Infostart.hu
eur:
365.48
usd:
314.75
bux:
149434.45
2026. szeptember 10. csütörtök Hunor, Nikolett

Újabb országok enyhítettek a járvány miatti korlátozásokon - a nap hírei

Közös pünkösdi istentiszteletet tartottak a keresztény magyar történelmi egyházak vezetői. Magyarországon 527-re nőtt a koronavírus okozta megbetegedés halálos áldozatainak száma. A veszélyhelyzet megszüntetéséről is tárgyal a héten az országgyűlés. A nap legfontosabb hírei június elsején.

Közös pünkösdi istentisztelet tartottak a keresztény történelmi egyházak vezetői a budavári Mátyás-templomban. Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek, Bogárdi Szabó István, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke és Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke együtt imádkozott a koronavírus-járvány áldozataiért, a betegeket ellátó orvosokért, ápolókért. A főpásztorok megemlékeztek a trianoni békeszerződés aláírásának 100. évfordulójáról és imádkoztak a nemzet egységéért.

A járvány után semmi sem lesz olyan, mint előtte, szükség van tehát a szentlélek fényére és erejére – jelentette ki Pünkösdvasárnapi beszédében Ferenc pápa. A szentlélek kiáradásának ünnepén a katolikus egyházfő a helyes istenkép fontosságát, a bezárkózás, a narcizmus, az önsajnálat és a pesszimizmus kerülését hangsúlyozta. Hozzátette: reméli, hogy lesz az emberekben bátorság egy sokkal jobb világot építeni.

Újabb idős, krónikus beteg halt meg koronavírus-fertőzés miatt, ezzel 527-re nőtt a magyarországi elhunytak száma. Eddig 3 892 embernél azonosították a kórokozót. 417 beteget ápolnak kórházban, közülük 25-en vannak lélegeztetőgépen. 11 ezren vannak hatósági házi karanténban.

A veszélyhelyzet megszüntetéséről is tárgyal a héten az országgyűlés. A képviselők szerdán vitáznak az idei költségvetés módosításáról, továbbá a veszélyhelyzet megszüntetéséről, valamint a kormány által azzal összefüggésben kezdeményezett átmeneti szabályokról és az egészségügyi készenlétről. A parlament csütörtökön egyórás emléküléssel indítja munkáját a trianoni békeszerződés aláírásának századik évfordulóján.

A napokban kezdik postázni az új nemzeti konzultáció kérdőíveit. A kabinet egyebek mellett a koronavírus elleni védekezésről, illetve a gazdaság újraindításával kapcsolatos intézkedésekről várja az állampolgárok véleményét.

Világszerte meghaladta a 372 ezret a koronavírus okozta megbetegedés halálos áldozatainak száma. A baltimore-i Johns Hopkins Egyetem adatai szerint 188 országban már több mint 6 millió 200 ezer embernél igazolták a kórokozót. A fertőzöttek harmadát az Egyesült Államokban regisztrálták, és ott haltak bele a legtöbben, csaknem 104 ezren a kórba. Európában a legtöbb elhunyt, 38 ezer Nagy-Britanniában van.

Az Egészségügyi Világszervezet szerint a koronavírus-járvány miatt romlott a más betegségekben szenvedők ellátása. A WHO felmérése megállapította, hogy a vizsgált 155 ország 31 százalékában a szív- és érrendszeri, 42 százalékában a rákos, felében a cukorbetegek és a magas vérnyomásos páciensek ellátását korlátozták vagy leállították. A legtöbb esetben az orvosi személyzetet a Covid-19 betegek kezelésére vonták el, illetve a betegek a kijárási korlátozások miatt nem mehettek orvoshoz.

Újabb országok enyhítettek a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozásokon. A nyugat-balkáni államok részlegesen megnyitották határaikat. Montenegró, Észtország és Litvánia egyelőre azokból az országokból fogad beutazókat, ahol kevés a fertőzött. Nagy-Britanniában részlegesen újraindult a tanítás az iskolákban. A turisztikai szervezetek ugyanakkor folyamatosan tiltakoznak a beutazókat érintő, egy hét múlva esedékes karantén-intézkedés terve ellen.

Leminősítette India államadós-osztályzatát a Moody's. A nemzetközi hitelminősítő a döntés okai között említette, hogy a koronavírus-járvány hatásai miatt az indiai gazdaság az idén mély recesszióba süllyed. A világjárvány miatt a Fitch Ratings szerint a globális átlagon belül Brazíliában 6, Oroszországban és Indiában 5 százalékkal csökken a hazai össztermék az idén.

Az Egyesült Államokban tapasztalható rasszizmus ellen emelte fel szavát az előző elnök. Barack Obama elutasította az erőszakot és fosztogatásokat; elismerte ugyanakkor, hogy a tüntetések olyan régóta fennálló problémákat vetnek fel, amelyekkel a korábbi politikai elit nem foglalkozott. Korábbi alelnöke, Joe Biden várható elnökjelölt a mostani kormányzatot tette felelőssé az elmúlt napok zavargásaiért; Donald Trump elnököt pedig a gyűlölet szításával vádolta. Az egyesült államokbeli zavargásokat az váltotta ki, hogy egy hete egy afroamerikai férfi meghalt a durva rendőri intézkedés után.

Címlapról ajánljuk

Magyar Péter: nagyobb potenciál van a közép-európai együttműködésben

A közép-európai országok közötti együttműködés erősítésében nagyobb potenciál rejlik, mint amennyit eddig kihasználtak - jelentette ki a magyar miniszterelnök csütörtökön Pozsonyban, a visegrádi négyeknek (V4) Írország részvételével a pozsonyi várban tartott kormányfői találkozója után.
Kihallgatták az egyik leggazdagabb magyart gyanúsítottként az óbudai korrupciós ügyben

Kihallgatták az egyik leggazdagabb magyart gyanúsítottként az óbudai korrupciós ügyben

Vesztegetés gyanújával hallgatta ki a Központi Nyomozó Főügyészség Veres Tibor üzletembert a kerületeken és pártokon átívelő óbudai korrupciós ügyben. A milliárdos szabadlábon védekezik, védője pedig alaptalannak nevezte a gyanúsítást. A 2011 és 2024 között működő, több mint kétmilliárd forintos kenőpénzt megmozgató hálózatnak már több tucat gyanúsítottja van, köztük számos kormánypárti és ellenzéki politikus, akik közül többen jelenleg is rács mögött vannak - írja a 24.hu.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×