2006. november 27. 13:28 Szívpanaszai miatt elnapolták Berlusconi perét Olaszországban december 1-jére halasztották a Silvio Berlusconi volt miniszterelnök elleni újabb per tárgyalását a poltikus vasárnapi rosszulléte miatt.
2006. november 27. 13:25 A rendőrségnek alaposabbnak kell lennie A rendőrségnek a jövőben alaposabb elemzéseken alapuló döntéseket kell hoznia - állapította meg az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium államtitkára a budapesti, és a Pest megyei rendőrfőkapitánnyal folytatott megbeszélésén.
2006. november 27. 13:23 Sztrájk lesz a Miniszterelnöki Hivatal egyik intézményénél Megtartják a sztrájkot a Központi Adatfeldolgozó Hivatalban, miután a Fővárosi Munkaügyi Bíróság szerint jogszerűen szervezték a munkabeszüntetést a tervezett létszámleépítések miatt. Ezt a Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezetének Sztrájkbizottsága közölte.
2006. november 27. 13:14 Kedden tárgyalhat a költségvetésről az új egyeztető testület A hét országos érdekképviseleti szövetség képviseli majd az önkormányzati oldalt a Kormány-Önkormányzatok Egyeztető Fórumában. Erről a szervezetek vezetőinek az önkormányzati és területfejlesztési miniszterrel folytatott délelőtti megbeszélésén született megállapodás.
2006. november 27. 13:08 Közelebb az izraeli-palesztin béke? Izrael hajlandó kivonulni több palesztin területről a békéért cserébe, és kész tárgyalni a fogolycseréről is - jelentette be az izraeli miniszterelnök.
2006. november 27. 13:03 Titkos marad a BRFK jelentése az MTV ostromáról Nem hozzák nyilvánosságra a Budapesti Rendor-főkapitányság válaszát a Magyar Televízió székházánál történt rendzavarásról készített bizottsági jelentésre.
2006. november 27. 12:46 Nem jelent meg perének első tárgyalásán Vojislav Seselj Nem jelent meg perének első tárgyalásán a hágai Nemzetközi Törvényszék előtt az éhségsztrájkoló Vojislav Seselj, így kirendelt ügyvéd képviselte a háborús bűnökkel vádolt szerb nacionalista politikust.
2006. november 27. 12:41 Egy német távközlési céggel akartak kémkedni az oroszok? A német hírszerző szolgálat figyelmeztette a Telekomot, hogy óvakodjék az orosz Szisztema távközlési cég betársulásától, mert az oroszok így akarnak bizalmas információk birtokába jutni.
2006. november 27. 12:23 Új MÁV-menetrend December 10-én lép életbe a MÁV új menetrendje, amelyben az eddigi 2.900 helyett több mint 3.200 járat szerepel.
2006. november 27. 12:21 A konvergenciaprogramról vitáztak az érdekegyeztető tanácsban A munkaadói oldal támogatta, a munkavállalói oldal viszont elutasította a konvergenciaprogram tervezetét az Országos Érdekegyeztető Tanács ülésén.
2006. november 27. 12:19 Rekordgázár várható jövőre? Orosz lapértesülés szerint jövőre rekordárat kér Európától a földgázért az orosz Gazprom. Az európai fogyasztók 17 százalékkal fizethetnek többet, mint jelenleg.
2006. november 27. 12:14 Hihetetlen összeesküvés-elméletek: ki gyilkolta meg a volt orosz kémet? Alekszandr Litvinyenko felettébb titokzatos halála óta több összeesküvés-elmélet is nyilvánosságra került arról, hogy mi okozhatta az orosz titkosszolgálat volt ezredesének halálát. Vlagyimir Putyintól az öngyilkosságon át a balesetig több teória is megjelent - ezekből válogattunk a The Daily Telegraph brit napilap segítségével.
2006. november 27. 11:30 Az egész vezérkar belebukhat a Siemens botrányába Már a Siemens vezetőségének pozícióit fenyegeti a másfél hete kirobbant korrupciós botrány. Német értesülések szerint a müncheni főügyészség a közeljövőben a cég igazgatótanácsának elnökét is kihallgatja. A részvényesek teljes átvilágítást követelnek.
