Infostart.hu
eur:
353.44
usd:
305.45
bux:
133528.69
2026. június 12. péntek Villő
Nyitókép: Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság/Facebook

Óriási víztömeget lehet mostantól eltárolni a Tiszánál

Befejeződött a belvízelvezetést és vízvisszatartást célzó fejlesztés az Alföldön. A hatmilliárd forintos beruházás eredményeiről a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság igazgatója számolt be az InfoRádióban.

Bár belvízrendszerek újultak meg, valójában olyan létesítmények is épültek, amelyek a vízvisszatartást segítik – mondta Lovas Attila. A projektben több vízügyi igazgatóság is részt vett és a fejlesztések fokozatosan valósultak meg, így a Közép-Tisza-vidéken már a tavaly is több tízmillió köbméter vizet tudtak tárolni, amit a nyári, súlyos aszály idején aztán felhasználhattak.

A vízügyi szakember elmondta, hogy vízkészlet-gazdálkodással egyensúlyt tarthatnak fenn az áradások okozta bőség és az aszályok idején tapasztalható hiány között, ennek a megteremtését teszik lehetővé a tározók és a vízvisszatartásra szolgáló létesítmények – közölte Lovas Attila. Azt is elmondta, hogy a belvízcsatornákba rengeteg vizet lehet tárolni. A Közép-Tisza-vidékén például majdnem hatmillió köbméter vizet lehet tárolni ezekben a csatornákban.

A mostani kisebb árhullámból is nagyon sok helyen kivezetik a folyóból a vizet a holtágakba, csatornákba és a kisebb tározókba.

A vízkészlet-gazdálkodást szolgálják azok a zsilipek, amelyeket a csatornákba, vízfolyásokba építenek. Így áradás esetén megnyitják a zsilipeket és kivezetik a vizet a folyóból. Aszálykor pedig a zsilipeket lezárva tározóként működnek a csatornák, amelyekből vízzel lehet ellátni a mezőgazdasági területeket.

A mostani fejlesztésekről szólva Lovas Attila elmondta, hogy ezeket úgy kell elképzelni, mint az emberi szervezet érrendszerét. Vagyis összekötik az összes, különböző céllal létesített csatornát és amikor kell, akkor ahova csak lehet, gravitációs módon juttatják el a vizet. Az öntözésen túl a vizes élőhelyek megtartására vagy a talajvíz visszapótlására is felhasználható a korábban eltárolt vízmennyiség és még a mikroklíma is javulhat.

Lovas Attila reményét fejezte ki, hogy a most lezárult hatmilliárdos fejlesztést még további, hasonló projektek követik majd. Erre már csak azért is szükség lenne – mondta a vízügyi szakember –, mert a klímaváltozás miatt egyre nagyobb az igény a vízvisszatartásra, a vízkészlet-gazdálkodásra.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három fontos jóslat a magyar gazdaságról: infláció, kamatok, forint

Három fontos jóslat a magyar gazdaságról: infláció, kamatok, forint

Emelkedő GDP-t, enyhén emelkedő inflációt és a jelenlegi szint körüli erős forintot vár az idei és jövő évre az MBH Bank – ez derült ki a pénzintézet negyedéves makrogazdasági elemzéséből. Az InfoRádió Árokszállási Zoltánt, az MBH Bank Elemzési Centrum vezetőjét kérdezte.

Mohácsi új Duna-híd: százmilliárdos a tét, három alapelv szerint tervezik újra a beruházást

Felülvizsgálja a kormány a „túlárazott és pazarló” mohácsi új Duna-híd beruházását. Vitézy Dávid miniszter elmondta: egyrészt megpróbálják visszaszerezni a százmilliárd forintos nagyságrendű, előlegként már kifizetett tételeket, másrészt megnézik, lehet-e még racionálisan 2x2 sávról 2x1 sávra csökkenteni a híd, illetve az alföldi bekötőút szélességét, de mindezt úgy, hogy „torzókat nem hagyunk”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.12. péntek, 18:00
Marsai Viktor
a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
Ezermilliárdos vagyon szállhat vissza az államra, ha megszűnnek az egyetemi alapítványok

Ezermilliárdos vagyon szállhat vissza az államra, ha megszűnnek az egyetemi alapítványok

Tavaly év végére mintegy 1900 milliárd forintra nőtt az alapítványi egyetemek nettó vagyona a Portfolio gyűjtése szerint, így hatalmas érték kerülhet újra állami kézbe, ha az ezeket a felsőoktatási intézményeket fenntartó kekvákat megszüntetik. Az azonban nehezen elképzelhető, hogy egy tollvonással mindent visszavenne a kormány: valószínűleg aprólékos mérlegelés jön, hogy mi legyen az egyetemek és a vagyon sorsa. A kiszervezett vagyonelemek listája meglehetősen hosszú, és olyan, elsőre meglepő elemek is szerepelnek benne, mint például a győri reptér vagy a gödöllői kastély.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×