Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Hild-ház: félig lebontották, életveszélyessé vált

Életveszélyesnek minősítette a VI. kerületi Király utca 40. szám alatti Hild-házat két statikai szakvélemény - közölte a terézvárosi polgármester. Verók István hozzátette: az erről szóló dokumentumokat eljuttatták a fővárosi közigazgatási hivatalhoz.

A polgármester szerint a bontás nem jogszerűtlenül kezdődött, a VI. kerületi vagyonkezelő részvénytársaságnak érvényes és jogerős engedélye volt a VII. kerülettől.

Verók István azt mondta: a bontás körüli hatósági kérdés politikai üggyé vált, mert az Élőlánc Magyarországért mozgalom egy tagja országgyűlési képviselőjelölt, és a rombolás ellen Demszky Gábor főpolgármester is tiltakozott.

A terézvárosi polgármester hangsúlyozta: ma nem folytatódott a bontás, csak életveszély-elhárítás; a munkások a járókelők védelmében dolgoztak.

Verók István arra is felhívta a figyelmet, hogy a Hild-ház nem a zsidó negyed része, és nem is műemlék épület.

A kerületi vezető cáfolta azt is, hogy korábban ígéretet tett volna Bozóki András kultuszminiszternek arra, hogy felfüggeszti a bontást.

A Hild József által 1844-ben tervezett, klasszicista stílusú épület bontását múlt héten pénteken kezdték meg, annak ellenére, hogy a döntés ellen civil szervezetek tiltakoztak.

Bozóki András kulturális miniszter nyílt levélben kérte az épület megkímélését Verók Istvántól, a tulajdonos VI. kerület polgármesterétől.

Az ÓVÁS! nevű civil egyesület a múlt héten fordult a Budapesti Törvényességi Felügyeleti Ügyészséghez, amely azonnal fellebbezett a bontási határozat ellen.

Címlapról ajánljuk
Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Egymás után érkeznek Európából az argentin válogatotthoz a játékosok a következő napok, hetek válogatott mérkőzéseire. A program vitathatatlan csúcspontja az október 6-i, Benin elleni mérkőzés, amelyen Lionel Messi elbúcsúzik a válogatottól.

Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

A nemzet egységének fontosságát hangsúlyozta Magyar Péter szombaton, országjárásának szolnoki állomásán. A kormányfő beszélt a vagyonadó bevezetéséről, a kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) visszaállításáról, az elszámoltatásról, bejelentett egy tízmilliárd forintos várólistacsökkentési programot, és közölte, azt kéri a Tisza frakciótól, hogy egyhangúlag szavazza meg mentelmi jogának felfüggesztését.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×