2006. november 27. 11:07 Egy söröshordó hadakozik a brüsszeli bürokráciával Csehország minden eszközzel igyekszik megakadályozni, hogy az Európai Unió magasabb adósávba sorolja nemzeti italukat, a sört. A cseh nemzeti érdeket a múlt hét óta egy különös diplomata, söröshordó nagykövet is képviseli Brüsszelben.
2006. november 27. 10:57 "Engem is megpróbált meggyilkolni a moszkvai vezetés" Mérgezéstől tart az az olasz védelmi tanácsadó, aki ott volt a meggyilkolt orosz volt kém, Alekszandr Litvinyenkóval az elhíresült londoni szusi bárban. A jelenleg is bujkáló Mario Scaramella egy londoni klinikán szeretné megvizsgáltatni magát.
2006. november 27. 10:06 Egy sértő szlogen miatt is letartóztatnák a tüntetőket A londoni rendőrség azt szeretné elérni, hogy szigorítsák Nagy-Britanniában a tüntetések körüli szabályokat. A hatóságok ezért lobbizni kezdenek például amellett, hogy a jövőben letartóztathassák azokat a tüntetőket, akik sértő szlogenekkel, transzparensekkel vonulnak az utcára.
2006. november 27. 09:47 Influenza nélkül lassabban fogy a magyar Lényegesen mérséklődött a népességcsökkenés üteme az év első kilenc hónapjában; a születések száma lassan, de folyamatosan emelkedett, a halálozásoké jelentős mértékben csökkent az elmúlt évhez viszonyítva. A népesség becsült lélekszáma szeptember végén 10 millió 68 ezer volt.
2006. november 27. 09:40 A Szondánál is csökkent a Fidesz előnye A Szonda-Ipsos közvélemény-kutató intézet felmérése szerint novemberben 14 százalékra csökkent a Fidesz előnye az MSZP-vel szemben a biztos pártválasztók között.
2006. november 27. 09:35 Akik lefizették Szaddam Huszeint Ausztráliában bűnvádi eljárás indítását javasolja egy vizsgálóbizottság az Irak elleni embargók idején az ENSZ égisze alatt zajló, olajat élelmiszerért programhoz kapcsolódó korrupciós ügyben.
2006. november 27. 09:30 A legrosszabbra is felkészültek a pápát védők A Vatikán annyira aggódik a pápa törökországi látogatása miatt, hogy az egyházfő ezúttal nem a szokott pápamobilban utazik majd, hanem egy erősen páncélozott limuzinban. A kedden kezdődő és péntekig tartó úton a biztonsági szervek a legrosszabbra készülnek fel.
2006. november 27. 09:23 Döbbenetes titkokat tárt fel a megmérgezett kém Hétfőn adják át a Scotland Yardnak azt a dossziét, melyet a megmérgezett volt orosz kém, Alekszandr Litvinyenko állított össze az orosz olajóriás, a Jukosz történetéről, és amely állítólag bizonyítékokkal szolgál az orosz vezetés és Vlagyimir Putyin szerepéről.
2006. november 27. 09:10 Lakástűz Budapesten, egy halálos áldozat Életét vesztette egy 30 év körüli férfi abban a lakástűzben, amely a főváros III. kerületében történt hétfőn reggel - közölte a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság szóvivője.
2006. november 27. 08:29 A science-fiction rajongó miniszterelnök A kétszeres brit miniszterelnök, Winston Churchill rajongott a tudományos-fantasztikus irodalomért, és számos gondolatot kölcsönzött HG Wells műveiből - állapította meg a Cambridge Egyetem kutatója.
2006. november 27. 08:24 Kilencszáz millióan már látták, nézze meg Ön is! Játéknak indult, egy iskolás fénykardot utánzó bemutatójának, amit viccből filmeztek le, ám mára az internet egyik sikertörténete lett belőle. Ghyslain Raza, azaz a Star Wars Kölyök produkcióját mára több mint 900 millióan látták, amivel minden idők legnézettebb videója lett.
