2006. május 24. 19:46 Részmegállapodás a frakciók között Megállapodtak az országgyűlési bizottságok, a bizottsági elnökök és alelnökök számáról a parlamenti frakciók; az Országgyűlés alelnökeinek számáról továbbra sincs egyezség.
2006. május 24. 19:43 Padlón a BUX Több mint 3 és fél százalékos, 774 pontos csökkenéssel idei mélypontján zárt a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A BUX a kereskedés végén 20.902 ponton állt.
2006. május 24. 19:21 Vallomást tett az ügyészségen a fideszes sajtós Vallomást tett az ügyészségen a Fidesz-frakció sajtómunkatársa, akit kedden vettek őrizetbe; a férfi a gyanú szerint nemzetközi kapcsolatai felhasználva befolyással üzérkedett.
2006. május 24. 18:47 Demszky és a benzinnyelő rejtélye Vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi a fővárosi Fidesz az FKF Rt. egyik terepjárójának üzemanyag-fogyasztásával kapcsolatban. A cég egyik volt alkalmazottja ugyanis azt állítja: a gépkocsi fogyasztása többszöröse volt a normálisnak. Az ellenzék szerint az autót a főpolgármester is használta korábban, a fővárosi SZDSZ azonban azt mondja: Demszky Gábor érintettségét már korábban cáfolta az ügyészség.
2006. május 24. 18:36 Gyurcsány szünet nélkül egyeztet Mély és átfogó reform várható az egészségügyben - közölte a kijelölt kormányfő az ágazat képviselőivel tartott konzultáción.
2006. május 24. 18:07 Elmarad az óriások fúziója Mégsem jön létre a Magyarországon is jelen lévő OMV osztrák olaj- és gázipari cég, valamint Ausztria legnagyobb áramellátója, a Verbund fúziója. A hét elején még biztosra vett egyesülést ugyanis megtorpedózták az osztrák tartományi vezetők, attól tartva, hogy az új céget könnyen kivásárolhatják külföldi befektetők.
2006. május 24. 18:02 Talmácsi megsérült Megsérült Talmácsi Gábor, a gyorsasági motoros-világbajnokság 125 kcm-es géposztályában szereplő magyar versenyző.
2006. május 24. 17:49 A terrorizmus elleni akció eredménye hét letartóztatás A brit rendőrség hét embert tartóztatott le a szigetországban szerdán végrehajtott terrorizmusellenes akció keretében. A gyanúsítottak egy részét azért fogták el, mert a hatóságok szerint közük van az Irakban végrehajtott támadásokhoz.
2006. május 24. 17:45 "Halálra nevették magukat a pulykák" Romániában a sajtó ízekre szedte azt a jelentést, amelyben a Román Hírszerző Szolgálat valószínűsítette, hogy magyar és szlovák baromfiszállítmányokkal érkezett a madárinfluenza vírus az országba.
2006. május 24. 17:40 Útlevél a feledékeny magyar turistáknak A jövőben hazatérési igazolvány helyett ideiglenes útlevet kaphat az a magyar állampolgár, akinek külföldön eltűnik az útlevele. Az InfoRádió megtudta: kétféle dokumentum lesz forgalomban, és az egyik nem csak hazatérésre jogosít majd, de folytatni is lehet vele az utazást. A papírokat a konzul állítja ki díj ellenében.
2006. május 24. 17:33 Mi lesz a szerb-montenegrói válogatottal a népszavazás után? Szerbia-Montenegró megszűnésével új helyzet állt elő az ország labdarúgócsapatának világbajnoki szereplését illetően - mondta az InfoRádiónak a Magyar Olimpiai Bizottság nemzetközi vezetője.
2006. május 24. 17:09 Emberről emberre is terjed a madárinfluenza! Emberről emberre is terjedt a madárinfluenza vírusa - állapította meg az Egészségügyi Világszervezet egy indonéz családban történt sorozatos fertőzéseket vizsgálva. A WHO azonban kitart amellett, hogy a H5N1-es vírus genetikai állománya változatlan, tehát még így sem tud tömeges járványt okozni.
2006. május 24. 16:47 Hatszoros szervátültetés Spanyolországban Spanyolországban hatszoros szervátültetést hajtottak végre egy kisgyereken; a sikeres műtétről a beavatkozás után két hónappal számolt be az orvoscsoport vezetője.
2006. május 24. 16:40 Vecsési számlagyár: a fő gyanúsított nem tett vallomást Részben ismerte el bűnösségét a vecsési számlagyár ügyében folyó büntetőper elsőrendű vádlottja a Fővárosi Bíróságon.
2006. május 24. 16:35 Közös uniós telefonszám az eltűnt gyerekek érdekében Egységes hívószámot tervez az Európai Unió területén az eltűnt gyermekekkel összefüggő bejelentésekre az Európai Bizottság.
2006. május 24. 16:30 A tanárok admisztratív terheik csökkentését kérik A Pedagógusok Szakszervezete csak akkor fogadná el a kötelező óraszámok tervezett növelését, ha azzal párhuzamosan csökkentenék a tanárok adminisztratív terheit.
