Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig
Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi Bizottságának elnöke felszólal a Lengyelország melletti kiállásról Brüsszel nyomásgyakorlásával szemben szóló Fidesz-KDNP-s határozati javaslat általános vitájában az Országgyűlés plenáris ülésén 2018. február 20-án.
Nyitókép: Koszticsák Szilárd

Németh Zsolt: az ukrán nacionalista törekvéseknek Moszkva a haszonélvezője

Ma a nyugati világon belül a legnagyobb vitatéma az Oroszországhoz fűződő viszony – hangsúlyozta Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában.

A 2019-es európai parlamenti választási stratégiáról beszél majd Orbán Viktor Tusnádfürdőn – mondta Németh Zsolt az InfoRádió Aréna című műsorában. Ma Magyarország sajátos szerepet tölt be az európai politikában. Azt, hogy ezt az elkövetkező négy évben mivé sikerül formálni, a külügyi bizottság elnöke szeroint a következő hónapok fogják eldönteni.

Német Zsolt úgy vélekedett, hogy „az elmúlt években mindig volt valami, ami különlegessé tette a miniszterelnök felszólalásait. Néha egy félreértés is egyébként, mert az illiberalizmus mindenféleképpen egy félreértésen alapult négy évvel ezelőtt”.

Orosz-amerikai kapcsolatok

A nyugati egység szempontjából is fontos lenne, ha sikerülne egy közös álláspontot képviselni Oroszországgal szemben – hangsúlyozta Németh Zsolt. Az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke elmondta azt is: a Trump-Putyin csúcstalálkozó ebben mutathat előrelépést. „Ha elindul egy pozitív folyamat, akkor az mindenképpen azoknak a válsággócoknak a felszámolása, amelyekhez egyszerűen az Egyesült Államok is és az orosz fél is nélkülözhetetlen” – fogalmazott, hozzátéve: ilyen a szíriai háború és az orosz-ukrán konfliktus.

Németh Zsolt hangsúlyozta: fenntarthatatlan az a politika, amit Oroszország Ukrajnával és Grúziával kapcsolatban folytat. Szerinte Oroszország érdekelt abban, hogy zavaros legyen Ukrajnának a viszonya a nyugati szomszédaival. Az ukrán nacionalizmus „túlhajtását” – mint amit a nyelvtörvény vagy a kettős állampolgárság tiltása is mutat – a legmagasabb szinten támogatják – véli az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke.

„Meggyőződésem szerint ez nem Ukrajna érdeke, de mégis az ukrán kormány, az ukrán elnök adja a nevét ezekhez az intézkedésekhez”

– fogalmazott, aki megjegyezte: a nacionalista törekvések Moszkva a haszonélvezője.

Németh Zsolt beszélt arról is, hogy 2024-ig Magyarország teljesíteni tudja, hogy a katonai költségvetés elérje a GDP a két százalékát. Európának be kell szállnia külső biztonságának megteremtésébe – ezen tengeren túli elvárást a bizottsági elnök szerint egyetértésen alapuló eredmények követhetik. Németh Zsolt hozzátette: körvonalazódik az Egyesült Államok vezető szerepe a nemzetközi biztonság fenntartásában.

Balkáni EU-csatlakozás

A Külügyi Bizottság elnöke szerint a Macedónia névváltoztatása olyan nem várt helyzetet teremtett, amely lépéskényszerbe hozta az Európai Uniót. „A nyugat-balkáni országoknak is össze kell szedniük magukat, de talán ma Európa rosszabb állapotban van a bővítésre való felkészültsége tekintetében” – fogalmazott Németh Zsolt, aki szerint a NATO – amely meghívást küldött a csatlakozási tárgyalások megkezdésére Észak-Macedóniának – példát mutatott az uniónak.

A bizottsági elnök szerint a nyugat-balkáni országok integrációját az adott állam teljesítményétől kell függővé tenni, nem érdemes együtt felvenni őket az Európai Unióba.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Egybehangzó beszámolók szerint kedden minden előzetes figyelmeztetés nélkül Elon Musk űripari cége, a SpaceX korlátozni kezdte a Starlink működését Ukrajna számára, ami komolyan csökkentette a hadsereg képességeit. És bár a legújabb híradások szerint a szolgáltatás már helyreállt az ukrán hadseregnél, a korlátozás komoly kérdéseket vetett fel. Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő a részletekről is beszélt az InfoRádióban.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. A vártnál magasabb amerikai infláció és az erős fogyasztás miatt a befektetők arra számítanak, hogy jöhet az újabb Fed szigorítás, a figyelem az októberi kamatemelés helyett egyre inkább decemberre terelődik. Az európai kereskedésnek támaszt adott az ázsiai felpattanás, enyhe pluszban álltak meg a tőzsdék, köztük a BUX is. Indonézia kimaradt a javuló hangulatból, a jakartai tőzsde több mint 11 százalékot zuhant az MSCI által javasolt piaci átsorolás hírére. Az Egyesült Államokban viszont újra itt az AI- és chip-para, ami lerántotta az indexeket a kereskedésben, egyre aggasztóbbak a CDS-felárak, ami miatt már a félelemindex is bejelzett. Nap végére még az olajárak is kilőttek az ukrajnai és közel-keleti konfliktusok eszkalálódásai miatt. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×