2006. november 27. 07:17 A szupermodell és a meztelen igazság - képekkel Saját bevallásuk szerint teljesen őszinte interjút adott a The Sun brit bulvárlapnak a modell Jordan és énekes férje, Peter Andre. Többek között arról is beszéltek, hogy házasságkötésük előtt szerződést írtak alá, elsősorban azért, hogy megóvják a kebelcsoda pénzét - a leendő férj kérésére.
2006. november 27. 07:14 Dugódíj és ingyenes buszjárat a fővárosi zsúfoltság ellen? A Nagymező utcába tervezett mélygarázs építésének leállítását kezdeményezi a Fidesz VI. kerületi elnöke. Illés Zoltán azt mondta: a 350 férőhelyes garázs nem oldaná meg a közlekedési problémákat, és még nagyobb forgalmat vonzana a kerületbe, miközben megszüntetnék a felszíni parkolókat, és kivágnának 34 védett platánfát.
2006. november 27. 06:57 Fidesz: nyáron lehet a népszavazás A Fidesz abban az esetben is kitart népszavazási kezdeményezése mellett, ha az Országos Választási Bizottság után az Alkotmánybíróság sem fogadja el az összes tervezett kérdést - jelentette ki az ellenzéki párt alelnöke az InfoRádió Aréna című műsorában.
2006. november 27. 06:56 Nézze meg, mit művelt Paris Hilton és Britney Spears! Úgy tűnik, Britney Spears komolyan gondolja, hogy Paris Hiltont választja barátnőnek, de legalábbis legfőbb társának a bulizás terén.
2006. november 27. 06:32 Hiába a megszorítások: beindult a karácsonyi roham A jelek szerint a kormány megszorító intézkedései növelik az emberek karácsonyi vásárlási kedvét. Esténként és hétvégenként már alig lehet mozdulni az üzletekben, pedig többen csak a decemberi fizetés után indulnak majd vásárolni.
2006. november 27. 05:45 "A politikai elit az üzleti köröktől függ, nem a választóktól" A pártok tömeges akciói a politikai pr-t, nem pedig a civilek véleményformálását szolgálják - mondta el az InfoRádió Aréna című műsorában Lányi András. Az Országos Civil Fórum kezdeményezője szerint a civileknek erkölcsi kötelessége beleszólni a politikába, ugyanis a jelenlegi politikusok a szavazók helyett az üzleti körök kegyeit keresik a hatalom megtartása érdekében.
2006. november 27. 05:37 Hatalmas mellek a kebelcsoda ajánlásával - videó! Az utóbbi időben botrányaival tündöklő Carmen Electra ezúttal egy több mint érdekes videóval hívta fel magára a figyelmet. A szatirikus klipben a Baywatch sorozat korábbi sztárja azt tanácsolja a szülőknek, hogy ne vegyenek pónilovakat vagy más játékokat kislányaiknak, hanem támogassanak egy mellnagyobbító alapítványt.
2006. november 27. 05:25 Elképesztő: bilincs a sztárszínésznő szexjátéka - képek! Sienna Miller a jelek szerint tudja, hogy bilincselje magához a férfiakat. Szó szerint... A színésznő ugyanis a többi között egy bilincset vásárolt szerelmének, Jude Lawnak, hogy kissé felpezsdítsék szexuális életüket.
2006. november 27. 05:18 Kávézzon a világ legszexisebb férfijával - videó! George Clooney nem csak a filmekben veti be színészi képességeit, humorát és sok nő számára ellenállhatatlan vonzerejét az egyik prémium kávémárka is kamatoztatja a hirdetésében.
2006. november 26. 22:31 Az Inter megnyerte a szicíliai rangadót Az Inter nemcsak hogy megőrizte veretlenségét az olasz labdarúgó-bajnokság palermói rangadóján, de győzelmével hatpontos előnybe került a szicíliai gárdával szemben. A második helyre a Sampdoria ellen győztes AS Roma jött fel.
2006. november 26. 22:22 Felajánlotta lemondását a többször leváltott Sopron-edző Felajánlotta lemondását Selymes Tibor, a Sopron labdarúgócsapatának edzője. A szakember erről a Nemzeti Sportnak beszélt.