eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar
Sárosi János mezőgazdasági vállalkozó fertőtlenítőszert permetez az úttestre Újfehértón 2020. április 3-án. A város 80 kilométer hosszú úthálózatát kétnaponta fertőtlenítik a helyi mezőgazdasági vállalkozók a kertművelésben használt, önként felajánlott permetező berendezésükkel, a koronavírus-járvány miatt.
Nyitókép: Balázs Attila

Kételyek között vergődnek a helyi önkormányzatok

Nyílt levélben kér tájékoztatást a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) arról, hogy a járvánnyal összefüggő többletkiadásokat fedezi-e az állam. Javaslatot is megfogalmaznak arra vonatkozóan, hogy az önkormányzatoknak engedélyezzék a működéshez szükséges hitel felvételét egy éven túli, három éves időtartamra saját bevételük 15 százalékos mértékéig.

A TÖOSZ kérdése arra irányul, hogy hogyan és miként lesznek elszámolva a költségek – fogalmazott az InfoRádiónak a szervezet elnöke. Schmidt Jenő szerint elsősorban nem is a védekezési, hanem az állami feladatfinanszírozási összegekről érdeklődnek, hogy ezek hogyan lesznek a jövőben folyósítva és támogatásként jóváírva az önkormányzatok számára. Például a bölcsődei és óvodai finanszírozás hogyan várható a következő félévben. Valamint, hogy hogyan lesz az egyéb más bevételeknek az elszámolása és a kiadások rendszere, mert mint arra felhívta a figyelmet: egy önkormányzatnak ugyanúgy tudnia kell, hogy miből tud gazdálkodni. Hiszen, bár különálló jogi személy, 95 százalékban mégis a magyar államháztartástól függ – emelte ki a szakember, megismételve:

az önkormányzatok nem tudnak döntéseket hozni a jövőt illetően, ha nem tudják, hogy igazából milyen bevételeik lesznek.

Egy dolgot tudnak, hogy épp milyen kiadásaik vannak.

Az elnök arra is felhívta a figyelmet, a megmaradt saját bevételek nagy része körülbelül 300 településen csapódik le. A gépjárműadó 40 százaléka például egy kistelepülésen nagyon sok pénzt jelenthet, de valójában legfeljebb pár százezer forintot jelent. Egyéb más bevétele mintegy 2600 kistelepülésnek nem igen van. Saját tevékenységből származó bevételek lehetnek, de azok elenyészőek, tette hozzá. Schmidt Jenő újfent kiemelte, a TÖOSZ-nál is igyekeznek felkészülni, hogy azokat a rendszereket, amiket az önkormányzatoknak működtetniük kell, azt hogyan is tegyék, és ennek elengedhetetlen része, tisztában legyenek az államtól érkező pénzekkel, és hogy az adóbevételeikkel hogyan számolhatnak. Egy biztos, március 15-ig be lettek fizetve az adók, a következő dátum pedig szeptember 15.

Nagy kérdés mondjuk, hogy mit fognak kezdeni a települések, amennyiben a cégek tömegével kezdik majd visszaigényelni az adójukat. Ezért születettek a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége kérdései, ismételte meg Schmidt Jenő, hogy minden önkormányzat legyen tisztában azzal, hogy mi várható a következő két-három hónapban a finanszírozó, vagyis a magyar államháztartás részéről, és hogy a települések hogyan szervezzék az életüket.

A TÖOSZ elnöke arra is kitért, sok településen a vírus elleni védekezéssel összefüggésben felmerülő egyéb feladatokat, az idősekről történő gondoskodást, vagy adott esetben a fertőtlenítési munkálatokat, anyagi okok miatt

nem képesek maradéktalan megoldani a helyhatóságok.

Ezért is fontos, hogy a jövőben, az elszámolás tekintetében, mi lesz az igazolható költéség, amit esetleg megtérítenek egy önkormányzatnak. De meglátása szerint a védekezés elsődleges címzettje a kormányzat, illetve az államháztartás, ezért minden települést óva int a szövetség, hogy „átessen a ló túlsó oldalára”, mert még nem tudni, hogy mi lesz az említett feladatokból elszámolva.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×