eur:
413.48
usd:
396.47
bux:
78741.84
2024. december 22. vasárnap Zénó
Lázár János, a térség fideszes országgyűlési képviselője beszél a felújított óföldeáki erődtemplom átadásán 2020. szeptember 27-én. A templom renoválására tavaly nyert 83,5 millió forintos állami támogatást az egyházmegye, a műemlék az Alföld egyetlen olyan temploma, amely vizesárokkal körülvett dombon áll.
Nyitókép: MTI/Rosta Tibor

Lázár János: fognak még hallani rólam

2018-ban jó döntést hoztam, azt éreztem, hogy hat év kormányzati szerepvállalás után több előnnyel jár, ha hátrébb lépek – mondta Lázár János volt kancelláriaminiszter, de beszélt az új feladatairól is.

Két és fél éve jelentette be Lázár János, hogy befejezi a munkát a Miniszterelnökség élén, és nem akar kormánytag lenni. Azóta Hódmezővásárhelyen tevékenykedik, de közben több feladatot is elvállalt, ezekről is beszélt a Magyar Nemzetnek adott interjújában.

Nemrég a Magyar Tenisz Szövetség elnökének választották meg, noha komoly fenntartásai vannak a professzionális sport állami támogatásával. Egy évre vállalta el a feladatot, hogy rendet tegyen a csődbe jutott szervezetben. Mint mondta, a szövetség az Orbán-kormánynak köszönhetően 12 milliárd forint támogatást kapott az elmúlt években, ennek ellenére mégis 3,6 milliárd forintos hiányt hozott össze.

"Azt remélem, hogy minden sportszövetség vezetőjének a felelősségére rávilágít ez az ügy. Azok a sportvezetők, sportolók, akik a kormányzat által az adófizetők pénzéből komoly lehetőséghez jutnak, felelősséggel tartoznak. Sajnos a teniszszövetség ügye sokat árt a kiemelt sportágak támogatásának és társadalmi megítélésének" – mondta a politikus, és hozzátette, december 31-ig rendezik a pénzügyi hiányt. A kabinet jelenleg úgy látja, hogy a megkapott 12 milliárd forintból a szövetségnek másfél milliárd forintot vissza kell fizetnie, csak ezek után merülhet fel az, hogy 2021–22-ben a kormány tud-e azoknak a vidéki teniszközösségeknek segíteni, ahol kiváló akadémiák, iskolák működnek.

A korábbi hódmezővásárhelyi polgármester szerint a 2018-ban, majd 2019-ben is a város élére választott Márki-Zay Péter rosszul vezeti a települést, amelynek állapota szerint elkeserítő, és ezért kizárólag a polgármester felel. "Ennek elsősorban az az oka, hogy a polgármester nem foglalkozik a város dolgaival. Hódmezővásárhelynek a szó klasszikus értelmében nincs is polgármestere, csak egy önjelölt miniszterelnök-jelöltje" – mondta Lázár János, és úgy véli, a város polgárai legkésőbb 2024-ben lehetővé teszik Márki-Zay Péter számára, hogy kizárólag a nagypolitikai álmaira koncentrálhasson.

Lázár János úgy látja, a magyar ellenzék képtelen egy várost vezetni, ebből pedig az is következik, hogy nem lehet rájuk bízni az országot sem. Szerinte az ellenzéknek azonban csupán egyetlen programja van: „Le a Fidesszel, le Orbán Viktorral!”, ezentúl viszont semmiféle víziójuk nincs arról, mi lesz a rájuk bízott közösséggel.

A mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztosként is dolgozik, és szerinte egy nemzeti mintagazdaság életét megszervezni legalább olyan fontosságú és nagyságrendű feladat, mintha valaki az ország vezetésében venne részt.

"Míg mások ezt politikai bukásnak vagy száműzetésnek látják, én óriási lehetőségként és kihívásként élem meg"

– mondta, és közölte, öt éven belül az ország legjobb mezőgazdasági vállalata lesz a mezőhegyesi ménesbirtok. Meggyőződésévé vált, hogy a mezőgazdaság felzárkóztatása, sőt újragondolása az egyik legfontosabb nemzeti sorskérdés. Erős nemzeti élelmiszer-gazdaság nélkül nincs vidéki Magyarország, sőt nemzeti függetlenség sem.

Lázár János beszélt arról is, hogy időnként felvetődik, hogy visszatér az országos politikába, és ismét kormányzati szerepet vállal, de egyelőre nincsenek ilyen szándékai.

"Úgy gondolom, 2018-ban jó döntést hoztam.

Új kabinet alakult, és mindenki, aki a munkában részt vesz, a felkérést a kormány mandátumáig kapja. Azt éreztem, hogy hat év kormányzati szerepvállalás után több előnnyel jár, ha hátrébb lépek és másoknak is lehetőséget biztosítok a munkára" – mondta az exminisztert, és hozzátette, amit a kihívásokról tanult és a megoldásokról gondol, utóbb mindig felkínálja a saját politikai közösségének.

"A következő években, a Fideszben és azon kívül is, fognak még hallani rólam, pontosabban arról, hogy meglátásom szerint mit lehetne tenni egy-egy területen annak érdekében, hogy a hazánk, a szülőföldünk még sikeresebb hely legyen" – mondta Lázár János.

Címlapról ajánljuk

Érdemes bátornak lenni és vállalni a vitákat első látásra megnyerhetetlen ügyekben is

Szokásos év végi nemzetközi Kormányinfó-sajtótájékoztatóját tartotta december 21-én a miniszterelnök a Karmelita kolostorban, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter társaságában. Értékelte a magyar uniós elnökséget és közölte, hogy 2025-re nagyszerű évet vár. Az újságírók kérdezték a földgázszállítási kihívásokról, a romániai választásokba való beavatkozás elkerülésének lehetőségéről, a hazai választási törvény esetleges további módosításáról, Magyar Péterről, az uniós pénzösszegek megszerzésének lehetőségéről, a közel-keleti helyzettel kapcsolatos erőfeszítéseiről, a budai Várban felújított Pénzügyminisztérium sorsáról, illetve a forint árfolyamáról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.22. vasárnap, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet programigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×