Infostart.hu
eur:
363.55
usd:
313.44
bux:
152518.27
2026. szeptember 12. szombat Mária
Dugóban araszoló busz a Budakeszi úton
Nyitókép: forrás: Facebook

A mamutfenyők és a Nádas-tó miatt aggódnak a budakeszi buszsáv kapcsán

Budakeszi polgármestere a civilekkel és a lakossággal is egyeztetést kezd a Budapest Fejlesztési Központ útvonalterveiről, és javaslatokat vár alternatívákra is. A Nádas-tó Őrzői Civil Összefogás szerint ugyanis veszélyben van két természetvédelmi terület is Budakeszin az új út miatt, amelynek minden nyomvonala valamilyen módon érinti a mamutfenyők és a helyi természeti oltalom alatt álló Nádas-tó környezetét.

A Zsámbéki-medence autóbuszos közlekedés-fejlesztésének teljes körű előkészítése során felmerült egy összekötő útszakasz ötlete, amely a Telki, a Pátyi és a Budaörsi utat kötné össze Budakeszi közigazgatási területén. A Budapest Fejlesztési Központ (BFK) beruházásában egy olyan buszsáv valósulna meg, ami jelenősen csökkentené a közösségi közlekedés menetidejét Budakeszi és Budapest között. Az elkészült tervek azt mutatják, hogy lehetséges elérni azt a célt, hogy a mai 50 perc fölötti menetidőt leszorítsák fél óra körülre, tehát azt az időt, ami alatt a 22-es buszok beérnek a reggeli csúcsban – fogalmazott korábban Vitézy Dávid, a BFK vezérigazgatója.

Helyi környezetvédők azonban ellenzik a telki és pátyi utak közé javasolt összekötő út megépítését. „Egyrészt nem szeretnénk a nemrégiben, a Budakeszi Önkormányzat által bölcsen védetté nyilvánított Nádas-tavi mamutfenyők természeti területének a súlyos természetvédelmi sérülését” – kezdte az InfoRádiónak a Nádas-tó Őrzői Civil Összefogás szóvivője. Szigeti Balázs – szintén természetvédelmi szempontból – problémásnak nevezte azt is, hogy a beruházás miatt fragmentálttá válna a még egybefüggő, zöld természetközeli élőhely, illetve azt, hogy az útépítéssel ez az egyébként is vízhiányos terület (egész pontosan a száraz állapotban lévő tó, aminek kulcskérdése a csapadékvíz bevezetése), el lesz vágva a vízgyűjtőitől.

A Nádas-tó Őrzői Civil Összefogás szóvivője környezetvédelmi szempontokat is sorolt: az említett tó az uralkodó szélirányban fekszik, és a klímaváltozás idejében könnyű megérteni, hogy milyen óriási szerepet tölthet be a hőhullámok esetén. Ha ezzel szemben viszont egy autóút épül ott, akkor mind a zaj, mind a levegőszennyezés sokszorozottan fogja a várost érni – hívta föl a figyelmet. A szóvivő végül azt is kiemelte, hogy a szervezet szakértőinek számításai szerint, valamint a Közlekedés Kft. számai alapján úgy fest, hogy egész minimálisan fog a fő célpont, tehát a Budakeszi tengelyén áthaladó főút forgalma csökkenni, maximum 5 százalékkal.

Győri Ottília, Budakeszi polgármestere egyeztetne. A kormánypárti politikus szerint a közlekedési helyzet megoldása és a természetvédelmi értékek megóvása között kell dönteni. Elmondása szerint a környezetvédelmi és közlekedési szakemberek véleményén túl kérdőíveken a lakosság véleményét is kikérik, január 17-én pedig még egy lakossági fórumot is tartanak az ügyben, ahol a Nádas-tó Őrzői Civil Összefogás képviselői és bárki más is kifejtheti az álláspontját. Győri Ottília hozzátette, hogy a január végi képviselő-testületi ülésre terjeszti elő a javaslatot, és ezután döntenek majd a kérdésben.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Slusszpoénként háromszor is nekiment világcsúcsának Armand Duplantis
Budapesti atlétikai világdöntő, 1. nap

Slusszpoénként háromszor is nekiment világcsúcsának Armand Duplantis

A nap versenyét Armand Duplantis és Emmanuil Karalisz rúdugrócsatája hozta a 10 millió dollár összdíjazású atlétikai Világdöntő (Ultimate Championship) pénteki első napján, melyen a svéd világcsúcstartó 6,20 méterrel diadalmaskodott és érdemelte ki ezzel a győzteseknek járó 150 ezer dollárt.

Van elég munkás az építőiparban, csak az a kérdés, milyen – Koji László az Arénában

Az építőipari szakképzést át kell alakítani, mert annak jelenlegi rendszerét 30 ezer tanulóra szabták, miközben már csak 8 ezren vannak az utánpótlásban. Ezt az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke, Koji László mondta az InfoRádió Aréna című műsorában. A lakásáfával és az otthonok energiatakarékossági felújításával kapcsolatban is javaslatokat küldött a kormánynak az ÉVOSZ.
inforadio
ARÉNA
2026.09.14. hétfő, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Új áramtarifa csábítja a magyarokat, de az olcsóbb villanyszámla helyett kellemetlen meglepetések is jöhetnek

Új áramtarifa csábítja a magyarokat, de az olcsóbb villanyszámla helyett kellemetlen meglepetések is jöhetnek

Kezdetben inkább a nagyobb fogyasztású, tudatosabb háztartások érdeklődésére lehet számítani az új, dinamikus (D tarifás) áram-árszabás iránt; különösen azoknak lehet érdekes a konstrukció, akik saját napelemet nem tudnak telepíteni, de az olcsó napközbeni áramot ki tudják használni. Szakértők ugyanakkor figyelmeztetnek: a nagyobb fogyasztás kedvezőbb kiindulópont lehet a váltáshoz, de önmagában az új D tarifa még nem garantál olcsóbb árakat. Amellett, hogy az új árszabás bevezetése a villamosenergia-rendszerre is érdemi kedvező hatással lehet, segíthet kitörni a rezsicsökkentés csapdájából is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×