Infostart.hu
eur:
385.96
usd:
332.39
bux:
121654.99
2026. január 16. péntek Gusztáv
Nyitókép: Pexels.com

Dél-afrikai mutáns: a szakértő szerint van ok a reménykedésre

A fertőzések 90 százalékát a koronavírus brit mutánsa okozza Magyarországon, ehhez képest elenyészően kevés a dél-afrikai mutáns jelenléte – mondta az InfoRádiónak a Neumann Diagnosztikai Laboratórium ügyvezetője, arra is kitérve: az utóbbi okozta megbetegedés nem szignifikánsan súlyosabb.

Nyíri Miklós az InfoRádiónak kifejtette: a Neumann Diagnosztikai Laboratórium olyan rendszer bevezetésére törekedett, amely révén hatékonyan valószínűsíthető a különféle mutációk jelenléte a mintákban. Ennek során több száz pozitív, tehát tudottan SARS-CoV-2-fertőzött mintát vizsgáltak, de csak egy esetében jutottak arra, hogy az nem a brit, hanem a brazil vagy a dél-afrikai. A mintáról végül a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) szekvenáló laboratóriuma állapította meg: utóbbiról van szó, az első dél-afrikai mutánsról, amit Magyarországon kimutattak. A Neumann Lab rendszerének kísérleti fázisa óta azonban, néhány mintán kívül, nem igazán derült fény további dél-afrikai mutánsra. Ugyanakkor az eredmények alapján az is megállapítást nyert, hogy

jelenleg már az esetek 90 százalékát a brit mutáns okozza.

A dél-afrikai mutánssal kapcsolatban egyelőre nagyon kevés igazán megbízható információ van. A szakember elmondás szerint ugyanis

a publikált adatok „nem mennek át a szokásos tudományos folyóiratok általi szigorú átvizsgáláson”.

Vagyis a tudós társadalom, illetve a vakcinagyártók is több esetben a nyers adatokat engedték láttatni a közvélemény számára. Ezekből az tűnik ki, hogy a dél-afrikai mutáns esetében több oltás is kevesebb ellenanyag-termelést eredményez, illetve nagyobb számban okoz közepesen súlyos megbetegedések. Nyíró Miklós azonban kiemelte: tudomása szerint arra viszont semmilyen adat nincs, hogy a halálozást növelte volna. Vagyis van ok a reménykedésre, hogy nem szignifikánsan súlyosabb a dél-afrikai mutáns okozta megbetegedés, mint az ismert, eredeti vuhani.

A Neumann Diagnosztikai Laboratóriumban százezer fölötti tesztet végeztek el az elmúlt hónapok során, aminek összességében 16 százaléka mutatott koronavírus-fertőzést. Az ügyvezető ezzel kapcsolatban megjegyezte: az adatsor „rettentően hullámzó”: míg kezdetben alig találtak pozitív esetet, addig novemberben már 30 százalék közeli volt a fertőzöttségi ráta. Február eleje 8 százalék körül alakult, jelenleg viszont 18 százalék, tehát

az utolsó hónap egy drasztikus romlást hozott.

„Most egy nagyon rossz helyzetben vagyunk sajnos.”

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trumpot lebeszélték az Irán elleni csapásról – legalábbis egy időre

Tudósítónktól
Donald Trumpot lebeszélték az Irán elleni csapásról – legalábbis egy időre

Egyes értesülések szerint az utolsó pillanatban beszélték le Donald Trumpot az Irán elleni csapásról, katonai források viszont arra utalnak, hogy az amerikai haderő a karibi missziója miatt nem rendelkezik elegendő eszközzel a Közel-Keleten. A Pentagon mindenesetre most repülőgép-hordozót indít a térségbe.

Orbán Viktor péntek reggel: nőni fog a nyomás, hogy magyar fiatalok menjenek katonaként Ukrajnába

A Kossuth rádióban kezdett a miniszterelnök. Szerinte a hópróbát kiállta az ország, a hidegben a fűtéshez használt fa hiánya miatt nem halhat meg senki. Szólt még az Ukrajna-támogatási csomagról: az ukrán tónus „bicskanyitogató”, Brüsszel pedig „kitapos és kiprésel mindenkiből minden pénzt”, ehhez Magyarországgal szembeni követeléslista is társul, aminek elutasítására irányul a Nemzeti Petíció – mondta.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Trump aranykorról beszél, közben mindössze két tucat cég tartja életben az egészet

Trump aranykorról beszél, közben mindössze két tucat cég tartja életben az egészet

Miközben Donald Trump újra az amerikai gazdaság aranykoráról beszél, könnyen mutogathat az erősebb makroadatokra: szárnyal a tőzsde, bővül a GDP, csökken az infláció. A felszín alatt egyre több repedés látszik a növekedés szerkezetében, és egyre aggasztóbb strukturális kihívásokkal kell megküzdeniük: a növekedést döntően az AI-beruházások hajtják, miközben az ipari munkahelyek fogynak, a költségvetési pálya expanzív, míg a társadalmi különbségek mélyülnek. A látványos makromutatók mögött így egy erősen polarizált, szerkezetében feszültségekkel terhelt gazdaság körvonalazódik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×