eur:
378.63
usd:
348.02
bux:
58010.99
2023. december 2. szombat Melinda, Vivien
Nyitókép: Forrás: Pexels.com

A virtuális térnek sikerült kielégítenie egy fontos igényünket

Az utóbbi években teret nyert az online kapcsolattartás, de az emberi kapcsolatok nem veszítettek a jelentőségükből – közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

A hivatal elemzése szerint tavaly a 16 és 74 év közöttiek 79 százaléka naponta csatlakozott a világhálóhoz, ami 31 százalékponttal magasabb, mint 2010-ben. Az online jelenlét nem értékelte le az emberi kapcsolatokat, de életkortól függetlenül részben áthelyezte azokat a virtuális térbe – írták.

A közlemény szerint a járvány erősítette az összetartozás iránti igényt, amit az internet segített kielégíteni. Egy másik adatgyűjtés, az Európai lakossági egészségfelmérés megerősítette, hogy az erős társas támogatottsággal rendelkező embereknél ritkábban fordultak elő testi, lelki nehézségek.

A KSH Virtuálisan együtt, mégis egyedül? című elemzése a hivatal honlapján olvasható. Az abban közölt adatok szerint 2010 óta minden korcsoportban jelentősen nőtt a naponta internetezők száma 2010-hez képest. Arányuk az életkor előrehaladtával egyre kisebb, de 55 év alatt meghaladja a 80 százalékot.

A közösségi oldalak, az üzenetküldő felületek, a telefon- és videóhívások alkalmazása hasonló megoszlást mutat. A legfiatalabbaknál mindhárom területen 90 százalék feletti, vagy ahhoz közeli arányt mértek, de a h65 év fölöttieknél is megközelíti a 40 százalékot. A virtuális közösségi terek használata a családi állapottól is függ, leginkább a fiatal egyedülállók látogatják ezeket naponta – derül ki az elemzésben közölt adatokból.

Címlapról ajánljuk
Nyilatkozatok - Nem lenne meglepetés a továbbjutásunk
Labdarúgás, Eb-2024 - sorsolás után

Nyilatkozatok - "Nem lenne meglepetés a továbbjutásunk"

A magyar labdarúgó-válogatott Eb-kijutásban kulcsszerepet vállaló kapusa amondó, nem gyilkos a szombati, hamburgi sorsoláson kialakult német, magyar, skót, svájci csoport a 2024-es labdarúgó-Eb-re. Nagy Ádám szerint "abszolút van keresnivalónk", de nem szabad elkiabálni semmit. Marco Rossi szerint Svájc, Skócia és Magyarország hármasa közül bármelyik bármelyiket megverheti a továbbjutó helyekért zajló küzdelemben.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2023.12.04. hétfő, 18:00
Nagy Márton
gazdaságfejlesztési miniszter
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×