eur:
393.83
usd:
365.67
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Koronavírus: ismert személyek, akikért idén gyertyák gyúltak

A koronavírus-járvány súlyos sebeket ejtett mind a magyar, mind a külföldi színész-, zenész- és sportvilágon is. A pandémiának számtalan ismert személyiség is áldozatául esett világszerte, közülük – sajnálatos mód – sokan nem tudtak győzedelmeskedni a kór fölött. Az Infostart rájuk emlékezve igyekezett kronológiai sorrendben – a teljesség igénye nélkül –összegyűjteni a Covid-19 elhunytjainak névsorát:

2020. március 24. – Terrence McNally. A négyszeres Tony-díjas drámaíró egy floridai kórházban hunyt el a koronavírus okozta szövődményekben, 81 éves korában. Első darabját a Broadway-en, az And Things That Go Bump in the Nightot 24 évesen írta, de hamar lekerült a műsorról. Négy Tony-díját A pókasszony csókja (1993), a Szerelmi csetepaté (1995), a Mesterkurzus (1996) és a Ragtime (1998) című darabjaiért kapta.

2020. március 25. – Mark Blum. A 69. életévében távozó színészt a legtöbben a Kétségbeesve keresem Susant című filmből, valamint a Krokodil Dundee főgonoszaként ismerték, de rendszeres szerepelt a New York-i off-Broadway színház és a Playwrights Horizons darabjaiban is. Tévés munkái között olyan sorozatokat találni, mint a miami vice, az elnök emberei, a maffiózók és a miami helyszínelők.

2020. március 29. – Alan Merrill. A zenész, akinek többek között az I Love Rock ‘N’ Roll című slágert köszönheti a világ, 69 éves volt. Merrill három albumot készített Rick Ferrington Grammy-díjas producerrel, de dolgozott Meat Loaffal is, és tévéműsorok házigazdájaként is dolgozott.

2020. március 31. – Andrew Jack. A 76 éves színész halálhírét pár nappal azután közölte ügynöke, hogy koronavírussal diagnosztizálták. Andrew Jack három Star Wars-filmben is játszott: Az utolsó Jedikben, a Solo: Egy Star Wars-történetben, és Az ébredő Erőben Ematt őrnagyot alakította, legutóbb pedig az új Batman-film színészeinek dialektusát felügyelte.

2020. április 1. – Ellis Marsalis Jr. A legendás amerikai jazz-zongorista és zenetanár 85 éves korában érte utol a halál. „Egy legenda volt, a prototípusa annak, amit a New Orleans-i jazz alatt értünk” – írta róla a város polgármestere. Ellis Marsalis Jr.-t 2008-ban iktatták be Louisiana állam hírességeinek csarnokába, három évvel később a Marsalis család megkapta a jazz mesterei kitüntetést.

2020. április 7. – Allen Garfield. Halálát Ronee Blakley színésznő jelentette be, akivel férjet és feleséget játszottak a Robert Altman Nashville című 1975-ös filmjében. A színész filmográfiájában megtalálható Woody Allen Banánköztársaság című 1971-es filmje, A dolgok állása 1982-ből, a Beverly Hills-i zsaru II. 1987-ből és a 2001-es Mi lenne ha? Jim Carrey főszereplésével.

2020. április 16. – Lee Konitz. A világhírű amerikai dzsessz-szaxofonos 92 éves korában halt meg, a koronavírusból származó komplikációk következtében. Konitz utolsóként távozott azon zenészek közül, akik szerepeltek Miles Davis hetven évvel ezelőtti kultikus albumán, a Birth of the Coolon. A szaxofonos hét évtizedes pályafutása során olyan világhírű dzsesszkiadók lemezein fújt, mint az Atlantic, a Prestige, a Polydor és a Verve.

2020. április 17. – Allen Daviau. Az Oscar-jelölt operatőr 77 éves korában hunyt el. A filmes Steven Spielberg számos filmjét fényképezte, köztük az E.T., a földönkívüli című sci-fit is. Összesen ötször jelölték Hollywood legrangosabb díjára: az E.T., a Bíborszín és A nap birodalma után a Barry Levinson rendezésében forgatott Avalonért (1990) és Bugsyért (1991) is. Az amerikai látványtervezők céhe 1997-ben, az Amerikai Operatőrök Társasága 2007-ben tüntette ki életműdíjjal.

2020. június 21. – Ahmed Radhit. Az irakiak 121-szeres válogatottja 56 évesen hunyt el, szintén koronavírus-fertőzés következtében. A labdarúgó egy héttel halála előtt került be egy bagdadi kórházba, majd hazaengedték, de állapota rosszabbodása ismét beszállították, de már nem tudták megmenteni az életét. A pályafutása során ő szerezte Irak máig egyetlen gólját világbajnokságon.

