Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf
Nyitókép: Pixabay

Várat magára a Szent Margit sebészeti osztályáról a jó hír

A III. kerületi Szent Margit Kórház sebészeti osztálya továbbra is zárva van, de a betegek elhelyezéséről gondoskodtak – mondta Kiss László óbudai polgármester.

Kiss László tudomása szerint egy Covid-fertőzést követően került járványügyi intézkedés hatálya alá a Szent Margit Kórház sebészeti osztálya, illetve annak több dolgozója és betege. A főigazgató elmondása alapján minden a járványügyi hatóságokkal együttműködve történik, köztük a betegek szakszerű elhelyezése is, amit a polgármester is a legfontosabbnak nevezett.

Az igazgató tájékoztatása szerint egy–két hét kérdése, hogy teljesen helyre álljon a rend a kórházban, azonban az intézménynek nincs túl sok mozgástere. Hiszen a járványügyi hatóságok előírásaihoz kell igazodniuk. A kérdés már csak az, hogy a sebészeti osztály dolgozói közül hányan lesznek bevethetőek, miután feloldják a karantént, amire az osztály-, illetve a kórház vezetésének majd tekintettel kell lennie.

Hogy a Szent Margit más részlegét is érintette volna hasonlóan érzékenyen a vírus, arról Kiss Lászlónak nincs tudomása, ezzel együtt, a most tapasztalható esetszámok mellett szinte elkerülhetetlen, hogy előbb-utóbb minden szegmensbe beférkőzzön a járvány, ezért is kell a legnagyobb óvatossággal eljárni.

A polgármester arról is beszámolt, hogy néhány nappal korábban egy óbudai óvoda két csoportját kellett járványügyi intézkedések hatálya alá helyezni, de ő maga is épp önkéntes házi karanténban van, várva a hatósági határozatra, miután egy családtagja megbetegedett.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Trendforduló a tanári pályán: egyre több fiatal jön és marad, de vannak igényeik is

Trendforduló a tanári pályán: egyre több fiatal jön és marad, de vannak igényeik is

A 2024–2025-ös jelentős bérfejlesztések hatására a pedagóguspálya vonzereje rövid távon egyértelműen javult, a foglalkoztatottak száma növekedni kezdett – derül ki a Hétfa Kutatóintézet és Elemzőközpont legfrissebb kutatásából. Balás Gábor, az intézet ügyvezetője az InfoRádióban elmondta, a tanárok a béremeléssel jobban érzik a társadalmi megbecsülést, de van még mit megoldani.

Íme, Orbán Viktor legfontosabb tusnádfürdői üzenetei a Fidesz jövőjéről – összefoglaló

A Fidesz elnöke a Tusványoson ismertette, milyen utat lát pártja előtt ahhoz, hogy ismét sikeres, kormányra jutó erő lehessen.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Ropognak a fegyverek, drónokkal támadja egymást Moszkva és Kijev – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Ropognak a fegyverek, drónokkal támadja egymást Moszkva és Kijev – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Oroszország az év végéig meghosszabbítja a benzinexport tilalmát, a dízel kivitelére vonatkozó korlátozásokat azonban a piac stabilizálódásával párhuzamosan feloldja – jelentette be Alekszandr Novak miniszterelnök-helyettes. Ukrán drónok megtámadták a Lukoil tulajdonában lévő Filanovsky olajfúróplatformot a Kaszpi-tengeren, a célpontok között két teherhajó is volt, amelyek a kijevi biztonsági szolgálat szerint orosz-iráni katonai szállítmányokban vehettek részt. Románia két napon belül már a második, légterét megsértő drónt lőtte le az ukrán határ közelében. Az éjszaka folyamán Oroszország 157 támadó drónt és két rakétát vetett be Ukrajna ellen, miközben ukrán drónok már hatodik egymást követő éjjel támadták az orosz logisztikai és energetikai létesítményeket a Belgorodi és a Rosztovi területen. Az amerikai szenátusban közben gyors, kétpárti egyetértés körvonalazódik az Oroszország elleni szankciós csomag kapcsán. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború szombati híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×