Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. március 1. vasárnap Albin

A kormány készen áll a megállapodásra az Európai Bizottsággal - a nap híre

Az igazságügyi miniszter szerint a kormány készen áll a megállapodásra az Európai Bizottsággal. Alkotmánybírósághoz fordultak ellenzéki képviselők a pedagógus sztrájkjog ellehetetlenítése miatt. Elhunyt Törőcsik András, az Újpest 45-szörös válogatott futballistája. A nap legfontosabb hírei július 9-én.

Magyarország készen áll a megállapodásra – írta az igazságügyi miniszter Facebook-oldalán. Varga Judit kiemelte, hogy elfogadták az Európai Bizottság javaslatait négy fontos területen. Megismételte, hogy a nemzeti közbeszerzéseknél is 15 százalék alá mérsékelik az egy ajánlattevős közbeszerzések arányát. Hozzátette: elfogadták, hogy Magyarországnak az európai uniós források egy jelentős részét arra kell fordítania, hogy a lehető legnagyobb energiafüggetlenséget érje el. A tárcavezető kijelentette: a magyar emberek meg fogják kapni a nekik járó forrásokat.

Az Egyesült Államok felmondta a Magyarországgal 43 éve megkötött, a kettős adóztatás elkerüléséről szóló megállapodást – erősítette meg a külgazdasági és külügyminiszer. Szijjártó Péter Facebook-posztja szerint az ok egyértelmű: Magyarország ellenáll a globális minimumadó bevezetésének és az azzal járó adóemelésnek. Hozzátette: a globális minimumadó bevezetése azt jelentené, hogy a magyarországi termelő vállalatok társasági adóterhelése a duplájára emelkedne, ez magyar munkahelyek tízezreit sodorná veszélybe.

Az Egyesült Államok nyomást akar gyakorolni Magyarországra a kettős adóztatás elkerüléséről szóló megállapodás felmondásával mondta a pénzügyminiszter a távirati irodának adott interjúban. Varga Mihály úgy fogalmazott: nem lepte meg az amerikai elnök döntése, mert az uniós tagországok pénzügyminisztereit tömörítő tanács júniusi ülése előtt az Egyesült Államok pénzügyminisztere telefonon közölte, hogy ha Magyarország nem változtat az álláspontján a globális minimumadóval kapcsolatban, akkor a kétoldalú megállapodást felmondhatják.

Alkotmánybírósághoz fordultak ellenzéki képviselők a pedagógus sztrájkjog ellehetetlenítése miatt. A beadványt kezdeményező Kunhalmi Ágnes közleményében azt írta: a kormány javaslatára az Országgyűlés kiüresítette a pedagógusok sztrájkhoz való jogát, lényegében megtiltva számukra, hogy éljenek a munkabeszüntetés jogával. Az MSZP társelnöke közölte: a szabályozás megsemmisítését kérik az Alkotmánybíróságtól.

Munkaebéden fogadta a montenegrói államfőt Orbán Viktor a Karmelita kolostorban - közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. Milo Djukanovic és a magyar kormányfő megbeszélésén részt vett Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter is. A felek a Magyarország és Montenegró közötti gazdasági együttműködéséről tárgyaltak, de értékelték az aktuális nemzetközi eseményeket, az ukrajnai háborút, a nyomában járó gazdasági válságot és háborús inflációt, valamint a migrációs válsághelyzetet is – számolt be róla a miniszterelnök sajtófőnöke.

Közép-Európa után Latin-Amerikában folytatja Magyarország nemzetközi kapcsolatainak erősítését a köztársasági elnök. Novák Katalin a Facebook-oldalán hozzátette: Brazíliába azért hívták meg, mert hosszú évek óta figyelemmel kísérik, miként segíti Magyarország a családokat. A köztársasági elnök előbb egy haditengerészeti központot látogat meg Rio de Janeiroban, majd ezután diákokkal és kint élő magyarokkal is találkozik. Novák Katalin Brazíliavárosban Jair Bolsonaro elnökkel tárgyal majd. Meglátogatja továbbá a Sao Paolóban élő magyar közösséget és előadást tart a családok magyarországi támogatásáról és annak eredményeiről.