2020. június 21. – Bálint György. A kertészmérnök, volt országgyűlési képviselő (1994–1998, SZDSZ), azaz Bálint gazda százéves volt. 1981-től 2009-ig a Magyar Televízió Ablak című közérdekű magazinműsorának állandó munkatársa volt, 1991-től főszerkesztője lett a csatorna Gazdaképző című adásának. A tévében ragadt rá közismert beceneve. A Pulitzer-díjas újságíróról az egyik bulvárlap derítette ki, hogy elkaphatta halála előtt a vírust.

Budapest, 2020. június 21.
Életének 101. évében, 2020. június 21-én este meghalt Bálint György, népszerű nevén Bálint gazda Prima Primissima-díjas kertészmérnök, újságíró, a mezőgazdasági tudományok kandidátusa, volt országgyűlési képviselő. A felvétel 2017. október 16-án készült a magyar népművészet és közművelődés kategóriában Prima Primissima-díjra jelölt Bálint Györgyről budapesti otthonában.
MTI/Czimbal Gyula
A felvétel 2017. október 16-án készült a magyar népművészet és közművelődés kategóriában Prima Primissima-díjra jelölt Bálint Györgyről budapesti otthonában. MTI/Czimbal Gyula

2020. április 21. – Joel Rogosin. A 87 éves producer Kaliforniában, a Woodland Hills idősotthonban halt meg koronavírus miatt. Rogosin főként a Knight Rider és a Magnum révén volt ismert a szakmában. Három Emmy-díjra is jelölték munkája elismeréseként.

2020. május 8. – Roy Horn. A világhírű amerikai bűvész és idomár, a fehér tigrisekkel dolgozó Siegfried & Roy legendás bűvészpáros fiatalabb tagja 75 éves korában húnyt el. A német származású illuzionista egy Las Vegas-i kórházban halt bele a vírusfertőzés szövődményeibe.

2020. július 5. – Nick Cordero. Negyvenkettedik életévében, a koronavírussal való 95 napos küzdelem után vesztette életét a világhírű Broadway-színész. Corderónak áprilisban a lábát is amputálni kellett a betegség miatt, hetekig volt kómában és belső vérzése is volt. A kanadai születésű színész a Broadway-n érte el a legnagyobb sikereit, 2014-ben Tony-díjra, illetve Theatre World Awardra is jelölték.

2020. augusztus 31. – Tom Seaver. A baseball-legenda 75 éves korában, a családja körében, békésen hunyt el kaliforniai otthonában. Halálát a koronavírus okozta, ám Lewy-testes demenciával is küzdött. Seaver az egyik legnagyobb, aki valaha is Mets-trikót viselt. A játékos tizenháromszoros All-Star- és háromszoros Cy Young-győztes volt. 20 szezont játszott az észak-amerikai profi baseball-ligában (MLB).

2020. szeptember 8. – Bruce Williamson. A világhírű amerikai soul zenekar, a Temptations volt énekesét 49 évesen érte utol a halál egy Las Vegas-i kórházban. A ma is aktív együttesek közül a világon az egyik legrégebbi, 1960-ban alakult csapat eddig 43 stúdiólemezt jelentetett meg. A háromszoros Grammy-díjas Temptationst 1989-ben beiktatták a Rock and Roll Hírességek Csarnokába.

2020. október 26. – Kelemen Csaba. A Szomszédokból és a Kisvárosból is jól ismert színész 65 éves volt. Kelemen Csaba 1980-ban szerzett diplomát, majd a debreceni Csokonaihoz szerződött, ahonnan 1982-ben költözött a Radnóti kedvéért Budapestre, itt 1989-ig volt szerződése. Azóta volt a Gárdonyi művésze. Az Egri Ügyek lap szerint a színész koronavírusos volt, a miskolci kórházban hunyt el.

2020. november 5. – Szőcs Géza. A 67 éves költő, a Magyar PEN Club elnöke, Orbán Viktor miniszterelnök kulturális főtanácsadója korábban koronavírus-fertőzéssel került kórházba. Sajtóhírek szerint az intenzív osztályon ápolták, lélegeztetőgépen volt. A Kossuth-díjas erdélyi magyar költőtől november közepén vettek búcsút a piliscsabai temetőben.

Budapest, 2018. június 18.
Szőcs Géza miniszterelnöki főtanácsadó beszédet mond a sanghaji képzőművészek Hudec László építész tiszteletére rendezett kiállításának megnyitóján a fővárosi Várkert Bazárban 2018. június 18-án. A kiállítást V4 Építészeti Alapítvány és a kínai kulturális szervezetek rendezték az építész Sanghajba érkezésének 100. évfordulója alkalmából.
MTI/ Szigetváry Zsolt
A felvétel 2018. június 18-án készült, amelyen Szőcs Géza miniszterelnöki főtanácsadó beszédet mond a sanghaji képzőművészek Hudec László építész tiszteletére rendezett kiállítás megnyitóján a Várkert Bazárban. MTI/ Szigetváry Zsolt

2020. november 23. – Böröndi Tamás. A Vidám Színpad 65 éves igazgatójának halálhírét a társulat maga közölte a közösségi médiában. Böröndi Tamás pályáját a debreceni Csokonai Színházban kezdte, majd játszott a Rock Színházban, a Operettszínházban, végül a Vidám Színpadon szegődött. Emellett számos tévéfilmben és sorozatban is szerepelt. Szintúgy a koronavírussal küzdött, erősítette meg később színház sajtóreferense.