2006. május 24. 16:23 A bővítési biztos szerint nem szabad kijelölni az EU végleges határait Az unió bővítési biztosa szerint nem szabad kijelölni az Európai Unió végleges határait.
2006. május 24. 16:15 Magyarország biomassza nagyhatalom A biomassza és a geotermikus energia használata lehet a kitörési pont a magyar gazdaság számára. Erről Benedek Fülöp, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium közigazgatási államtitkára és Gombos András, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium politikai államtitkára beszélt az Alternatív Energiaforrások című konferencián, Szegeden.
2006. május 24. 16:01 Keresik a szolnoki tragédia felelősét Az eddigi vizsgálatok szerint egy 152 milliméteres repesz-romboló gránát robbant fel kedden a szolnoki katonai kiképzőközpontban. Az egy ember életét követelő baleset körülményeit a Katonai Ügyészség is vizsgálja - mondta a Honvédelmi Minisztérium szóvivője.
2006. május 24. 15:52 Az elemzők szerint 2010-ben is forinttal fizetünk majd Az Economist Intelligence Unit legújabb országjelentése szerint valószínűtlen, hogy tartható az idei magyar költségvetési cél.
2006. május 24. 15:43 Az Oktatási Minisztérium hallgat gimnázium-ügyben Az Oktatási Minisztérium csak a kormányprogram elkészülte után ad tájékoztatást a nyolcosztályos gimnáziumi oktatás jövőjével összefüggésben.
2006. május 24. 15:09 Óriási tűz tombolt Isztambulban Tűz keletkezett az Isztambuli nemzetközi repülőtér teherszállító részlegében. Bár a tűz pontos okát még nem tudják, a török média szerint biztosnak tűnik, hogy nem merényletről van szó. Három ember megsérült.
2006. május 24. 14:56 Gyurcsány: a reformok sokak érdekeit sértik A június 12-ei, első kormányülés után nyújtja be az új kabinet a költségvetést, a közigazgatást és az államigazgatást érintő első törvénycsomagot - közölte a kijelölt miniszterelnök.
2006. május 24. 14:48 Ételmérgezést kapott a násznép A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Jánkmajtison 50 ember fordult orvoshoz ételmérgezési tünetekkel - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat.
2006. május 24. 14:46 Az adóellenőrök személyesen látogatnak el a szép, nagy házakba Adóellenőrzést indít a budapesti luxusingatlanokkal összefüggésben a Főpolgármesteri Hivatal.
2006. május 24. 14:41 Épülhet a termonukleáris reaktor Brüsszelben aláírták a világ energiatermelésének jövője szempontjából kulcsfontosságú nemzetközi kísérleti termonukleáris reaktor megépítéséről szóló végleges megállapodást.
2006. május 24. 14:37 A szólásszabadságot érintő kérdésekre vár választ Lomnici Ellentmondásosnak nevezte a sajtó és a bíróságok magyarországi viszonyát a Legfelsőbb Bíróság elnöke.
2006. május 24. 13:18 Ismét elloptak egy értékes Munch-képet A svéd rendőrség megszigorította a határellenőrzést, miután ellopták Edvard Munch norvég festő egyik értékes alkotását egy dél-svédországi kastélyból. A 107 ezer euró értékűre becsült festmény címét a hatóságok nem közölték.
2006. május 24. 13:06 Mi okozta a tüzet a lőszerraktárban? Továbbra sem tudni, mi okozta a siroki lőszerraktárban szerda délután keletkezett tüzet. Az épületben kis kaliberű puskába való lőszereket szereltek szét.
2006. május 24. 13:02 Kompetensek-e az iskolások? Több mint négyszázötvenezer általános és középiskolás diák vesz részt május 31-én az országos kompetenciamérésben.
2006. május 24. 13:00 Pokorni: a koalíció megszorítana az oktatás területén A Fidesz alelnöke szerint a koalíciós pártok a választási ígéretekkel ellentétben nem fejlesztésekre, hanem megszorításokra készülnek az oktatás területén.
2006. május 24. 12:59 Gyurcsány: a reformok javítanak az államon A következő években tervezett reformokkal a jelenleginél jobb szolgáltatást nyújtó állam jöhet létre - közölte a kijelölt miniszterelnök.
2006. május 24. 12:57 Mit terveznek a koalíciós pártok? Csökkenteni szeretné az országgyűlési és az önkormányzati képviselők létszámát az MSZP és az SZDSZ. A két párt ügyvivője hangsúlyozta: ehhez javaslataik támogatását kérik az ellenzéktől.
2006. május 24. 12:56 Semjén: "nagy önmérsékletet tanúsítunk" A KDNP az újonnan felálló parlamentben beéri egy parlamenti alelnöki, egy jegyzői és egy bizottsági elnöki poszttal - közölte a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke.
2006. május 24. 11:23 Zöld út a kettős állampolgárság előtt A szerb alkotmánybíróság máris kilátásba helyzete a kettős állampolgárságot a szerbek és a montenegróiak számára. A független Szerbia és Montenegró polgárai 2007-ig jugoszláv útlevéllel utaznak külföldre.