eur:
402.13
usd:
383.27
bux:
87542.1
2025. február 16. vasárnap Julianna, Lilla
Hévíz, 2021. május 4. A Hévízi-gyógytó a Tófürdő épületeivel. MTVA/Molnár-Bernáth László
Nyitókép: MTVA/Molnár-Bernáth László

Hatalmas fürdőbezárási hullám indulhat ősszel

Nem menekül Hajdúszoboszló és Hévíz sem – állítja a Magyar Fürdőszövetség elnöke, Kántás Zoltán érdeklődésünkre részletesen elmagyarázta a közeledő tragédia összetevőit, de az elkerülhetőségről is szólt.

Az energiaárak emelkedése és a vendégszám visszaesése miatt akár a magyarországi fürdők fele is bezárhat ősztől a jövő év első feléig.

"Olyan népszerű helyekre is lakat kerülhet ideiglenesen, mint a hévízi, a harkányi, a hajdúszoboszlói vagy a gyulai fürdő" - mondta megkeresésünkre Kántás Zoltán, a Magyar Fürdőszövetség elnöke.

Mint ismert, a turizmus, ezen belül is a fürdőszakma rendkívül nehéz 2 éves járványidőszakon volt túl idén, és már épp kilábalt volna a válságból, amikor a háború Ukrajnában kitört, az energiaárak pedig elszabadultak.

"Amellett, hogy megnőttek az energiaárak, jelentős vendégforgalom-visszaeséssel is számolni kell" - utalt Kántás Zoltán arra, hogy a Magyarországtól keletre fekvő országokból sokan éltek a hazánkban hozzáférhető gazdag fürdőlehetőségekkel; az utóbbi hónapokban 20-50 százalékos volt a látogatószám-csökkenés a várthoz képest.

A költségek növekedése pedig nem áll meg, ezért Kántás Zoltán úgy véli, "jelentős kockázatot" vállal, aki tovább üzemelteti fürdőjét a korábbi módon.

2022 augusztusában, hogy tisztább legyen a kép, a fürdőszövetség kérdőíves kutatást is végzett, amiből az derült ki, hogy "nem túlzottan kecsegtető a helyzet".

"Szeptembertől a fürdők túlnyomó többsége szükségesnek látja szolgáltatások drasztikus korlátozását, ami tovább fokozhatja a kereslet, és így a bevétel csökkenését. A felmérés azt is visszaigazolta, hogy

a fürdők harmada vagy 50 százaléka bezárásra kényszerül a következő év első feléig"

- vont mérleget.

De milyen szolgáltatásokat vonhatnak meg először?

  • Vége a szaunázásnak,
  • bizonyos élményelemeket leállítanak, korlátoznak a fürdőkben.

A fürdők üzemeltetése az idei évre közel 30 százalékkal drágult már. Ezt jelentős részben a 260 százalékkal drágult energiaár "fűti", és azzal számolnak, nem lesz megállás, ráadásul a villamosenergia ára várakozásaik szerint a földgázéhoz fog idomulni.

Kántás Zoltán úgy látja, ezeket a költségnövekedési elemeket lehetetlen kigazdálkodni úgy, hogy a Covid miatt az elmúlt két évben is jelentősen elmaradt a tervezett árbevétel,

az önkormányzati fenntartású létesítményekben pedig áremelésre sem volt lehetőség.

Hogy a nagyobb vagy a kisebb fürdők vannak-e inkább veszélyben, arról azt mondta, ennél fontosabb kérdés, hogy ha sorvad a fürdők színvonala, az felbecsülhetetlen károkat okoz a turizmus egészének is.

"Azok szenvednek majd leginkább, amely fürdőhelyeket a Kisfaludy Turisztikai Programban jelentős pénzből felújították. Kollégákkal való egyeztetés után úgy látjuk, veszélyben van

  • Hévíz,
  • Bük,
  • Sárvár,
  • Debrecen,
  • Hajdúszoboszló,
  • Nyíregyháza,
  • Harkány,
  • Gyula,

hogy csak a legnagyobbakat említsem, de nyilván mindenhol gőzerővel azon dolgoznak, hogy a folyamatos működés feltételeit biztosítsák" - mondta. Úgy látja, a túlélés záloga lehet, ha egy-egy helyen sikeresen váltak le a földgázról, vagy a gázra és a villamosáramra vonatkozó szerződéseik a következő évben is érvényesek.

A bezárások szerinte várhatóan átmenetiek lehetnek majd, de sokat segíthet, hogy a fürdőszövetségnek időpontja van Horváth Péterhez, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezetőjéhez, akihez konkrét javaslatokkal érkeznek majd.

"Ársapka alkalmazását fogjuk javasolni, ez alatt azt értjük, hogy hasonlóan a lakossággal szemben alkalmazott piaci árhoz, ezt kellene alkalmazni a fürdőszektorban is. És soha ilyen esély még nem kínálkozott a fürdők kedvezményes áfakörbe sorolására, a fürdők energetikai korszerűsítésére" - sorolta Kántás Zoltán.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.02.17. hétfő, 18:00
Csiki Varga Tamás
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet tudományos főmunkatársa
Sürgősen összehívták az uniós külügyminisztereket, nagy pofon készül Európa számára – Híreink az orosz–ukrán háborúról vasárnap

Sürgősen összehívták az uniós külügyminisztereket, nagy pofon készül Európa számára – Híreink az orosz–ukrán háborúról vasárnap

Akár már február végén sor kerülhet Donald Trump és Vlagyimir Putyin csúcstalálkozójára Szaúd-Arábiában. Két magasrangú amerikai tisztviselő állítólag már úton is van a közel-keleti országba. Nagyon úgy néz ki, hogy Washington és Moszkva kihagyja Európát az Ukrajnáról szóló béketárgyalásokból. A Münchenben tartózkodó EU-s külügyminiszterek vasárnap reggel rendkívüli ülésre jöttek össze, a jövő héten pedig rendkívüli uniós csúcs jöhet Párizsban, amelyre a brit kormányfőt is várják. Az ukrán kormányzat Münchenben megerősítette, hogy Magyarország blokkolja Ukrajna uniós csatalkozási folyamatát. Hírfolyamunk folyamatosan frissül az ukrajnai háború és a müncheni biztonsági konferencia híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×