2006. október 10. 06:57 Negyvenketten haltak meg a buszbalesetben Guatemalában szakadékba zuhant egy távolsági busz, a balesetben 42 ember halt meg.
2006. október 10. 06:49 Lánczi: a helyzet megoldására nincs alkotmányos eszköz Lánczi András politológus szerint a kormány pénteken precedenst teremtett azzal, hogy az elmúlt hetek eseményeit egy bizalmi szavazással zárta le.
2006. október 10. 06:44 A V4-ek közös fellépésre készülnek Washingtonnal szemben A schengeni határok kiterjesztéséről és az amerikai vízumkényszer elleni közös fellépésről egyeztetnek a visegrádi országok miniszterelnökei.
2006. október 10. 06:42 APEH-határidő: még két nap Csütörtökig kell átutalniuk az egyszerűsített vállalkozói adókörbe tartozóknak a harmadik negyedévi adóelőleget.
2006. október 10. 06:33 Nemsokára befejeződik a szüret Móron A vége felé közeledik a szüret a móri történelmi borvidéken: a 784 hektáros területen egy-másfél héten belül végeznek a szőlő leszedésével - közölte a móri hegybíró.
2006. október 10. 06:11 Csütörtökig nyilatkozni kell az APEH-nak Október 12. a határideje a minimum járulékalappal kapcsolatos bejelentési kötelezettségnek. A jogszabály szerint minden társas és egyéni vállalkozásnak be kell jelenteni, ha a 125 ezer forintos járulékalap alatt fizet főállású alkalmazottja után.
2006. október 10. 06:08 Katar közvetít a palesztinok között A Gázai-övezetbe érkezett Katar külügyminisztere, hogy a radikális Hamász-kormány és a palesztin elnök vezette Fatah mozgalom között közvetítsen az egységkormány megalakítása érdekében.
2006. október 10. 06:08 Tartós fellendülést várnak az áfaemelés ellenére is Az Európai Unió vezető közgazdásza közölte: Németország gazdasági fellendülése az idén a vártnál is nagyobb lesz. Január óta a berlini kormány és szakértői körök ismételten felfelé korrigálták az erre az évre készült gazdasági előrejelzéseket. Az uniós közgazdász még azt is megkockáztatta most közzétett nyilatkozatában, hogy a jövőre tervezett áfaemelés aligha gyakorol hátrányos befolyást a konjunktúrára.
2006. október 10. 06:06 Szankciók Észak-Koreával szemben Vízumkorlátozást és egyéb megszorításokat vezet be Ausztrália Észak-Koreával szemben, válaszul a Phenjan által végrehajtott kísérleti atomrobbantásra.
2006. október 10. 06:06 Ellopott csecsemő, tűnyomok, KGB - hidegháborús rémtörténet Az orosz elnök ma hivatalos látogatásra Drezdába érkezik. Vlagyimir Putyin tanácskozik Angela Merkel kancellárral, valamint a berlini kormány más képviselöivel, továbbá gazdasági vezetökkel.
2006. október 10. 06:04 Hosszú és meleg lesz az ősz Az átlagosnál melegebb marad az idei ősz a fővárosban és környékén az Országos Meteorológiai Szolgálat hosszú távú előrejelzése szerint. A fűtést azonban várhatóan a szokásosnak megfelelősen kell elindítani.
2006. október 10. 05:42 Aktív kisebbségek Az országban 2.045 kisebbségi önkormányzat jöhet létre a lezajlott kisebbségi önkormányzati választás után.
2006. október 10. 05:35 Van olyan ország, ahol sikeres a gyógyszerek bolti árusítása Angliában évtizedek óta árulnak bizonyos gyógyszereket falusi vegyesboltokban és nagyáruházakban egyaránt. Szinte mindent, amihez nem kell orvosi recept. A patikusok felháborodását a rögzített árak megszüntetése váltotta ki.
2006. október 10. 05:31 A Föld fekete napján mindenki növeli hitelét A kutatók szerint hétfőn volt a Föld fekete napja, ekkortól a Föld lakossága az idei évben ökológiai hitelből él. Vagyis az idén már több vizet, energiát fogyasztott, mint amennyi a természeti tőke megengedne és több környezetszennyező anyagot is termelt, mint amennyit elbír a természet.
2006. október 9. 21:11 Új SZDSZ-es képviselők Dancs Gábor, a főpolgármester eddigi kabinetfőnök-helyettese és Molnár István, az SZDSZ előző budapesti elnöke lesz a Fővárosi Közgyűlés tagja, miután Demszky Gábor és Rajk László lemond képviselői mandátumáról - közölte a szabad demokraták budapesti elnöke.
2006. október 9. 21:08 Géppisztollyal támadt tanárára a 13 éves diák Igen sajátos módszerrel akarta megoldani iskolai konfliktusait egy 13 éves diák, az egyesült államokbeli Missouri állam egyik kisvárosában. Miután összeveszett diáktársaival és tanáraival, egy AK-47-essel a mennyezetbe lőtt.
2006. október 9. 20:46 Huligánok a foci-Eb ellen Vlatko Markovic, a Horvát Labdarúgó Szövetség elnöke a kormány segítségét kérte, mert szerinte a huligánok szabotálni akarják a 2012-es Európa-bajnokság megrendezésére a magyarokkal közösen benyújtott pályázatot.
