2006. szeptember 14. 12:40 Az észa-koreai műúszók vezetőjét nem engedték be Japánba Az észak-koreai műúszó-válogatott visszalépett a ma kezdődő jokohamai Világkupa-viadaltól, mert a küldöttség három tagja nem kapott vízumot.
2006. szeptember 14. 12:36 Vészhelyzeti Információs Központ Budapesten Vészhelyzeti Információs Központ néven világszínvonalú telefonos segélyhívó rendszert kezdi meg működését Budapesten - jelentette be a Főváros Közgyűlés Városrendészeti Bizottságának elnöke.
2006. szeptember 14. 12:23 Hiller: Orbánt a bosszúvágy vezeti A Fidesz elnöke képtelen elfogadni, hogy demokratikus választáson már háromszor is vesztett - jelentette ki az MSZP vezetője. A legnagyobb ellenzéki párt szóvivője szánalmasnak és felháborítónak nevezte a politikus által elmondottakat.
2006. szeptember 14. 12:12 Mindössze 16 éves volt, amikor halálra ítélték Az 1959. márciusában kivégzett Mansfeld Péternek állít emléket Szilágyi Andor új filmje. A Mansfeld című alkotást mától vetítik a mozikban. A film főbb szerepeiben Maia Morgenstern, Fancsikai Péter, Eperjes Károly és Blaskó Péter látható.
2006. szeptember 14. 12:07 Még egy napig lehet kilépni az evakörből Október 1-jétől 15-ről 25 százalékra emelkedik az egyszerűsített vállalkozói adó mértéke. Aki a jövőben nem az eva szerint kíván adózni, az a pénteki határidőig az erre a célra létrehozott APEH nyomtatványon választhat más adózási formát.
2006. szeptember 14. 11:55 Kórház a világ tetején Az Everest Bázistábor Klinika a világ legmagasabban fekvő kórháza, ahol két önkéntes orvos látja el a kevésbé felkészült, vagy balesetet szenvedett hegymászókat. A munka azonban nem csak sebkötözésből áll, a klinika széleskörű praxist folytat - mondja a kórházi traumatológiát a hegyekre cserélő amerikai Eric Johnson.
2006. szeptember 14. 11:51 Alávetik-e hazugságvizsgálatnak a nyitrai lányt? A szlovák sajtó ellentmondásosnak minősíti a nyitrai magyar nemzetiségű diáklány által elmondottakat megveréséről, és továbbra is meggyőzőnek tartja a rendőrségi bizonyítékokat arról, hogy az eset nem történt meg.
2006. szeptember 14. 11:48 Szijjártó: tömegesen mondják fel lakáshiteleiket az emberek A Fidesz szóvivője szerint megbukott a kormány gazdaságpolitikája, és ez egyre több családot visz csődbe.
2006. szeptember 14. 10:52 Lebukott a nindzsa bankrabló Lebukott a dobócsillagos bankrabló Görögországban.
2006. szeptember 14. 10:42 A város, ahol betiltották a lábtörlőket Bristolban különös levelet kaptak az önkormányzati bérlakások lakói: el kell távolítaniuk ajtajaik elől a lábtörlőket, ugyanis azok a helyi hatóságok szerint "balesetveszélyesek". Az önkormányzat attól tart, hogy egy esetleges tűzriadó esetén valaki eleshet a bejáratok elé kihelyezett lábtörlőkben.
2006. szeptember 14. 10:30 Rágyújtotta pap szeretőjére a házat a szicíliai apáca Rágyújtotta a házat egy apáca arra a 70 éves papra, akit egy férjezett asszonnyal talált az ágyban.
2006. szeptember 14. 10:29 Lebukott a gyilkos, amikor a börtönbe telefonált Egy brit férfi megölte barátnőjét, majd felhívta börtönben ülő fiát, és telefonon bevallotta neki a gyilkosságot. Csak arról feledkezett meg, hogy a börtönben a fogva tartottak telefonhívásait lehallgatják.
2006. szeptember 14. 10:23 Egy keresztnév, egy városnév és egy utca rajza alapján ért célba a levél Nagy-Britanniában egyetlen nap alatt kikézbesítették a címzettnek azt a levelet, amelyre egy idős hölgy csak régi barátnője keresztnevét írta és a várost, ahol lakik. Az utca nevére nem emlékezett, így csak lerajzolta, és bejelölte rajta a házat.
2006. szeptember 14. 10:13 Most a 2-es villamos áramszedői törnek Három villamos áramszedője eltört a Kossuth térnél, egy troli áramszedője pedig kiakadt és leszakította a kereszttartó sodronykötelet a Dózsa György úton. A BKV szakemberei megkezdték a javítást, amely azonban mindkét helyszínen elhúzódhat.
2006. szeptember 14. 10:05 Nagyon beteg a Ford Amerikai lapértesülések szerint az idén elérheti a 6 milliárd dollárt a Ford autóipari üzletágának adózás előtti vesztesége.
2006. szeptember 14. 10:01 A hip-hop rajongóknak van a legtöbb szexpartnere Egy kutatás szerint a klasszikus zene kedvelőinek több mint negyede kipróbálta már a marihuánát. A Liecesteri Egyetem kutatói azt próbálták kideríteni, hogy milyen összefüggés van a zenei ízlés és az életvitel között.
