eur:
394.03
usd:
365.68
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta
Orbán Viktor miniszterelnök (k) érkezik az Országgyűlés plenáris ülésére 2020. március 30-án.
Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Rendkívüli jogrend: bő két hónap után megnyugodhatnak a kedélyek

Valamivel több mint 2 hónapig hatályos az a törvény, amellyel a kormány rendkívüli jogrendben kormányozhat. A kezdeti és az elmúlt hetek legfőbb kifogásai közt volt ezzel összefüggésben, hogy nem lett megjelölve a jogszabály hatályának vége. Hétvégén ezt bejelentették.

Március 20-án, péntek este háromnegyed 9-kor nyújtotta be a parlamentnek Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a koronavírus elleni védekezésről szóló törvényjavaslatot, amelyet sok esetben az úgynevezett felhatalmazási törvényként emlegettek. Ennek országgyűlési vitája a rá következő hétfőn volt, amikor Orbán Viktor kormányfő beszélt róla.

„Mi, magyarok úgy döntöttünk, hogy a vakcinára való várakozás helyett felvesszük a küzdelmet a vírus terjedésével szemben.

Ha felszámolni még nem is tudjuk, legalább lassítjuk a terjedését

– hangsúlyozta. – A dolgok szokásos rendjében itt, Magyarországon nem lett volna lehetséges, hogy megszervezzük a kollektív önvédelmet és közösen kivédjük ezt a támadást. Ez az új jogrend felhatalmazza a kormányt, és az eszközöket is megadja a kormánynak, hogy megszervezze Magyarország önvédelmét.”

Az ellenzék legfőbb kritikája a törvénnyel összefüggésben az volt, hogy

nincs megjelölve az időbeli hatálya.

A jogszabályban az állt: a járvány végig lesz. Több nyugat-európai ország is bevezetett ehhez hasonlót, de azokban szerepelt, hogy a törvényhozó hatalom bizonyos időközönként ezt felülvizsgálhatja. Így volt ez például Franciaországban is, azzal a jelentős különbséggel, hogy ott a Nemzetgyűlés is fel lett függesztve, míg Magyarországon nem.

A magyar törvény alapján a kormány a veszélyhelyzetben az állampolgárok élet-, egészség, személyi-, vagyon- és jogbiztonságának, valamint a nemzetgazdaság stabilitásának érdekében a rendeletével egyes törvények alkalmazását felfüggesztheti, törvényi rendelkezésektől eltérhet, és egyéb rendkívüli intézetedéseket hozhat.

Sokan vitatták, hogy egyebek mellett ennek keretében

felülbíráltak több olyan dolgot, amely a járvánnyal nem függött össze.

Ilyen volt például a Városligettel összefüggő változtatási tilalmak, vagy éppen egy újbudai lakópark építése.

Az európai vagy az észak-amerikai visszhangok viszont egy teljesen más értelmezést kaptak. Ott a magyar parlament teljes kiiktatásáról beszéltek, valamint a rémhírterjesztés kitétel miatt az ellenzéki kritikák és a sajtó büntetéséről. Ez utóbbira egészen múlt hétig nem volt példa. Akkor a rendőrség őrizetbe vett két embert is a legnagyobb közösségi oldalon írt véleményeik miatt. Erről később az igazságügyminiszter azt nyilatkozta, tévedtek a hatóságok. Mindeközben az Európai Parlamentben is politikai vita volt a magyar törvényről.

Ezek után jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök Belgrádban, hogy véget ér a rendkívüli jogrend. „Én úgy látom, hogy valamikor május végén, ezt a különleges felhatalmazást, amit kaptam, ezt vissza tudjuk adni a parlamentnek. És amikor ez megtörténik,

mindenkinek adunk egy esélyt, hogy elnézést kérjen Magyarországtól az igaztalan vádakért,

amelyekkel bennünket illetek az elmúlt hónapokban” – tette hozzá a kormányfő.

Vasárnap Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Hír TV-n is beszélt erről. „Az a szándékunk, hogy május 26-án benyújtsuk azt a jogszabálytervezetet az Országgyűlésnek, amelynek elfogadásakor – ez már június lesz – megszűnhet a rendkívüli jogrend Magyarországon” – fogalmazott a kancelláriaminiszter.

Gulyás Gergely mindehhez hozzátette, a rendkívüli jogrend csak abban az esetben maradhat fenn, ha

a következő napokban jelentősen megváltozik a járványhelyzet.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A kormány veszélyhelyzeti intézkedései vannak Brüsszel asztalán

A kormány veszélyhelyzeti intézkedései vannak Brüsszel asztalán

Az Európai Bizottság két ügyben is kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen a közbeszerzésre vonatkozó uniós jogszabályok megsértésére hivatkozva még tavaly év végén, amelyek heteken belül új szintre léphetnek. A Portfolio uniós döntéshozóktól úgy értesült, hogy több esetben látnak még kételyeket a magyar közbeszerzési rendszert illetően, így valószínűleg további egyeztetésekre lesz szükség, ezek után májusban felszólítást küldhetnek, hogy ne citálják Magyarországot az Európai Unió Bírósága elé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×