eur:
389.13
usd:
361.78
bux:
68882.55
2024. május 8. szerda Mihály

A nagycsaládosok lassításra kérik a kormányt

A Nagycsaládosok Országos Egyesülete azt szeretné, ha a kormány a több-biztosítós rendszerről szóló törvény elfogadása előtt megvárná az ugyanebben a témában tervezett népszavazás eredményét.

Szabó Endre, az egyesület elnöke az InfoRádióban azt mondta: a Liga Szakszervezetek és a velük társult társadalmi szervezetek az ország több pontján gyűjtik az aláírásokat az Albert házaspár korábban már hitelesített kérdéséről, amely úgy szól: "Egyetért-e Ön azzal, hogy Magyarországon ne vezessék be a mindenki által kötelezően választandó, üzleti alapon működő több-biztosítós egészségbiztosítást?".

Szabó Endre hozzátette: várhatóan heteken belül összegyűlik a kellő számú aláírás, így október végére, november elejére kiírható a referendum.

Az egyesület elnöke ugyanakkor úgy vélte: ha az Országgyűlés mégis elfogadná a jogszabályt, akkor az lenne a legjobb, ha a parlament rögtön maga kezdeményezné a törvényt megerősítő népszavazás kiírását.

Szabó Endre szerint ezzel pénzt és időt takaríthatnának meg az országnak, és rövidebb ideig tartanák bizonytalanságban az embereket.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Salát Gergely: Hszi Csin-ping látogatása Magyarország Kína melletti markáns kiállását is jutalmazza

A kínaiak a fő világpolitikai stratégiája most a saját mozgástér bővítése, és a jövőben a többpólusú világrend kialakítása – mondta Salát Gergely, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt a kínai elnök látogatásának jelentőségéről, a pekingi diplomácia módszereiről, a küldöttség összetételéről és az orosz–kínai viszonyról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Gazdasági adatok tekintetében ma Németországból érkeztek fontos számok az ipar kilátásaival kapcsolatban, ezen kívül megjött az európai kiskereskedelmi adat is, illetve a hazai kiskereskedelmi számok is. Tegnap kimondottan jó hangulatban zajlott a kereskedés a tőzsdéken, nagyot tudott a hazai piacon ralizni az OTP. A magyar tőzsdén a Richter volt a legjobban teljesítő nagypapír, emellett pedig kitartott a tegnapi széleskörű optimizmus a piacokon, a vezető európai részvényindexek ezúttal is határozott pluszban álltak meg, míg Amerikában óvatos emelkedést láthattunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×