Az Országgyűlés 2012. december 3-i határozatában rögzítette, hogy szükségesnek tartja méltóképpen megemlékezni a Benes-dekrétumok következtében a Csehszlovák Köztársaságból kizárt, Magyarországra telepített magyarokról, és ellenszavazat nélkül nyilvánította emléknappá április 12-ét, a magyar lakosság Felvidékről való kitelepítésének kezdőnapját.

A 75 évvel ezelőtti történésekről Szarka László azt mondta, hogy a lakosságcsere elindítását egy egyenlőtlen, aszimmetrikus szerződés előzte meg, és a három érintett kisebbség, a magyarországi szlovákok, a magyarországi svábok, németek, illetve a felvidéki magyarok egészen eltérő pozíciókban kapcsolódtak be a folyamatba.

"A szlovákiai magyarokat a csehszlovák hatóságok kijelölték, a magyarországi szlovákokat ugyancsak a csehszlovák hatóságok toborzóakciókban rábeszélték a Csehszlovákiába való áttelepítésre, és amikor kiderült, hogy az ún. ikresítési jegyzőkönyvek nem adnak elég lehetőséget arra, hogy a jóval módosabb felvidéki magyar családokat csak a szlovákok házaiba költöztessék, akkor bevonták a már elüldözött, illetve összetelepített magyarországi német családoknak az ingatlanjait is" – mondta a történész.

1947. április 12-én Nyíregyházáról és Pitvarosról indultak az első magyarországi szlovák vonatok, Szlovákiából pedig a galántai járás Nagymácséd és Nagyfödémes községeiből, illetve a Léva közeli Vámosladányból indultak el a cserevonatok.

"Rögtön az első napon hatalmas feszültségek robbantak ki, egyrészt nem lehetett tudni pontosan, hogy van-e elegendő vonat a magyar gazdák állatainak, bútorainak, mezőgazdasági eszközeinek a berakodására, másrészt sokan tartottak attól, hogy széttelepítik őket Magyarország területén, ez be is következett, akadt több olyan település is, amelynek a lakosságát Magyarországon 30-40 községben szórták szét. A magyarországi szlovákok pedig attól féltek, miután a csehországi deportálások híre eljutott hozzájuk is, hogy őket is Csehországba viszik el, sokaknak egyébként ez a sors jutott, amennyiben nem volt elegendő szlovákiai ház vagy birtok" – mondta Szarka László.

Ilyen nagy történelmi cselekvéssorozathoz kell valamilyen szintű társadalmi támogatottság vagy csendes kollaboráció a nem érintettek részéről, és a történész felidézte, hogy Csehszlovákia egész népessége azonosult azzal az Edvard Benes által meghirdetett, etnikailag egynemű szláv nemzetállamnak az elképzelésével, amelyet a kassai kormányprogramban, 1945 áprilisában meghirdetett, sőt nagyon sokan tettlegesen is részt vettek a 3,3 milliónyi német elűzésében, 750 ezret azt megelőzően kergettek ki Németországba csehországi területekről, még mielőtt Potsdamban erre a csehszlovák hatóságok megkapták volna a lehetőséget.

Magyarországon inkább a félelem volt a meghatározó, a magyar kormány folyamatosan szembesült azzal, hogy nemcsak Csehszlovákiából, hanem Jugoszláviából, Romániából és a Szovjetunióhoz került Kárpátaljáról is el fogják üldözni a magyar népességet. Magyarország nyilvánvalóan nem tudta volna kezelni ezt a menekülthullámot, ezért a magyar kormányok igyekeztek nem kikerülni azt a kényszerhelyzetet, amit a nagyhatalmak is szorgalmaztak és ami a párizsi békeszerződésbe is bekerült: elkezdtek tárgyalni a szomszéd országok kormányaival. "Ilyen formában tehát egészen más volt a közhangulat Csehszlovákiában, mint Magyarországon" – tette hozzá a Rubicon Intézet tudományos főmunkatársa.

Az évforduló kapcsán Kassán meg fog jelenni egy szlovák nyelvű dokumentumkötet a prágai és a budapesti források közreadásával. Magyarországon pedig a Rubicon Intézet a karácsonyi könyvvásárra tervez megjelentetni egy másik forráskiadványt.

Szarka László szerint a megoldatlan problémák nagyobbik része politikai jellegű, mert kiderült, hogy a Benes-dekrétumok alapján, amelyekről mindenki azt állította, a nemzetközi jogászok nagy többsége is, hogy joghatályukat veszítették, az elmúlt hónapokban, években szlovák hatóságok koboztak el földbirtokokat, földterületeket, Magyarország pedig annak ellenére, hogy 1949-es Csorba-tói egyezményben vállalta, hogy a lakosságcsere során anyagi veszteséget elszenvedő felvidéki magyarokat kárpótolni fogja annak fejében, hogy Csehszlovákia lemondott a háborús jóvátétel 30 millió dolláros összegéről, ez máig nem történt meg.

"Nagyon szerencsés lenne, ha a német–magyar, a német–cseh, a német–lengyel megoldásokhoz hasonlóan közös kormányközi, államközi megállapodások rögzítenék ennek a kérdésnek a teljes politikai lezárását" – mondta a történész.