2006. szeptember 14. 09:56 Magyar "bronzgól" a New York Rangers-nek Vas János kevesebb, mint két perccel a lefújás előtt szerzett emberhátrányos góljával nyert 6-5-re a Dallas Stars a New York Rangers ellen az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) fiataljainak kiírt egyesült államokbeli tornájának bronzmérkőzésén.
2006. szeptember 14. 09:53 A mobiltelefon függőséget okozhat A mobiltelefon függőséget okoz - állítja egy brit kutatás, amelynek eredménye szerint az emberek 16 százalékánál már kialakult valamiféle problémás viselkedés a telefonnal kapcsolatban. A mobilfüggőség ingerlékenységet és stresszt okoz.
2006. szeptember 14. 09:51 Riquelme édesanyja miatt nem lesz többször válogatott Juan Roman Riquelme, a Villareal labdarúgócsapatának argentin irányítója bejelentette, hogy a jövőben nem kíván pályára lépni a válogatottban.
2006. szeptember 14. 09:47 Két és fél ezer kilométerről buktatta le a betörőket Egy brit férfi nyaralás közben, Malagáról hívta ki a rendőröket lancasteri otthonához. A betörést és a tolvajok letartóztatását az interneten nézte végig élőben.
2006. szeptember 14. 09:40 Lendvai: egy kivételével minden ígéretét tartja az MSZP Az MSZP a választási kampány során elhangzott ígéretei közül csupán az adócsökkentésre vonatkozót nem tudja - legalábbis a ciklus első két-három évében - megtartani - jelentette ki a Magyar Szocialista Párt parlamenti frakcióvezetője az InfoRádió Aréna című műsorában. Lendvai Ildikó szerint a munkahely-teremtési, nyugdíjemelési és béremelési ígéreteiket teljesíteni tudják ebben a ciklusban.
2006. szeptember 14. 08:59 Whitney Houston válik Whitney Houston beadta a válókeresetet férje, Bobby Brown ellen.
2006. szeptember 14. 08:38 9,5 milliárd eurót ajánlottak a Scaniáért A német MAN AG teherautógyár főként készpénzben 9,5 milliárd eurót, vagyis nagyjából 2.600 milliárd forintot fizetne a Scania megszerzésért- értesült a Financial Times.
2006. szeptember 14. 08:33 Indul az Összezárt combok akció Szextilalmat hirdettek a kolumbiai Pereirában tevékenykedő bandák tagjainak feleségei és barátnői, hogy rávegyék férjüket, barátjukat a "fegyverletételre".
2006. szeptember 14. 08:31 Meggyilkolt ember Battonya főutcáján Valószínűleg gyilkosság áldozata lett az a férfi, akit reggel holtan találtak Battonya főutcáján - közölte a rendőrség.
2006. szeptember 14. 08:12 Madonna csődbe viszi férjét Úgy tűnik, Guy Ritchie filmes cége komolyan megsínyli, hogy a rendező az elmúlt években inkább a családra koncentrált, mint a filmezésre.
2006. szeptember 14. 07:50 Gyurcsány: Orbán átlépte a Rubicont A miniszterelnök szerint a Fidesz elnöke "átlépte a Rubicont", amikor kétségbe vonta a kormány legitimitását.
2006. szeptember 14. 07:25 Belehalt sebesüléseibe a futballmeccs után meglőtt bankár Belehalt sebesüléseibe az orosz központi bank elnökének első helyettese, Andrej Kozlov, akit szerdán lőttek meg ismeretlenek - közölte egy magas rangú kórházi orvos.
2006. szeptember 14. 07:16 "Nagyobb társadalmi támogatása is lehetett volna a megszorításoknak" A Kapkodó Egyensúlyozás nevet viseli a Nézőpont Intézet tanulmánya, amely a második Gyurcsány-kormány első száz napját vizsgálja. A dokumentum szakmapolitikai szempontok alapján veszi górcső alá az elmúlt időszakot.
2006. szeptember 14. 06:49 Nálunk lesz a legnagyobb reálbércsökkenés az unióban A Népszabadság azt írja, hogy befejezetlen házak százai csúfítják évtizedek óta a fővárost. Egy 1998-as rendelet szerint a kivitelezést öt év alatt be kell fejezni, és ha ez nem sikerült, akkor újabb engedélyt kell kérni.
2006. szeptember 14. 06:39 Már folyik az egyeztetés a vasútvonalak megszűntetéséről Zajlanak az egyeztetések arról, hogy mely vasútvonalakon szűnne meg a személyszállítás. Akad olyan szakasz is, ahol csak felfüggesztenék a közlekedést, azonban a vasútvonal továbbépítését uniós pénzekkel támogatják.
2006. szeptember 14. 06:29 Orbán: felelősségre vonást! Magyarországon politikai válság van és illegitim kormánydöntések születnek - jelentette ki a Fidesz XII. kerületi kampányrendezvényén a párt elnöke.
2006. szeptember 14. 06:19 "Elszabták" az olasz zászlót Elképzelhető, hogy bevonják azt az emlékbélyeget, amelyet a labdarúgó-válogatott németországi világbajnoki aranyérmének szentelt az olasz posta.
2006. szeptember 14. 06:14 Új galaxist fedeztek fel Az eddig ismert legtávolabbi galaxist fedezték fel japán csillagászok.
2006. szeptember 14. 06:11 Újabb pizsamás képek Castróról Kubában újabb fényképeket mutattak be a lábadozó elnökről.