Infostart.hu
eur:
364.5
usd:
325.31
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Nyitókép: Botár Gergely

Varga Judit: visszatértünk a ground zeróhoz

Átalakítják a börtönkártérítések kifizetési rendszerét, a jövőben a sértettek pénzügyi követeléseinek érvényesítése kerülhet az előtérbe – mondta Varga Judit az InfoRádió Aréna című műsorában. Az igazságügyi miniszter arról is beszélt, hogy felülvizsgálják a családjogi jogszabályokat, valamint szó esett az uniós keretköltségvetés tárgyalásáról is.

Jogszabálymódosítást igényel a börtönkártérítések körül kialakult helyzet – mondta az InfoRádió műsorában az igazságügyi miniszter. Varga Judit kiemelte, míg körülbelül 17 ezren töltik jelenleg szabadságvesztésüket, addig az utóbbi két évben mintegy 13 ezer kártérítési ügyet indítottak, holott a börtönviszonyok folyamatosan javulnak.

„Egy olyan új kifizetési rendszert szeretnénk kialakítani, amelyben a sértetti igények érvényesítése könnyebbé válik” – fogalmazott Varga Judit, aki szerint a jövőben a sértettek pénzügyi követeléseinek érvényesítése kerülnének az előtérbe. A tárcavezető szerint ugyanis

az eddig kártérítésekre kifizetett 9 milliárd forintnak mindössze 10 százaléka került hozzájuk, 61 százalékát pedig ügyvédi letéti számlára utalták.

A miniszter fontos, azonnali módosítanak nevezte, hogy a jövőben a közvetlenül a bv-intézetnél nyilvántartott letéti számlára kerül a kifizetés. A parlament kedden el is fogadta a kártalanítások felfüggesztését - erről bővebben itt olvashat.

Összeül a munkacsoport

A tárcavezető arról is beszélt, hogy a győri gyerekgyilkosság után kezdeményezte a családjogi jogszabályok és a gyermekvédelmi jelzőrendszer működésének a felülvizsgálatát.

„Összehívtam a családjogi szakértői munkacsoportot is, az Emberi Jogi Munkacsoport kibővített munkacsoportját, ami számos civilszervezet részvételével működik – magyarázta. Meghívtam mindenkit, aki a közelmúltban egyébként is megeresett, hogy üljünk be egy nagy terembe és próbáljunk meg végigmenni a jogszabályokon, a jogalkalmazási gyakorlaton, és mindenki tegye hozzá a magáét. […] Az Igazságügyi Minisztérium feladata az, hogy olyan javaslatokkal álljon elő, legyen az a jogalkalmazás, vagy a jogalkotás területe, amely aztán lehetőleg mindenki számára elhozza a legjobb megnyugvást” – tette hozzá.

Varga Judit azt is közölte: kezdeményezte az áldozatsegítő központok kapacitásbővítését, így több ilyen centrumot is nyitnak idén.

Nincs egyetértés

Az InfoRádió Aréna című műsorában arról is beszélt az igazságügyi miniszter, hogy gyakorlatilag semmiben sincs megegyezés az Európai Unió 2021 utáni, hétéves keretköltségvetéséről.

„Visszatértünk a ground zeróhoz,

és a főösszegről indult el a beszélgetés” – fogalmazott.

Varga Judit felidézte, a múlt heti uniós csúcson nem alakult ki egyetértés a négy nettó befizető ország és az úgynevezett Kohézió barátai csoport 17 tagállama között. A takarékos négyek szerint a britek kilépése miatt kisebb uniós költségvetésre van szükség, míg a velük szemben álló, Magyarországot is magába foglaló formáció a költségvetési befizetések emelését szorgalmazza.

„Azt mondják a takarékosok, Ausztria, Dánia, Hollandia, Svédország, hogy 1 százalék, és ne tovább. A többiek, akik úgy gondolják, hogy

egy ambiciózus Európának egy ambiciózus költségvetésre van szüksége,

azok pedig most az Európai Parlamentnek az 1,3 százalékos számát hozták be a tárgyalóasztalra” – ismertette.

Varga Judit szerint több százmillió eurón megy a vita, emellett

elvi kérdés, hogy ha a Európa több kihívás elé néz, azt tükröznie kell a költségvetés főösszegének is.

A tárcavezető szerint a „takarékos négyek” javaslata alapján kevesebb jutna a felzárkóztatási forrásokra és a közösségi agrárpolitikára is, így pedig tovább nőhet a szakadék a különböző fejlettségi szintű országok között.

„Sokkal több kihívással fog szembenézni Európa, ha például a digitalizációban, a mesterséges intelligenciában, a világpiaci versenyben szeretné megőrizni a pozícióit, sőt, utolérni a világot. Akkor ennek mindenképp tükröződnie kell a költségvetés finanszírozási szintben is – emelte ki. – Arról nem is beszélve, hogy ez nem mehet a tradicionális politikák rovására. Például a kohéziós és az agrárpolitika nagyon markáns eleme volt mindig is az uniós büdzsének. De most azt látjuk, hogy a belső arányok felborultak az új finanszírozás irányába” – jegyezte meg.

Varga Judit arra számít, hogy várhatóan csak a júliustól esedékes német uniós elnökség alatt lehet megállapodás a költségvetésről.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×