eur:
394.37
usd:
370.04
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma
Karácsony Gergely főpolgármester beszédet mond a fogyatékkal élők világnapja ünnepi rendezvényén a budapesti Városházán 2019. december 3-án. Az eseményen aláírták a fogyatékosügy önkormányzati támogatásáról szóló szándéknyilatkozatot, amelyhez tizennégy, az érintetteket képviselő civil szervezet csatlakozott.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Karácsony Gergely 3+1 kérdésben mindenképp megnyugtató választ akar

Várhatóan a jövő héten összeül a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa, ahol szó lehet majd a budapesti nagyberuházásokhoz szükséges forrásokról és az atlétikai világbajnokság megrendezéséhez szükséges feltételekről is – mondta az InfoRádiónak Karácsony Gergely főpolgármester.

A főpolgármester megfogalmazása szerint Budapest eladósodottságával kapcsolatban tájékoztatva volt a közvélemény, hiszen a korábbi városvezetés egy jelentős hitelfelvétellel tervezte az idei költségvetést. Új információ, hogy három fővárosi beruházás esetében komoly forráshiányt örököltek meg, tette hozzá Karácsony Gergely az InfoRádiónak nyilatkozva.

Ezek közül rövidtávon a legnagyobb problémát a Lánchíd és környékének felújítása okozza, ami egyébként műszakilag régóta indokolt, ráadásul – folytatta a városvezető – a Lánchíd Budapest létrejöttének, a reformkor fejlődésének szimbóluma, tehát nem egy híd a sok közül, hanem a főváros identitásának, látványképének az egyik legfontosabb eleme. Ennek esetében, bár a közbeszerzés elindult, nem lehet lezárni, miután közel kétszer akkora árajánlat érkezett be, mint amennyi forrás erre rendelkezésre áll. De a 3-as metró felújításánál is hiányzott 10 milliárd forint, amit végül a közgyűlés döntése értelmében a főváros biztosít, annak érdekében is, hogy a középső szakasz rekonstrukciója elkezdődhessen. Valamint az állatkerti beruházás befejezéséhez is komoly összegek hiányoznak, jegyezte meg Karácsony Gergely, hozzátéve, elsősorban ezekről a kérdésekről szeretnének a kormánnyal egyeztetni a jövő héten esedékes Fővárosi Közfejlesztések Tanácsán.

A főpolgármester nyilatkozata alapján az említett ügyeken kívül mindenféleképpen szeretnék még napirendre tűzni

az atlétikai világbajnokság megrendezésével kapcsolatos budapesti feltételeket,

és megnyugtató válasszal szolgálni ezzel kapcsolatban mindenki számára, hogy mind a főváros, mind a kormány szempontjai a közös együttműködésben érvényesüljenek. Feladatának nevezte, hogy a választási kampányban tett ígéretek végrehajtása érdekében partnerséget alakítson ki a kabinettel. Az idő azonban sürget, hiszen például a világbajnokság megrendezéséhez szükséges beruházásokat azonnal el kellene indítani, ahogy a Lánchíd és ehhez kapcsolódóan a rakpartok felújítása, és az egész történelmi belvárosnak a megújítása is kiemelt projekt, "hiszen ne felejtsük el, szeretett városunk 150. születésnapját fogjuk ünnepelni néhány éven belül, és nagyon jó lenne, ha ezt a fantasztikus történelmi kort, amit megélhetett a város, azt a történelmi belváros, többek között a Lánchíd felújításával tudnánk közösen megünnepelni" – fogalmazott.

Mindenki közös otthona

Budapestnek a szolidaritás városává kell válnia, ezért a főváros egy segítő szolgálattal támogatja a fogyatékossággal élők és az idős rokonaikat ápoló embereket – mondta főpolgármester, miután szándéknyilatkozatot írt alá a sérült gyermeket nevelő családok érdekképviseletét ellátó Lépjünk, hogy léphessenek! Közhasznú Egyesület vezetőjével.

A főpolgármester emlékeztetett, december 3-a a fogyatékos emberek világnapja, emiatt fontosnak tartja azt a viziót, hogy Budapest mindenkié, mindeki közös otthona legyen, a hétköznapokban is érvényesíteni tudják, ennek megfelelően írták alá számos kerület és civilszervezet közreműködésével az említett szándéknyilatkoztatot, amely elindít egy esélyegyenlőségi programot a fővárosban.

A főváros vállalja: megvizsgálja a jogi és pénzügyi lehetőségeit annak, hogy a fogyatékossággal élő embereknek méltó és elérhető lakhatási körülményei legyenek Budapesten; felülvizsgálja az esélyegyenlőségi programját; támogatja a nap 24 órájában elérhető személyi segítő szolgáltatás kialakítását; támogatja, hogy az érintettek számára a 23 kerületet átfogó, elérhető információs bázist alakítsanak ki; lépéseket tesznek, hogy a törvényi előírásoknak megfelelően hozzáférhetőek legyenek a középületek a fogyatékossággal élő emberek számára. A vállalás szerint a fővárosi önkormányzat a "semmit rólunk nélkülünk" elv alapján döntései előkészítésébe bevonja az érintett civil szervezeteket is.

