eur:
413.13
usd:
399.15
bux:
79243.31
2024. december 19. csütörtök Viola
Czeglédy Csaba (b) a Szegedi Járásbíróságon 2018. április 4-én. A Csongrád Megyei Főügyészség indítványozta előzetes letartóztatásának három hónappal történő meghosszabbítását. Czeglédy Csaba (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) szombathelyi önkormányzati képviselőt március 1-jén engedték ki a börtönből, miután képviselőjelölt lett, így megillette a mentelmi jog. Ezt azonban a Nemzeti Választási Bizottság március 2-án felfüggesztette, aznap este ismét őrizetbe vették, majd a bíróság harminc napra elrendelte előzetes letartóztatását.
Nyitókép: Rosta Tibor

Komoly változás a magyar bíróságokon: indul a távmeghallgatás

Már összesen 72 tárgyalóteremben telepítették az úgynevezett távmeghallgatásokhoz tervezett technikai infrastruktúrát és ebben a hónapban már több olyan tárgyalás is lesz, amelyen élnek e lehetőséggel.

A Büntetés-végrehajtási Intézetekben is rendelkezésre áll már a technika - mondta Péter Zoltán, az Országos Bírósági Hivatal Elektronikus Szabályozási és Fejlesztési Osztályának vezetője.

Hogy működik a távmeghallgatás?

"Ha a terhelt, illetve a vádlott Büntetés-végrehajtási Intézetben van, akkor nem kell őt a tárgyalásra előállítani, hanem távmeghallgatás keretében meghallgatható"

- tette hozzá.

Ez vonatkozik a tanúra is, aki messze lakik a tárgyalás helyszínétől. Ilyen esetben a lakóhelyén lévő járási bíróságon távmeghallgatás keretében hallgatják ki - emelte ki Péter Zoltán.

A bíróságokon 72 tárgyalótermet, továbbá a büntetés-végrehajtási épületekben 39 helyiséget, továbbá a Bevándorlási és állampolgársági hivatalokat, valamint kormányablakokat is szereltek fel a távmeghallgatáshoz szükséges eszközökkel, amelyek az ügyeket tárgyaló törvényszékektől távol tartózkodó tanúk és vádlottak kihallgatását teszik olcsóbbá, korszerűbbé és gördülékenyebbé.

"Ez azért jó, mert nem csak az egyes bíróságok tudnak egymás között távmeghallgatásokat tartani, hanem

bíróságok a fogvatartott vádlottakkal, fogva lévő tanúkkal, akik a Büntetés-végrehajtási Intézetben vannak, így is távmeghallgatás keretében kihallgathatók"

- vélekedett Péter Zoltán.

Élesben is kipróbálják

Szeptemberben az új büntetőeljárási törvény alapján már több meghallgatáson is alkalmazhatják ezeket a távmeghallgatási eszközöket.

Az osztályvezető szerint elsősorban a nyomozási bírók alkalmazhatják előzetes letartóztatás meghosszabbítása kapcsán, illetve büntetésvégrehajtási bírók feltételes szabadságra bocsájtásról való döntés során.

"Ha több száz kilométerre valamelyik Büntetés-végrehajtási Intézetben van az elítélt fogva tartva, akkor őt nem kell a tárgyalóterembe szállítani, hanem távmeghallgatás során meghallgató. Ennek az a lényege, hogyha a terhelteket nem kell a Büntetés-végrehajtási Intézetből szállítgatni, akkor a biztonsági kockázat is csökken. Hiszen az elmúlt időszakban voltak olyan hírek, hogy

egyes fogvatartottak személyek pont a szállításuk során próbáltak volna megszökni, de ha távmeghallgatás során kerülnek meghallgatásra, akkor az kiküszöbölhető"

- mesélte Péter Zoltán.

Bővebben a témáról szeptember 6-án este 8-tól, Paragrafus című magazinunkban hallhatnak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Döntöttek az autóelkobzás és Rákosrendező ügyében, és elfogadták Budapest költségvetését

A Fidesz nélkül fogadták el a Fővárosi Közgyűlés ülésén Budapest jövő évi költségvetését. Szavaztak a képviselők Karácsony Gergely és Vitézy Dávid közös előterjesztéséről a "mini-Dubaj" beruházással kapcsolatban, illetve a közparkok bekamerázásáról szóló kezdeményezésről is. Javaslat készül a kormány számára egy milliárdos külvárosfejlesztésről és döntöttek a dunai uszoda létesítésének lehetőségével kapcsolatban is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.19. csütörtök, 18:00
Vecsei Miklós
felzárkóztatásért felelős miniszterelnöki biztos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×