eur:
415.36
usd:
401.19
bux:
80677.32
2025. január 8. szerda Gyöngyvér
Ilyen lesz az új utasmóló (látványterv: Budapest Airport)
Nyitókép: Látványterv: Budapest Airport

Miközben tart a vizsgálat, valami készülődik Ferihegyen

A hatóságok még folytatják a vizsgálatokat a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2-es kifutópálya felületének sérülésével összefüggésben - mondta a Budapest Airport kommunikációs igazgatója, Hardy Mihály. Hozzátette: már augusztus elsején átadják a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a 2B Terminálhoz közvetlenül kapcsolódó új, 220 méter hosszú utasmólót.

Június elején egy felszálló gép miatt sérült meg a Liszt Ferenc Repülőtéren a kettes kifutópálya. Akkor Hardy Mihály, a Budapest Airport szóvivője azt mondta, hogy egy induló gép okozta a futópálya felületének sérülését. Azt vizsgálatnak kell kiderítenie, hogy pontosan mi és hogyan történt.

Azóta tovább nyomoznak, hogy vajon mi okozhatta a hibát: a Budapest Airport a belső vizsgálatot már elvégezte, viszont a közlekedésbiztonsági és rendőrségi vizsgálat még nem zárult le. Hardy Mihály elmondta, ha a hatóság a vizsgálat végére ér, akkor fognak közösen információt adni a történtekről.

A repülésben a legapróbb részletekig minden incidenst ki kell vizsgálni, ez heteket, olykor hónapokat vehet igénybe, tehát nem titkolózásról van szó,

hanem különleges alaposságot igényel az ilyen jellegű ritka hibák felderítése - hangsúlyozta.

Új 220 méteres utasmóló

Hardy Mihály azt is elmondta, hogy a tervekhez képest két hónappal előbb - augusztus 1-én - adják át a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a 2B Terminálhoz közvetlenül kapcsolódó, új, 220 méter hosszú utasmólót.

"Tágas, 10 ezer négyzetméteres, három szintes mólón nőtt ki egy 220 méteres hosszú híd, amelyeken közvetlenül is csatlakozhatnak majd a repülőgépek, indulhatnak és érkezhetnek is" - mondta a kommunikációs igazgató.

Hozzátette azt is, hogy a Liszt Ferenc Repülőtérnek minden légitársaság igényét ki kell elégítenie, ezért rugalmasan van megépítve az objektum.

"Itt összesen egyszerre 10 keskeny törzsű repülőgép fogadására lesz lehetőség, és egyszerre három széles törzsű gépet is tudunk majd fogadni.

Olyanokat, amelyek átrepülik az óceánt, nem is beszélve a jelenleg legnagyobb utasgépünkről, az Emirates 777-eséről, amely Dubai és Budapest között közlekedik" - emelte ki.

Hardy Mihály megjegyezte azt is, hogy több lehetőség is lesz az utasok beszállására: lesznek buszos kapuk, közvetlen utasfolyosós beszállítás is, de gyalogos beszállítás is.

Májusban 1,3 millióra, 14 százalékkal nőtt a repülőgép utasforgalma. Egy több, mint 10 ezer négyzetméteres utasforgalmi épület átadása azt is jelenti, hogy több millióval megnő a repülőtér utasforgalmi kapacitása, így növekedni fog ez a szám - mondta a kommunikációs igazgató.

"Az utasforgalom növekedését nekünk építészetileg és most már beruházásokkal is követnünk kell. Forgalmi csúcsokat is le kell tudnunk követni és ebben nagy könnyebbséget jelent, hogy ilyen épületet tudunk átadni a forgalomnak" - vélekedett Hardy Mihály.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sportközgazdász a Ferencváros új edzőjéről: ez nem a legfelső polc, de...

Sportközgazdász a Ferencváros új edzőjéről: "ez nem a legfelső polc, de..."

Futballistaként remek pályafutást tudhat magáénak, edzőként viszont még nem tartozik az elitbe Robbie Keane, akit hétfőn neveztek ki a Ferencváros szakvezetőjének - hangsúlyozta az InfoRádió megkeresésére Szabados Gábor sportközgazdász. Arról is beszélt, hogy egyértelműen a nemzetközi szereplés határozza meg a szezon sikerét.

"Tisztességesen kormányozni Ausztriát" - megszólalt az FPÖ-elnök

Rendkívüli nyilatkozatban vázolta az ország jövőjével kapcsolatos elképzeléseit kedd délután Herbert Kickl, a radikális jobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnöke, akit az államfő, Alexander Van der Bellen előző nap bízott meg a lehetséges kormányalakítással A felolvasott, több mint harminc perces nyilatkozatban Kickl célkitűzését egy, többször ismételt mondatban foglalta össze. Tisztességesen kormányozni Ausztriát - hangzott a jövőre vonatkozó állásfoglalás.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.01.08. szerda, 18:00
Kaiser Ferenc
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
Mínuszban zárt Amerika

Mínuszban zárt Amerika

Többnyire pozitív tartományban zárták a hétfői kereskedést az amerikai tőzsdék, a technológiai részvények vezetésével. A befektetők azt a médiajelentést értékelték, amely szerint Donald Trump vámterve talán nem lesz olyan szélsőséges, mint attól tartottak. Trump később egy Truth Social posztban vitatta a jelentést. Ezt követően az ázsiai tőzsdéken vegyes mozgásokat láttunk, míg Európában szintén felemás mozgások voltak láthatók a kereskedés első részében, majd délutára javulni kezdett a hangulat. Az USA-ban eközben óvatos optimizmussal indult a mai kereskedés, majd nem sokkal később lefordult a piac - mindhárom fontos index mínuszban zárta a napot.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×