2020. november 26. – Balázs Fecó. A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zeneszerző, a Korál együttes ikonikus alapító-vezetője és énekese hatvankilenc évet élt. Mint az Infostart is megírta, bár még a saját lábán ment a kórházba, az állapota rosszabbra fordult. Az M1 információi szerint halála előtt tíz napig volt kómában. Orbán Viktor a Facebookon köszönt el, azt írta, „Isten veled, barátom!”. A Liszt Ferenc-díjas rockzenésztől, billentyűstől, énekestől, zeneszerzőtől december 11-én, az Óbudai temetőben vettek végső búcsút.

2020. december 2. – Valéry Giscard d'Estaing. A 94 éves volt francia elnök halálhírét az Elysée-palota jelentette be. A meggyőződéses európai politikus 1974 és 1981 közötti elnöki időszakához fűződik a francia demokrácia és társadalom modernizálása. Az alapítványa által kiadott közlemény szerint a koronavírus szövődményébe halt bele szerdán a Loire menti Authonban található otthonában.

2020. december 3. – Kozák László, Nagy Grófo. A 49 éves korában koronavírus okozta szövődmények következtében elhunyt népszerű zenész, az "autentikus cigányzene királya", Kis Grófo édesapja. Temetésén több százan vettek részt, amiből rendőrségi ügy lett.

2020. december 11. – Kim Ki Duk. Az 59 éves nemzetközileg elismert dél-koreai filmrendező egy lettországi kórházban hunyt el pénteken a Covid-19 szövődményeiben. A Baltic News Service (BNS) hírügynökség egy Lettországban élő, orosz származású dokumentumfilmesre, Vitalij Manszkijra hivatkozva számolt be Kim haláláról, amelyet a szöuli külügyminisztérium - adatvédelmi okokra hivatkozva - csupán nem hivatalosan erősített meg. Kim Ki Duk munkáit Európa legjelentősebb filmfesztiváljain is díjazták, ám akit az utóbbi években több színésznő is szexuális zaklatással vádolt meg hazájában.

2020. december 14. – Bergendy István. A Liszt Ferenc-díjas zenész, a Bergendy együttes alapítója és vezetője, szaxofonos, klarinétos, zeneszerző 81 évesen halt meg. Bergendy Istvánt számos szakmai elismerés mellett 2009-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével tüntették ki, 2011-ben pedig kiemelkedő zenei és előadóművészi tevékenysége elismeréseként Liszt Ferenc-díjjal jutalmazták.

2020. december 15. – Szabó Zoltán. A 49 éves szakember halálát szívinfarktus okozta, de szerepet játszhatott benne a koronavírus-fertőzés is. A Topolyai Sport Club vezetőedzője játékosként megfordult a kúlai Hajdukban, az újvidéki Vojvodinában, amelynek színeiben 114 meccsen lépett pályára, majd szerepelt a belgrádi Partizanban is, amellyel két bajnoki címet és egy Jugoszláv Kupa-győzelmet is begyűjtött.

2020. december 28. – Armando Manzanero. A világhírű mexikói énekes-dalszerző, a mexikói boleró egyik legemblematikusabb képviselője nyolcvanöt éves volt. A maja indián származású Armando Manzanero számos romantikus boleróballadát szerzett, dalait olyan világsztárok vették át, mint Elvis Presley, Frank Sinatra vagy Tony Bennett. 2014-ben első mexikóiként nyerte el az életműért járó Grammy-díjat.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Külső segítséggel pörgetnék fel az ukrán fegyvergyártást, Oroszország elleni háborúhoz fegyverkezik a NATO-tagállam – Háborús híreink pénteken

Külső segítséggel pörgetnék fel az ukrán fegyvergyártást, Oroszország elleni háborúhoz fegyverkezik a NATO-tagállam – Háborús híreink pénteken

Kijevnek több fegyverre van szükség, Lengyelország és Ukrajna ezért azt tervezi, hogy közös fegyvergyártó vállalatokat létesítenek a két ország területén - jelentette be Denisz Smihal ukrán kormányfő csütörtökön Varsóban, a lengyel hivatali partnerével közös sajtóértekezleten. Martin Herem, az észt fegyveres erők főparancsnoka bejelentette, országának két év alatt meg kell kétszereznie a védelemre fordított összegeket, hogy elegendő lőszert halmozhasson fel ahhoz, hogy döntő vereséget mérjen egy orosz inváziós erőre – írja a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×