Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd
Védőfelszerelést viselő ápolók egy lélegeztetőgépet ellenőriznek a koronavírussal fertőzött betegek fogadására kialakított egyik osztályon az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben 2020. március 24-én.
Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Müller Cecília: indul a regisztráció lekérdezésére szolgáló lehetőség

Aki regisztrált, pár napon belül megjelenik a rendszerben a jelentkezése, aki viszont nem találja magát egy-két hét után sem, az a tisztifőorvos szerint rosszul vitte be adatait.

A csütörtöki Kormányinfón bejelentették az április derekán esedékes iskolanyitást, ám addig még el kell érni a 2,5 millió beoltott embert, ráadásul még a harmadik járványcsúcson sem vagyunk túl, rekordot döntött az egy nap alatti koronavírusos elhalálozások száma, és csúcsához közelít az aktív fertőzöttek száma is - napi járványadatok itt.

A délelőtti közléseket követően tehát az operatív törzsnek is volt miről beszélnie.

Kiss Róbert, az ügyeleti központ vezetőhelyettes elmondta:

  • 632 maszktalan emberrel találkoztak a rendőrök szerdán
  • vendéglátóhelyeken nem kellett intézkedni, ideiglenes bezárásra nem került sor, de mást bolttípus esetében sem
  • több mint 300 embert nem érdekelt a kijárási korlátozás
  • 8378 hatósági házi karantént rendeltek el, mobilon 4800 ember ellenőrizhető.

Müller Cecília szerint "heroikus küzdelem" zajlik a járvány hulláma ellen, amely intenzív felszálló ágban van még mindig.

Az aggasztó számokért a brit mutánst tette felelőssé, szinte 100 százalékban ez fertőzi meg az embereket.

Kijelentette, sokszor következik be apró módosulás a brit variánsban, de a klinikai megjelenésében ez már nem okoz különösebb gondot, mint ahogy az afrikai és a brazil mutáns igen.

"Egy légtérben 15 percen túl 1 ember 4 másikat fertőz meg a brit mutáns jelenlétében, maszk nélkül" - nyomatékosította Müller Cecília.

Továbbra is kéri, hogy "ne adjuk tovább a vírust családtagjainknak, közösségeinknek", mert sokan kerülnek kórházba, lélegeztetőgépre.

Jelezte,

az egészségügyi dolgozók szinte mindegyike be van már oltva,

de most rendkívül nagy teher hárul rájuk, őket segíti, ha mások nem fertőződnek meg.

"A fegyelmezettségünk legalább olyan fontos, mint korábban, ha nem fontosabb" - mondta még.

Mint az a Kormányinfón is elhangzott, Müller Cecília levelet írt az időseknek, hogy ne maradjanak le az oltásról, közülük még sok százezren nem regisztráltak. Ugyanezt kérte most a pedagógusoktól is. (A 65 éven felülieknek egyébként a 69 százaléka van beoltva.)

Elmondta azt is, hogy a brazil mutánst továbbra sem mutatták ki Magyarországon, de

hét laboratóriumot kijelöltek arra, hogy mutánsokat keressenek.

A laboratóriumok felkészülése folyamatban van.

Bejelentést tett arról is, hogy

internetes felület indul arra, hogy a még nem oltott regisztráltak tudakolhassák regisztrációs állapotukat.

Aki csak pár napja regisztrált, de még nincs a rendszerben, nem kell aggódnia, aki viszont több hete nincs benne, az az adatvedelem@neak.gov.hu címre írhat, valószínűleg rosszul adta meg adatait - jegyezte meg Müller Cecília.

Az elérhetőség a koronavírus-tájékoztató portálon lesz látható.

Azt is kérte, a gyerekeknek minél több szabad téri programokat szervezzenek.

Kérdésekre és azok megválaszolására ezúttal nem került sor.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Megjött a hét legjobban várt adata - Azonnal reagáltak a piacok!

Megjött a hét legjobban várt adata - Azonnal reagáltak a piacok!

Történelmi eladási hullám söpört végig csütörtökön az amerikai tőzsdéken, az AI-részvények zuhanása pedig példátlan vagyonvesztést okozott. Az S&P 500 vállalatainak összesített piaci értéke egyetlen nap alatt mintegy 2900 milliárd dollárral csökkent, amire korábban még nem volt példa. A pánikhangulat péntek reggelre Ázsiát is elérte: a japán tőzsde több mint 6, a dél-koreai Kospi pedig több mint 8 százalékos mínuszban is járt, utóbbinál a kereskedést is fel kellett függeszteni. Délután fontos munkaerőpiaci adatok jöttek Amerikából, melynek hatására leszúrt az arany, és erősödni kezdett a dollár. Alapavetően azonban nem változtatta meg a piaci hangulatot a mostani adatközlés.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×