Infostart.hu
eur:
385.96
usd:
332.39
bux:
121654.99
2026. január 16. péntek Gusztáv
Koronavírus-teszthez szükséges mintavételre készülnek egyetemi hallgatók a győri önkormányzat Kodály Zoltán utcai bölcsődéjében 2020. november 24-én. Elkezdődött az egészségügyi, a szociális, a bölcsődei, az óvodai dolgozók és a pedagógusok gyorstesztelése, amelyben az orvosi, egészségügyi képzésben részt vevők is segítenek kéthetes, fizetett gyakorlat részeként.
Nyitókép: MTI/Krizsán Csaba

Félezer egészségügyi hallgatót mozgósíthatnak – akadnak még kérdőjelek

Az egészségügy túlterheltsége miatt már elkezdték mozgósítani az egészségtudományi felsőoktatásban tanuló hallgatókat. A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának kommunikációs vezetője az InfoRádiónak azt mondta: úgy tudják, nagyjából 500 hallgató segítségére számít a kormány, de az még nem tisztázott, hogy a jelenlegi önkéntesekkel együtt számolnak-e ekkora létszámmal.

A HÖOK értesülései szerint nagyjából félezer hallgató mozgósítására lesz szükség, illetve ezzel számol a kormányzat, de az nem világos, hogy a jelenlegi önkénteseken felül, vagy velük együtt értendő – fogalmazott az InfoRádióban Budai Marcell.

A szervezet kommunikációs vezetője felidézte, múlt év novemberében, az őszi mozgósítás alkalmával a hallgatók elsősorban a pedagógusok szűrési kampányában működtek közre, amely során valamennyi óvodai, közép- és általános iskolai tanár, illetve szociális munkás számára ingyen volt biztosítva a szűrés lehetősége. Emellett azonban jóval kevesebb szó esett arról, hogy igazából hetek óta működött egy önkéntességi rendszer, ami kifejezetten az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) számára volt biztosítva, abszolúte önkéntes alapon.

A helyzet pedig azóta is fennáll – emelte ki Budai Marcell. Tehát, annak ellenére, hogy a pedagógusok szűrési kampánya néhány hét alatt lefutott, a négy orvosképző egyetem, valamint további két vidéki intézmény valamivel több mint 400 hallgatót biztosít azóta is hétről hétre. Ráadásul a hallgatói önkormányzatok nemcsak a mozgósításban, hanem a koordinációban, szervezésben is sikeresen segítettek. Olyannyira, hogy

ezekre a jelenlegi helyzetben is igényt tart az OMSZ.

Visszatérve az említett csaknem ötszáz hallgatóra, a HÖOK kommunikációs vezetője hozzátette: a részletek azért sem világosak, mert a kötelező kirendelés egyelőre csak a Semmelweis Egyetemen történt meg a múlt hétvégén, információik szerint 130 diák mozgósításával a pesti régióba, a vidéki számok viszont nem ismertek.

Az önkéntesség alatt jellemzően egyébként hetes ciklusokat kell érteni, árulta el Budai Marcell az InfoRádió érdeklődésére. Tehát a gyakorlatban úgy valósul meg, hogy minden héten más 50–100 hallgatót küld az adott intézmény, és így minden hallgató hozzá tud járulni a terhek enyhítéséhez. Az önkéntesség „elszámolása” egyetemenként eltérő, de alapvetően mindenhol találtak rá megoldást.

A HÖOK munkatársa megjegyezte, a novemberi pedagógusszűrést követően végeztek egy felmérést a kirendelt hallgatók körében, ami szerint az egészségügyi szempontok – védőfelszerelés biztosítása, illetve a szakmai félkészítésük a munkához – pozitív visszajelzést nyert, akkor azonban a hallgatók még nem tudták azt, hogy milyen mód kompenzálja majd náluk ezt az egy, pontosabban két hét kiesést.

Azóta viszont

ez a rendszer valamennyi intézményben beállt, igaz, a paletta meglehetősen széles.

Az, hogy a téli vizsgaidőszakban minden hallgató számára további két hetet biztosítottak, az alap volt, és a HÖOK tudomása szerint minden egyetem tervezi erre a félévre is. Emelett volt, ahol elengedték a térítési díjakat, vagy egyéni tanrendet adtak, esetleg beszámították az önkéntességet a gyakorlatba, de van olyan intézmény, ahol krediet adtak érte.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trumpot lebeszélték az Irán elleni csapásról – legalábbis egy időre

Tudósítónktól
Donald Trumpot lebeszélték az Irán elleni csapásról – legalábbis egy időre

Egyes értesülések szerint az utolsó pillanatban beszélték le Donald Trumpot az Irán elleni csapásról, katonai források viszont arra utalnak, hogy az amerikai haderő a karibi missziója miatt nem rendelkezik elegendő eszközzel a Közel-Keleten. A Pentagon mindenesetre most repülőgép-hordozót indít a térségbe.

Orbán Viktor péntek reggel: nőni fog a nyomás, hogy magyar fiatalok menjenek katonaként Ukrajnába

A Kossuth rádióban kezdett a miniszterelnök. Szerinte a hópróbát kiállta az ország, a hidegben a fűtéshez használt fa hiánya miatt nem halhat meg senki. Szólt még az Ukrajna-támogatási csomagról: az ukrán tónus „bicskanyitogató”, Brüsszel pedig „kitapos és kiprésel mindenkiből minden pénzt”, ehhez Magyarországgal szembeni követeléslista is társul, aminek elutasítására irányul a Nemzeti Petíció – mondta.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Trump aranykorról beszél, közben mindössze két tucat cég tartja életben az egészet

Trump aranykorról beszél, közben mindössze két tucat cég tartja életben az egészet

Miközben Donald Trump újra az amerikai gazdaság aranykoráról beszél, könnyen mutogathat az erősebb makroadatokra: szárnyal a tőzsde, bővül a GDP, csökken az infláció. A felszín alatt egyre több repedés látszik a növekedés szerkezetében, és egyre aggasztóbb strukturális kihívásokkal kell megküzdeniük: a növekedést döntően az AI-beruházások hajtják, miközben az ipari munkahelyek fogynak, a költségvetési pálya expanzív, míg a társadalmi különbségek mélyülnek. A látványos makromutatók mögött így egy erősen polarizált, szerkezetében feszültségekkel terhelt gazdaság körvonalazódik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×