Budapest, 2019. december 3.
A részt vevő szervezetek képviselői, középen Karácsony Gergely főpolgármester (j8) és Csordás Anett, a sérült gyermeket nevelő családok érdekképviseletét ellátó Lépjünk, hogy léphessenek! Közhasznú Egyesület vezetője (j9) miután aláírták a fogyatékosügy önkormányzati támogatásáról szóló szándéknyilatkozatot a budapesti Városházán 2019. december 3-án. A szándéknyilatkozathoz tizennégy, az érintetteket képviselő civil szervezet csatlakozott. Jobbról Horváth Csaba (MSZP), Zugló polgármestere (j7).
MTI/Kovács Tamás
Budapest, 2019. december 3. A részt vevő szervezetek képviselői, középen Karácsony Gergely főpolgármester (j8) és Csordás Anett, a sérült gyermeket nevelő családok érdekképviseletét ellátó Lépjünk, hogy léphessenek! Közhasznú Egyesület vezetője (j9) miután aláírták a fogyatékosügy önkormányzati támogatásáról szóló szándéknyilatkozatot a budapesti Városházán 2019. december 3-án. A szándéknyilatkozathoz tizennégy, az érintetteket képviselő civil szervezet csatlakozott. Jobbról Horváth Csaba (MSZP), Zugló polgármestere (j7). MTI/Kovács Tamás

Karácsony Gergely szerint ezen a területen mindig van fejleszteni való, és bár az elmúlt időszakban is történek előrelépések a kerületek, valamint a főváros irányából, de újabb és újabb elkötekezettségeket kell vállalni. És mint a választási programjában vállalta, egy budapesti esélyegyenlőségi iroda felállítását fogja kezdeményezni, kvázi egy ombudsmani, az adatok hozzáférhetőségét, az információáramlást segítő intézmény kialakítását, ahol Budapest összes kerületével kapcsolatosan megtalálhatják majd az érintettek a szükséges információkat.

Karácsony: Okok, nem magyarázkodás

Karácsony Gergely az InfoRádiónak nyilatkozva arra is ígéretett tett, hogy a jövőben mindent megtesznek annak érdekében, hogy kevesebb bosszúsággal járjon a fővárosiaknak a havazás, bár szerinte a budapesti helyzet összehasonlíthatatlanul jobban alakult, mint az az országban máshol tapasztalható volt, hiszen s budapesti tömegközeledés 90 százalékban üzemelt. A hóeltakarításért felelős FKF pedig a mostaninál hatékonyabb fellépéshez és egy magasabb szolgáltatási szinvonalhoz szükséges gépparkkal és munkaerőállománnyal nem rendelkezik, ennek javítása a következő évek feladata, tette hozzá, kiemelve, ezek az okok, és nem magyarázkodás, miután megörökölték ezt a helyzetet. Az FKF arra kérte, hogy a rövid távon megoldható munkaerőpiacokat mindenestre kezeljék, ezt követően pedig elkezdődhet majd egy ütemezett fejlesztés annak érdekében, hogy cseréljék a gépeket.

A főpolgármester ezen felül kiemletnek tartja a választópolgárok tájékoztatását, hogy mindenki tisztában legyen azzal, hogy milyen munkálatok zajlanak a városban az ő érdekükben, és hogy milyen ütemezett lépések történnek, mikor melyik utat fogják takarítani és mi ennek a szakmai indoka. Karácsony Gergely végezetül megjegyezte, a hétfői nem egy kis havazás volt, miután egyes városrészeken több mint 10 centiméter hó esett.

"Természetesen fel voltunk készülve, tudtuk, hogy ez jön, de ez nem változtat azon a helyzeten, hogy az elmúlt években a munkaerőhiány és a géppark leromlása miatt örököltünk egy helyzetet" – ismételte meg.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

"Amíg nemzeti kormány lesz, Magyarország nem lép be az ukrajnai háborúba senkinek az oldalán" - jelentette ki a Fidesz EP-kampánynyitó rendezvényén pénteken Orbán Viktor pártelnök. "No migration, no gender, no war" - adta ki a hármas jelszót.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
Hogyan és melyik AI-projektbe vágj bele? Erről lesz szó egy teljes napon át!

Hogyan és melyik AI-projektbe vágj bele? Erről lesz szó egy teljes napon át!

Milyen változásokat hoz az AI az üzlet számára az egyes szektorokban és területeken, és hogyan vágjunk bele az AI-projektekbe?  Egy teljes konferencianapon keresztül ezzal foglalkozunk az AI in Business c. rendezvényünkön április 23-án. Mellébeszélés helyett üzleti stratégiákat, valós megoldásokat és use case-eket mutatnak be a témát ismerő tanácsadók, IT-beszállítók, és azok a nagyvállalati vezetők, akik már aktívan keresik vagy már meg is találták az AI-ban rejlő üzleti lehetőségeket. 7 szekció, több mint 40 előadó egy helyen!

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×