2006. október 9. 20:43 A svájci adóhivatal az UEFA-t szorongatja A berni adóhivatal százezernél több svájci frank forrásadó befizetésére szólította fel az európai Labdarúgó Szövetséget (UEFA). A határidő október vége.
2006. október 9. 20:29 Sipos József: nincs közöm a kiszivárogtatáshoz Sipos József, az MSZP társadalompolitikai tagozatának ügyvivője azt állítja: nem vett részt a párt szombati, országos választmányi ülésén elhangzottak kiszivárogtatásában. A politikus tettét figyelmetlenségnek tartja, amiért vállalja a felelősséget, ezért lemond tisztségeiről.
2006. október 9. 20:26 A parlament ismét elfogadta a felsőoktatási törvényt Jóváhagyta a felsőoktatási törvény módosítását az Országgyűlés.
2006. október 9. 20:19 Lemondott mandátumáról Hunvald György Lemondott országgyűlési képviselői mandátumáról Hunvald György, a VII. kerület újraválasztott MSZP-s polgármestere.
2006. október 9. 19:40 Kövér: Gyurcsány nem létezik A Fidesz választmányi elnöke szerint mélyülő válságban van Magyarország, Gyurcsány Ferenc pedig megbukott. Kövér László erről mintegy húszezer ember előtt beszélt a Kossuth Lajos téri kormányellenes gyűlésen. Az MSZP szóvivője szappanoperáról beszélt.
2006. október 9. 18:55 Mehetnek térképészeink Libanonba Jóváhagyta az Országgyűlés az ENSZ libanoni békefenntartó missziójában való magyar részvételről szóló határozatot.
2006. október 9. 18:34 Nem tüntetnek a gazdák, mert nem érnek rá Elhalasztotta legközelebbi demonstrációját a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége. Obreczán Ferenc, a szervezet főtitkára az InfoRádióban elmondta: a mezőgazdasági munkák miatt kell elnapolniuk a tiltakozó akciókat.
2006. október 9. 18:14 Feljelentette az önkormányzatot az árvízi kifizetések miatt Csalás megalapozott gyanúja miatt nyomozást rendelt el az ügyészség a szelevényi önkormányzatnál. Egy ember ugyanis feljelentést tett az árvízi kifizetések miatt.
2006. október 9. 18:11 Élet és halál között a kísértetház cserbenhagyott bontója - képgaléria Életveszélyesen megsérült egy ember a főváros IX. kerületében egy ház bontásakor, miután az épület egyik fala leomlott.
2006. október 9. 17:49 Megválasztották az új legfőbb ügyészt Az Országgyűlés 320 szavazattal 15 nem szavazat ellenében legfőbb ügyésszé választotta Kovács Tamás katonai főügyészt.
2006. október 9. 17:43 Interneten a rendbontókat elítélő bírák adatai Két internetes portál nyilvánosságra hozta azoknak az ügyészeknek, bíráknak az elérhetőségeit, adatait, akik az elmúlt hetek zavargásai kapcsán ítélkeztek.Az adatvédelmi biztos egyelőre nem indított vizsgálatot az ügyben. A Fővárosi Bíróság a bírók adatainak azonnali törlését kérte.
2006. október 9. 17:37 Észak-Korea szeretné, ha szeretnék Az ENSZ Biztonsági Tanácsa határozottan elítélte rendkívüli ülésén az észak-koreai kísérleti atomrobbantást. Az ázsiai ország ENSZ-nagykövete közölte: a BT-nek inkább gratulálnia kellett volna.
2006. október 9. 17:25 A lakosság egyre borúlátóbb Szeptemberben, a parlamenti választások óta először javult a GKI-Wallis konjunktúra-index értéke. A fogyasztói bizalmi index értéke tovább csökkent, az üzleti várakozásoké azonban emelkedett.
2006. október 9. 17:24 Fele a vártnak a szeptemberi államháztartási deficit Az államháztartás - önkormányzatok nélkül - szeptemberben 70,2 milliárd forint hiánnyal zárt, az első kilenc havi pénzforgalmi deficit 1.457,2 milliárd forint, az éves előirányzat 82,8 százaléka - közölte a Pénzügyminisztérium.
2006. október 9. 17:18 Mire jár közgazdasági Nobel-díj? Az idei közgazdasági Nobel-díjat Edmund Phelps-nek, a Columbia egyetem közgazdászának ítélték.
2006. október 9. 17:15 Félmillió Demszkynek Átvették mandátumaikat a fővárosi közgyűlés képviselői, Demszky Gábor egyszerre kettőt is. A testület pénteken tartja alakuló ülését és a tervek szerint már a hónap végén fontos költségvetési, városüzemeltetési és beruházási ügyekben dönt.
2006. október 9. 16:57 Hivatalosan is Ban Ki Munt jelölték ENSZ-főtitkárnak Az ENSZ BT hivatalosan is a világszervezet következő főtitkárának jelölte Ban Ki Mun dél-koreai külügyminisztert - jelentette be a BT ülésén elnöklő japán nagykövet, Osima Kendzo.
2006. október 9. 16:40 Megkezdődött a nagyszüret a Tokaj-hegyaljai borvidéken Megkezdődött az úgynevezett nagyszüret a Tokaj-hegyaljai borvidéken, a termelők mintegy 300-350 ezer mázsányi termést várnak.
Bendarzsevszkij Anton: a nagy hatótávolságú rakéták oroszországi bevetésével a Nyugat átlép egy vörös vonalat