási kampányban szóban és írásban is ki fogják kérni a választópolgárok véleményét a legfontosabb közéleti kérdésekről. „A szolidaritás az, ha hazánk számíthat ránk a bajban és mi is számíthatunk a hazánkra. Ez kell ahhoz, hogy ki tudjunk hozni magunkból mindent, amire képesek vagyunk” – fogalmazott hajdanán.

A 2010-es kormányváltás után a Fidesz intézményesítette a nemzeti konzultációt, amit 2015-ig a Miniszterelnökség szervezet, azóta pedig a Miniszterelnöki Kabinetiroda intéz. 2010 óta tizenkettő ilyet tartottak a nyugdíjakról, az alaptörvényről, a devizahitelezésről, az adózásról, a minimálbérről, a bevándorlásról, a terrorizmusról, az Európai Unióról, Soros Györgyről, a családvédelemről, a koronavírusról és az energetikai szankciókról.

A nemzeti konzultáció egy politikai eszköz – mondta múlt év októberében az InfoRádió Aréna című műsorában Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője. Megfogalmazása szerint

mindig ugyanarra jó: egy-két, két és félmillió támogatónak az összegyűjtésére, ami egy megkérdőjelezhetetlen támogatásnak számít, politikai jelentőséggel bír.

Amikor a magyar kormány például tárgyalásokat folytat Brüsszelben, ez egy nagyon fontos évet jelenthet – mutatott rá a szakértő.

A nemzeti konzultáció kritikusai szerint a kérdőívek nem felelnek meg a közvélemény-kutatás szabályainak: a kérdések manipulatívak és „értelmesen” csak olyan választ lehet adni rájuk, ami az egyébként is kétharmados parlamenti többséggel és veszélyhelyzeti felhatalmazással rendelkező kormány érdekében áll. A bírálók szerint a nemzeti konzultációk eredménye a részvételi arány miatt nem reprezentatív. A szankciókról szóló konzultáció után például a kormány azt írta ki a plakátokra, hogy a magyar emberek 97 százaléka nemet mondott a szankciókra, de valójában a 8 millió választópolgárból 1 389 000 vett részt ezen a konzultáción és csak azok többsége mondott nemet a szankciókra, ezért az ellenzék szerint ez az egész valójában csak egy

„közpénzből drágán finanszírozott adatbázis építés, erődemonstráció és kampányfogás”.

Szabadi István, a Mi Hazánk országgyűlési képviselője tavaly decemberben beszélt erről a parlament plenáris ülésén: „Felmérések szerint a válaszadók kétharmada haszontalannak tartja a szankciókról szóló konzultációt, de a korábbi tizenegy nemzeti konzultációnak sem volt nagyobb sikere, hiszen például a járvány utáni nyitásról tartott nemzeti konzultációban mindössze 528 ezren vettek részt. Ezzel szemben a nemzeti konzultációk rengeteg közpénzt emésztenek fel, összköltségük 2010 óta elérheti az 55 milliárd forintot.”

Ennek ellenére olykor az ellenzék is előszeretettel alkalmaz a nemzeti konzultáció módszerét. Az LMP-nek és a Márki-Zay Péter vezette Mindenki Magyarországa Mozgalomnak is volt ugyanilyen logikájú konzultációja. Ők ezeket komolyan gondolták, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt viszont a fideszes konzultáció paródiáját készítette el.