eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar
Ferkó Attila háziorvos influenza elleni védőoltást tartalmazó fecskendővel a kezében Salgótarjánban 2017. október 24-én. Összesen 1,3 millió adag ingyenes védőoltás van a háziorvosoknál. A térítésmentes védőoltásra a 60 évesnél idősebbek, az asztmások, a cukorbetegek, a szív- és érrendszeri betegségben szenvedők, valamint a várandós nők jogosultak. Az idén is jár azoknak is a vakcina, akik a munkájuk során vagy szervezett segítségnyújtás keretein belül migránsokkal kerülnek kapcsolatba.
Nyitókép: MTI/Komka Péter

Influenzajárvány: korántsem szabad még fellélegezni

A Házi Gyermekorvosok Egyesületének korábbi elnöke szerint a koronavírus-járvány miatt bevezetett intézkedések egyértelműen és nagy mértékben késleltetik az influenza terjedését is. Ez azonban nem azt jelenti, hogy az influenza kórokozója nem kap erőre a korlátozások esetleges feloldása után, ezért mindenképpen érdemes beoltatni magunkat. A két betegség együttes megjelenése ugyanis nagyon súlyos egészségkárosodást okozhat. Az influenzaoltás iránti érdeklődés azonban a betegek számának csökkenésével és a kommunikációs kampány elcsendesedésével párhuzamosan érezhető mértékben csökken – tette hozzá Póta György. 

Bár a téli hónapokban rendszerint csúcsra vannak járatva a házi gyermekorvosi rendelők, most ennek csak a töredéke tapasztalható, tehát egészen biztos, hogy a koronavírus-járvány miatt elrendelt különböző szigorítások vonzataként a közösségi járványos megbetegedések is háttérbe szorultak – fogalmazott az InfoRádiónak Póta György. A szakember egyetértett azzal, hogy a mostani – az influenzajárvány szempontjából kedvező – állapotból okulva talán érdemes lenne máskor is önként alkalmazni például a maszkviselést, hasonlóan mint akár a távol-keleti turisták, amikor rendezvényekre látogatnak, vagy a tömegközlekedést használják. Nem kizárólag az influenzaszezon, hanem a környezetszennyezés miatt, a saját egészségük védelmében.

Mint ismert, a Covid-19 egy felső légútban terjedő vírus, vagyis hasonlóan működik az „elkapás” szempontjából, mint a többi vírus. Ebből következik, hogy mindazon intézkedések, amiket azért hoztak különböző országokban, hogy a koronavírus okozta járványt csökkentsék, automatikusan minden egyéb cseppfertőzéssel terjedő légúti vírusfertőzésnek a lecsökkentésére is alkalmasa.

A Házi Gyermekorvosok Egyesületének korábbi elnöke megerősítette,

az, hogy nincs – vagy legalábbis nincs sok – influenzás eset, magával hozta azt is, hogy lanyhulni kezdett az influenza elleni védőoltás iránti érdeklődés,

amiből elviekben raktáron igen sok van, ráadásul a kormány döntése értelmében ingyenes. Az emberek döntése ugyanis nagyban függ attól, hogy milyen épp a tömegkommunikáció. Októberben és novemberben, amikor a média azt harsogta, hogy mindenki oltassa be magát, a páciensek folyamatosan jelezték erre az igényüket, miközben nem állt megfelelő mennyiségű vakcina a rendelkezésre, míg mára alább hagyott a motiváció, holott már lenne rá lehetőség.

Póta György arra is kitért, bár a járvány idején az oltásra való várakozás a rendelőknél hordozhat némi veszélyt magában, a gyakorlatban a szakemberek igyekeztek az időpontra való berendelést megtartani. Ugyanakkor kétségtelen tény, hogy ebben az esetben

nélkülözhetetlen, hogy a mind a páciensek, mind az orvosok szigorúan tartsák magukat az előre lebeszélt időpontokhoz,

elkerülendő, hogy egyszerre tíz-húsz ember feltorlódjon.

A szakember szerint biztosra vehető, hogy ha a koronavírus-járvány számainak kedvező alakulása miatt enyhíteni fogják a korlátozásokat, esetleg feloldják őket, akkor aktiválhatja magát az influenzavírus. A megjelenésének a késleltetése, illetve valamilyen mértékű elmaradása ugyanis egyenes arányban van az óvintézkedésekkel, tehát ahogy a tömegrendezvények, a közösségbe járások intenzívebbek lesznek, a közösségi vírusok – a mostani időszakban az első helyen az influenza – egészen biztos, hogy teret fognak nyerni.

Éppen ezért továbbra is érdemes beadatni, amennyiben hozzájut az ember, az influenza elleni védőoltást, mert időben „nem késtünk még el”. Hiszen a járvány megjelenése előtt két héttel a vakcinával még biztosítható a védelem. Kiváltképp, hogy a kétféle – korona- és influenza- – vírus egy időben való megjelenése sokkal súlyosabb következményekkel jár, mintha külön-külön kapnánk el. Amíg tehát a Covid-19 ellen nem lehet tömegesen védekezni, ami vélhetően a következő 6-8 hétben nem is fog bekövetkezni, addig az elméleti helyzet továbbra is fennáll, miszerint ha mégis fellángolna az influenzajárvány, miközben nem csökken megnyugtató szintre a koronavírus-fertőzöttség, akkor a kettőből nagyon súlyos szövődményes esetek kerülhetnek ki.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. április 20. 05:50
×
×
×
×