Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál
Nyitókép: siofok.hu

Arcfelismerő kamerákkal figyelik Siófok belvárosát

A bűncselekmények elkövetőit szűrné ki a mesterséges intelligencia bevetésével az önkormányzat és a rendőrség.

Siófok egyik legfrekventáltabb helye nyáron a Petőfi sétány, illetve a nagystrand, a gyakori jogsértések ellen eddig is harcolt a város önkormányzata, de most új eszközt vet be az elkövetőkkel szemben. Mint Lengyel Róbert polgármester a Facebook-oldalán közölte, tavaly megkezdték a korábban kiépített térfigyelő kamerarendszer infrastruktúrájának és eszközparkjának a cserjét.

"Jelenleg 39 új, mesterséges intelligenciával ellátott kamera felszerelésével immár egy országosan is egyedülálló rendszer alapjait tettük le. A tendernyertes beszállító cég, a DAHUA részéről ez egy minta projekt, így tőlük is kiemelt támogatást kaptunk a megvalósításhoz" – írta a korábban rendőrként dolgozó városvezető.

A kamerák egyebek mellett arcfelismerő rendszerrel rendelkeznek, így ha a személyzet észrevesz egy zsebtolvajlást vagy verekedést, az ott rögzített arcot a rendszer kamerái a tömegben keresik, felismerik, ezzel lehetővé teszik az elkövetők elfogását.

A rendszer az ősszel még további elemekkel bővül, lesz például a járműforgalom szűréséhez szükséges rendszámfelismerő hálózat is, így a jövő nyárra teljesen komplex biztonsági rendszer működik majd a Balaton-parti városban.

Címlapról ajánljuk
Így csökkent a hívők száma, miközben gyarapodtak az egyházi iskolák – kutatás

Így csökkent a hívők száma, miközben gyarapodtak az egyházi iskolák – kutatás

2010 óta megduplázódott az egyházi iskolák száma, ezzel szemben a 2011-es és 2022-es népszámlálások között a vallásos emberek 20 százaléka „eltűnt” – derült ki a Republikon elemzéséből. Az intézet vezető kutatója, Schlanger Márton az InfoRádióban elmondta: az utóbbi 16 évben átlagosan az egyházi iskolák négyszer annyi forrásból gazdálkodhattak, mint az önkormányzatok által fenntartott intézmények.

Tóth Gábor: komoly gondot okozhat néhány éven belül az egészségügyben a kettős korfa

Az orvoshiány a hálapénz megszüntetése és a béremelés óta is hozzávetőleg tíz százalékos Magyarországon – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Magyar Kórházszövetség elnöke, a Bajai Szent Rókus Kórház főigazgatója. Tóth Gábor arról is beszélt, hogy az orvosi hibákért mondott nyilvános bocsánatkérés kötelezettsége is új helyzetet teremt az egészségügyben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×