Infostart.hu
eur:
361.58
usd:
315.15
bux:
152996.63
2026. szeptember 22. kedd Móric

Újabb hiba: a soroksári gyilkosság nyomozásában is találtak valamit?

Egyéni mulasztás mellett rendszerhibák miatt nem azonosították korábban a soroksári emberölés vélt elkövetőjét, tudta meg a Magyar Idők. Az öt éve aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosság és nyomozása kriminalisztikai tananyag lehet majd egyszer, vélekednek szakértők.

Befejeződött az a tényfeltáró vizsgálat, amit Töreki Sándor vezérőrnagy, az országos rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese szeptember 13-án rendelt el, miután kiderült, hogy az öt éve meggyilkolt soroksári futónő telefonja 2013 októbere óta volt bűnügyi, majd fogvatartotti letétben.

Mint azt az ORFK Kommunikációs Szolgálata a Magyar Idők kérdésére közölte: a vizsgálat befejeződött, annak megállapításaiból a rendőrség a következtetéseket levonta, ám a vizsgálat eredményéről a rendőrség bővebb tájékoztatást nem ad. Lapunk több kriminalisztikai szakembert is megkeresett, akik úgy vélik, az ügyet oktatni kell majd a leendő rendőrtiszteknek.

A lap értesülései szerint a tényfeltáró vizsgálat a nyomozás egészét górcső alá vette. Vizsgálták egyebek mellett, hogy volt-e személyi mulasztás vagy volt-e olyan rendszerhiba, ami nehezítette a felderítést.

A lap információi szerint megállapították, hogy az áldozat telefonjának tárgykörözési listába vételével késlekedtek a vizsgálatot megkezdő BRFK nyomozói, az csak azután történt meg, hogy a gyanúsítottat más bűncselekmények miatt őrizetbe vették Siófokon. Így a siófoki rendőrök ­hiába kérdeztek rá a tárgynyilvántartásban, abban még nem szerepelt a futónő telefonja.

Amennyiben akkor elszámoltatták volna, sor kerülhetett volna DNS-azonosításra is, ami szintén elmaradt. Amikor a telefont köröztetni kezdték, már nem futott össze ez az információ az R. Szilveszternél talált telefonnal.

Ismert, az öt éve börtönben ülő R. Szilvesztert különös kegyetlenséggel, aljas indokból történt emberöléssel gyanúsította meg szeptember 8-án a rendőrség. A tárgyi bizonyítékok szerint 2013. szeptember 25-én ő támadta meg a 36 éves soroksári futónőt, Kardosné Gyurik Krisztinát. A nő összekarmolta gyilkosát.

A körmei alatt talált bőrmaradványok, valamint a kötélről, az áldozat testén és testéből több helyről is rögzített maradványok R. Szilvesztertől származnak. Amikor kiterjesztették a nyomozást azokra, akik kötődnek a helyszínhez és egyéb – nem erőszakos – bűncselekmények miatt börtönben ülnek, képbe került R. Szilveszter, aki Soroksáron nőtt fel, a gyilkosság idején hajléktalanként élt a környéken.

A férfit 2013. október 23-án fogták el Siófokon, azóta rács mögött van, 2020-ig tölti a betörések miatt kapott büntetését. R. Szilveszter DNS-mintája nem szerepelt a bűnügyi nyilvántartásban, mivel öt éve még nem volt kötelező rögzíteni azt.

A jelenlegi szabályozás szerint a gyanúsítás során automatikusan rabosítják az érintettet, s bekerül a bűnügyi nyilvántartásba – egyebek mellett az ujjnyomata és a DNS-mintája is. A jogszabály-módosítás előtt elítélt és a jogkövetkezmények alól még nem mentesített fogvatartottak jellemzőit visszamenőleg rögzítik a nyilvántartásban. Azaz valamennyi fogvatartott bűnügyi jellemzői szerepelni fognak a nyilvántartásban, a bűnüldözők összevethetik azokat.

Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
Tisza-kormány: döntés születhet a Médiatanács új vezetéséről és a legfőbb ügyészről, újabb korrupciógyanús eljárás indult

Tisza-kormány: döntés születhet a Médiatanács új vezetéséről és a legfőbb ügyészről, újabb korrupciógyanús eljárás indult

Az Országgyűlés kedden több sorsdöntő személyi kérdésben is szavazhat: a képviselők döntenek Polyák Gábor médiajogász Médiatanács-elnöki jelöléséről, és napirendre kerülhet Szathmáry Zoltán legfőbb ügyészi kinevezése is, bár Magyar Péter miniszterelnök jelezte, a Tisza-frakció támogatása nem garantált. Közben tovább dagad az M6-os autópálya-koncesszió ügye: a kormány felülvizsgálja a 2022-ben kötött, 35 éves szerződést, amelyet a magyar történelem legsúlyosabb korrupciós ügyének neveztek, a rendőrség pedig hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomoz. Magyar Péter a parlamentben az előző kormányhoz köthető üzleti körök visszaéléseit is részletesen ismertette, és nemzeti minimumnak nevezte a jogtalanul megszerzett vagyon visszaszerzését.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×