A Svájcban befogott és jeladóval ellátott M237 hím farkas elérte a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság működési területét, az Alpok déli vonulatainak vidékéről származó példány a Dunát átúszva, a Naszály hegy mellett folytatta útját.

"Nem igazán meglepő, hogy átúszott a Dunán, mert ezek az állatok valahogyan át tudnak jutni a nagy folyókon, még a medve is" – mondta az InfoRádióban Szemethy László, a Pécsi Tudományegyetem Biológiai Intézet állatszervezettani és fejlődésbiológiai tanszékének egyetemi tanára.

A nagy dunai árvizek idején a szarvasok is rendszeresen átúsztak Gemencből a Duna-Tisza-közi területekre. Vannak más trükkök is: például egy egyesült államokbeli vizsgálatnál kiderült, hogy a mosómedvék stoppolással tudnak nagy távolságokra eljutni a keleti partról. Beszállnak gyümölcsszállító kamionokba a kikötőben, nem veszik őket észre, és legközelebb ezer kilométer múlva nyitják ki az ajtót, a mosómedve pedig kijön.

Szemethy László szerint a fiatal hím farkas amiatt úszhatott át a Dunán, mert kereste a szaporodási lehetőséget. A Vértesben és a Pilisben nem talált más farkasokat és kutyát sem, mivel egyébként hajlamos a párzási időszakban kutyával is összeállni. A farkas nem tudja előre, merre menjen. Nyilván megtetszett neki a túloldal, szagot is foghatott, és ezért megpróbált abba az irányba mozogni. A szakértő szerint a Bükki Nemzeti Park területére beérve

előbb-utóbb össze fog találkozni az ott élő farkasokkal, és az lesz a nagy töréspont.

Ha olyan területre kerül, ahol amúgy is csak fiatal állatok jelennek meg, akkor van esélye rá, hogy meg tud maradni és esetleg még családot is tud alapítani. Mivel már itthon is szaporodik a farkas, vannak olyan fiatal egyedek, amelyek leválnak a családról, és a széli területek felé húzódnak. "Elképzelhetőnek tartom, hogy egy ilyen kolbászoló fiatal nősténnyel összeakad, és akkor még talán egy üres területet el is tudnak foglalni" – mondta Szemethy László.

Ha olyan helyre keveredik, ahol már stabil farkasállomány van, és ahol a territórium birtokosai féltékenyen őrzik a területüket, ott verekedések is lehetnek. Akkor azt fogjuk látni, hogy megint nagyot odébb ugrott. "Mindenesetre izgalmas, ha ez az állat itt szaporodik, akkor különböző genetikai és egyéb kérdéseket fel lehet tenni" – jegyezte meg.

Ahogyan az emberek, úgy a farkasok is különböznek egymástól a földrajzi területek szerint. Kérdés, hogy a populáció, ahonnan elindult, kikkel állt rokonságban. Sajátos génjeiket körbehordozták, és ezeket a mai módszerekkel már észre lehet venni." Nem tudni, hogy azok a speciális gének, melyek neki Svájcban jók voltak, a mi területeinken mennyire adnak jó utasításokat. Tehát mennyire rugalmas a viselkedése, és miként tudja az itteni táplálékforrásokat, veszélyeket megtanulni" – mondta a professzor.

Szemethy László szerint a farkas magasan fejletten szociális állat: "a magányos farkas nem igazán pozitív állapot". Egészen addig kell mennie, ameddig egy családot nem tud alapítani, és önálló territóriumot nem tud foglalni. Ha egyedül marad, akkor mindig vesztes lesz, kergetni fogják, és soha nem tud szaporodni."

Ha nem nálunk táborozik le, akkor a Tátra, a Keleti-Kárpátok felé mehet, ahol stabil, nagy farkasállományokkal fog találkozni, tehát ott sokkal veszélyesebb lenne a helyzete. Ráadásul

ha északabbra vagy keletebbre mozog tovább, akkor medvével is találkozhat.

A medve–farkas-kapcsolat nem igazán harmonikus. Egyre több versenytársa lehet, ha a stabil nagyragadozó állományú területekre hatol be.

Az emberi zavarás veszélye

Nálunk viszont az emberi zavarás lehet a probléma, mivel nem biztos, hogy talál olyan helyet, ahol eltűri azt a zavarásszintet, ami nálunk van. Az olaszországi farkasállományok egyik fő problémája az volt, hogy a jól alkalmazkodó farkasok megszokták az embert, és a szeméttelepeken guberáltak. Az ottani farkasvédelmi program célja az volt, hogy "visszavadítsák" őket, tehát ne az emberi forrásoktól függjenek, hanem a természetes csúcsragadozó szerepet töltsék be.

Megvan a veszély a szakember szerint, hogy ezek az állatok közel kerülnek az emberhez, és rászoknak az ember által nyújtott könnyű forrásokra. Az ember mára elvesztette azt a hagyományos tudást, hogy miként kell védekezni ellene, mert évszázadon keresztül nem volt nagyragadozóval kapcsolata. A szabadon legeltetett juhnyájak, egyéb háziállatok, szétszórt táplálékmaradványok kiváló táplálékforrást nyújthatnak a farkasoknak. "Ezekre fel kellene készülni. Vannak erre kezdeményezések Magyarországon, de ezt sokkal hatékonyabban kellene csinálni" – állapította meg Szemethy László.

Ez ugyanolyan, mint bármilyen része a természetnek: okozhat nekünk problémát, de mi vagyunk az ember, nekünk kell kitalálni, hogy miként előzzük meg ezeket. Például kuvaszt és juhászt lehet tartani a birkák mellett, felszedjük a szemetet, a szemétdombokat megszüntetjük, hogy ne adjunk könnyű forrásokat az állatnak.

A farkas egyébként nem bánt minket, Szemethy László szerint

az ember sokkal veszedelmesebb a farkas szemében, mint fordítva.

A normális farkas, ha teheti, nem is találkozik emberrel, mert előbb észreveszi, és elmenekül. Ha megszorul és védekeznie kell, akkor önvédelemből agresszív lesz, de nem kell ezeket a helyzeteket keresni. "A farkas emberre nem vadászik, embert nem eszik, de az ember közelében levő forrásokat viszont nagyon intelligensen tudja használni" – tette hozzá Szemethy László professzor.

(A nyitókép illusztráció.)