Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János
Karácsony Gergely főpolgármester a Fővárosi Közgyűlés ülésén 2020. január 29-én.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Elemzők: újdonságot nem Karácsony Gergely jelöltsége, hanem a mozgalma jelent

Teljessé vált az ellenzéki előválasztási verseny Karácsony Gergely miniszterelnök-jelölti indulásával – fogalmazott az InfoRádiónak a Nézőpont Intézet elemzője. A Méltányosság Politikaelemző Központ projektigazgatója szerint a 99 Mozgalomnak a kampányban és az előválasztáson is kulcsszerepe lehet.

Az InfoRádió által megkérdezett elemzők egyetértettek abban, hogy hosszú ideje minden, az ellenzéki előválasztást követő ember erre a bejelentésre számított. Karácsony Gergely 2018 utáni ismételt miniszterelnök-jelölti indulását már "beárazták" az emberek, a bejelentéssel tehát teljessé vált a verseny.

Milyen verseny várható az előválasztás mezőnyében?

A programját többen, például Gyurcsány Ferenc is, úgy értékelték, hogy az az ellenzék több pártjával is egyetértésre talált – fejtette ki az InfoRádióban Erdélyi Rezső Krisztián. "Most még ott tartanak az előválasztásban az ellenzéki pártok, hogy igyekszenek egymásról jót is mondani, de alapvetően mindenki a saját emberére igyekszik tenni. Karácsony Gergely esetében az lehet fontos, hogy a mostanában kialakult nyelvvizsgabotrány csökkentheti az esélyeit, de közép-hosszútávon fog csak kiderülni, hogy ez ráég-e" – mondta a Nézőpont Intézet elemzője.

Visszalépést nem tart valószínűnek a jelöltek között, már csak a kétfordulós miniszterelnök-jelölti előválasztás felépítése miatt sem. Az első fordulóban azért nem, mert annak még nincs teljes tétje, a másodikban pedig azért, mert az oda bejutó három jelölt között már olyan kiélezett lesz a küzdelem, hogy inkább a mozgósításra fognak koncentrálni.

"A közvélemény-kutatási eredményeket nézve a Dobrev Klára, Jakab Péter, Karácsony Gergely hármas fog továbbjutni, és mindhármuknak nagyon fontos, hogy megmutassák a saját arcélüket az ellenzéki választóknak" – vélekedett Erdélyi Rezső Krisztián.

Mi lehet Karácsony Gergely célja az új mozgalommal?

Arra a kérdésre, hogy a Karácsony Gergely által meghirdetett 99 Mozgalomnak mi lehet a célja, az elemző azt mondta: minden miniszterelnök-jelölti induló egy párt jelöltje – kivéve Márki-Zay Pétert és talán Pálinkás Józsefet, bár ő maga is egy párt elnöke. Karácsony Gergely van abban a különleges helyzetben, hogy őt több párt is támogatja: sajátja, a Párbeszéd mellett szövetségesük, az MSZP, valamint még az LMP is.

"Új mozgalmával szerintem azt igyekszik mutatni vagy azt a látszatot igyekszik kelteni, hogy ő valójában nem egy pártnak vagy nem pártoknak, hanem valamiféle pártokon átívelő mozgalomnak a jelöltje, és ilyen pártokon átívelő mondanivalója van a kampányának" – fejtette ki a Nézőpont Intézet elemzője. Szerinte új párt alapítására nem lenne használható a mozgalom, mert "jelenleg is túl sok párt van, és azzal küzd a balliberális ellenzék, hogy a pártvezetőknek időről időre le kell ülniük egyeztetni. Ez gyengeségük, nem képesek egyként cselekedni, olyan egységesen, mint a kormánypártok."

Az integrációs képesség központi kampánytéma lesz

A 99 Mozgalom indításának bejelentése újdonság a többiekkel szemben, és nyilvánvalóan némi versenyelőnyt szeretne ezzel szerezni Karácsony Gergely a többiekkel szemben – értékelt Novák Zoltán, a Méltányosság Politikaelemző Központ projektigazgatója, aki szerint még nem tudni, milyen szerep, milyen stratégia társul a mozgalomhoz. "Lehet, hogy egy mozgalommal megtámogatott erős antré marad, de az is lehet, hogy fontos szerepe lesz az előválasztási kampányban és akár a választásban is. A honlapja alapján egyelőre az látható, hogy sikerült nagy neveket a mozgalom mellé állítani."

A Párbeszéd szombati közleménye szerint olyan miniszterelnök-jelöltre van szükség, aki képes arra, hogy összetartsa az ellenzéket és a személye sem megosztó. Ezzel kapcsolatban Novák Zoltán megjegyezte: az indulók közül talán rá igaz a leginkább ez a definíció – igaz, itt mindenki erre a szerepre pályázik, az előválasztás egyik kulcsmotívuma az lesz, hogy ki tudja a leginkább felmutatni az integráló személyiség karakterjegyeit. "Karácsony Gergelyt ellenzéki és kormányoldalon is integratív személyiségnek tartják, más kérdés, hogy a kormányoldalon ezt úgy tálalják, hogy ez egyfajta gyengeség" – jegyezte meg a projektigazgató.

A budapesti főpolgármesterség véleménye szerint előnyt is jelenthet Karácsony Gergely számára, továbbá egy teret is a küzdelemre, a főváros és a kormányzat közötti harc ugyanis fontos kampányelemmé fog válni. "Mondegyik jelölt megpróbál olyan területet keresni, ahol fel tudja mutatni, hogy miben tér el a kormányzattól, vagy miben támadja" – fejtette ki Novák Zoltán.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Inváziós fajok támadása: durva következménye lesz, ha csak akkor cselekszünk, amikor már ég a ház

Inváziós fajok támadása: durva következménye lesz, ha csak akkor cselekszünk, amikor már ég a ház

Amikor egy idegen állat- vagy növényfaj megtelepszik Magyarországon, hajlamosak vagyunk csak ökológiai problémaként gondolni rá, pedig a számlát nem a természet, hanem a gazdaság fizeti. Fertő Imre, a Budapesti Corvinus Egyetem Fenntartható Fejlődés Intézetének professzora az InfoRádióban azt mondta, az igazi veszteség sokszor olyan „láthatatlan” tételekben rejlik, mint a romló vízminőség vagy az eltűnő fajok, ezért fontos a minél gyorsabb cselekvés, továbbá mérsékelni kell az okozott károkat, negatív hatásokat.

Donald Trumpnak „jól fog menni” az ukrán és az orosz elnökkel is

Mindkettejükkel találkozik az amerikai elnök, előbb Volodimir Zelenszkijjel vasárnap Floridában. Az előzetes egyeztetések már zajlanak.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 27. 05:00
×
×
×
×