Átlagosan 52 ezer forint pluszpénzzel számolhatnak júliusban a nyugdíjasok. Akik bankszámlára kérték az utalást, július 12-én, kedden kapják meg az összeget, a július havi nyugdíjuk mellett a nyolc havi nyugdíj után járó emelést is. Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára hozzátette, hogy a kiegészítő emeléssel mintegy 2,5 millió nyugdíjasnak együttesen 184 milliárd forint pluszpénzt folyósít az államkincstár. Aki postai úton kapja a nyugdíját, annak a szokásos naptári napon viszi a postás a kiegészítő emeléssel növelt nyugdíjat és a visszamenőlegesen járó korrekciót.

A gazdák mindig és mindenkor számíthatnak a kormányra - jelentette ki az agrárminiszter a XIV. hajdúnánási hagyományőrző aratók találkozóján, és a Magyarok kenyere programban gyűjtött búza ünnepélyes átadásán. Nagy István azt mondta, a magyar kormány 80 százalékos társfinanszírozást biztosít az uniós források mellé, így minden korábbinál nagyobb összeg, 4265 milliárd forint áll majd rendelkezésre 2023 januártól eszközök korszerűsítésére. Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége elnöke azt mondta, hogy a magyarok kenyere program keretében tavaly 1100 tonna gabona gyűlt össze a rászorulók megsegítésére, az idén is hasonló mennyiségre számítanak.

Már több, mint 8 ezer, új rendszámmal közlekedő jármű rója az utakat – közölte a Technológiai és Ipari minisztérium a Facebookon. Emlékeztettek, hogy az újonnan forgalomba helyezett magyar gépjárművek július elsejétől kapnak négy betűs, három számos, címeres rendszámokat. Az újonnan kiadott plakettek közül közel 6500-at személyautókra szereltek fel. Majdnem ötszázat zöld alapszínnel a környezetkímélő, többnyire tisztán elektromos járművekre.

Elhunyt Törőcsik András, az Újpest 45-szörös válogatott futballistája. A lila-fehér klub legendás játékosa súlyos magánéleti gondokkal küzdött, alkoholproblémái miatt többször szorult kórházi kezelésre. A Honvédkórházban hunyt el, tüdőgyulladás következtében. Törőcsik a magyar nemzeti csapattal részt vett az 1978-as argentínai és az 1982-es spanyolországi világbajnokságon, 45 válogatott mérkőzésén 12 gólt szerzett. 67 éves volt.

Címlapról ajánljuk
Olajtankert bombáztak le az irániak, beleremeghet a világ kőolajpiaca

Olajtankert bombáztak le az irániak, beleremeghet a világ kőolajpiaca

Miután Irán közölte, hogy válaszul az amerikai–izraeli légitámadásokra lezárják a világ egyik fő „kőolaj-ütőerét”, a Hormuzi-szorost, iráni rakétatalálat ért egy olajtankert. A világ kőolajpiacán nagy változások jöhetnek, akár nagy áremelkedés is elképzelhető. A magyar kormány szerint ebben a kiélezett helyzetben különösen fontos, hogy Ukrajna újraindítsa a szállítást a Barátság kőolajvezetéken Magyarország felé.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
Új vezetők vették át Iránt, Teherán súlyos támadás alatt, milliós városokra záporoznak a rakéták - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Új vezetők vették át Iránt, Teherán súlyos támadás alatt, milliós városokra záporoznak a rakéták - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Tegnap reggel megtámadta az Egyesült Államok és Izrael Iránt, a cél az iszlamista rezsim megbuktatása, az atomprogram és a ballisztikus rakétaprogram leszerelése. Irán ma reggel hivatalosan is megerősítette: meghalt Ali Hámenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője. Az ország irányítását egy háromfős testület veszi át. A háború folytatódik: az Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest a szomszédos országokat bombázza, támadás érte ma Izraelt, Irakot, Jordániát, az Egyesült Arab Emírségeket, Katart, Kuvaitot és Bahreint is. Dubajt és Dohát majdnem olyan intenzíven rakétázza Irán, mint Izraelt - az emírségekben már legalább hat rakéta / drón talált be és halottak is vannak. Iránban tízezrek vannak az utcákon, akik bosszúért tüntetnek, Pakisztánban és Irakban az amerikai követségek épületeit támadják helyiek. Cikkünk folyamatosan frissül az iráni háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×