2008. január 31. 12:28 Szemével "diktálta" könyvét a megbénult főszerkesztő Két 2007-ben Arany Pálma-díjra jelölt film, köztük Tarr Béla Londoni férfi című alkotása is a héten kerül a magyar mozikba.
2008. január 31. 12:26 Gyurcsány tavaly 96 millió forintot keresett Kilencvenhat millió forint volt a miniszterelnök tavalyi nettó jövedelme. Ezt Daróczi Dávid kormányszóvivő közölte azzal összefüggésben, hogy ma kell leadniuk a képviselőknek vagyonnyilatkozatukat. Hozzátette: Gyurcsány Ferenc határidőre leadja a dokumentumot.
2008. január 31. 12:16 Így jutnak el filmjeink a nagyvilágba Az idén is több mint száz külföldi fesztiválszervező, filmkritikus és tudósító vesz részt a Magyar Filmszemlén - mondta az InfoRádiónak Vezér Éva, a Magyar Filmunió ügyvezető igazgatója.
2008. január 31. 12:08 Gyurcsány trükközik: mégis később értékel, mint Orbán A miniszterelnök nem a tavaszi ülésszak első napján, hanem egy héttel később, február 18-án tart évindító beszédet a parlamentben.
2008. január 31. 11:46 Hajdu János lett a női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya Hajdu János lett a női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya - hangzott el a Magyar Kézilabda Szövetség elnökségi ülése utáni sajtótájékoztatón.
2008. január 31. 11:36 A hatóság sem tudja, mi okozza a habzást a Rábán A vízügyi szakemberek speciális vizsgálattal próbálják kideríteni, hogy mi okozza a Rába ismételt habzását. A szennyeződés múlt hét csütörtök óta folyamatosan észlelhető a folyón.
2008. január 31. 11:25 Amerikában nem várnak növekedést a következő hónapokban Nem várnak növekedést az első negyedévben az elemzők az amerikai gazdaságban, és még kérdéses, hogy az amerikai jegybank újabb 50 bázispontos kamatcsökkentése beindíthatja-e hosszabb távon a gazdaság élénkülését.
2008. január 31. 11:11 Elhunyt Selmeczi Roland színművész Autóbalesetben elhunyt Selmeczi Roland színművész - közölte a szolnoki Szigligeti Színház.
2008. január 31. 11:08 Botrányba fulladt a Fradi szlovákiai edzőmeccse Botrányba fulladt a Ferencváros labdarúgóinak szlovákiai, dunaszerdahelyi edzőmérkőzése. A Fradi-szurkolók sportszerűtlen viselkedése miatt a játékvezető 12 perccel a befejezés előtt lefújta a meccset.
2008. január 31. 10:55 Változás a közhangulatban: "éledezik" a nemmel szavazók tábora A Medián legfrissebb közvélemény-kutatása szerint aktivizálódni tűnik a népszavazási kérdésekre nemmel válaszolók tábora. Ennek ellenére az igennel voksolók továbbra is hatalmas fölényben vannak.
2008. január 31. 10:55 Alex Ferguson: "A Premier League legszebb szabadrúgásgólja volt" - nézze meg! Alex Ferguson ritkán ragadtatja magát nyilvános dicséretre. Ezért is figyelemre méltó, hogy Cristiano Ronaldo szerda esti második találatát a Premier League története legjobb szabadrúgás-góljának minősítette.
2008. január 31. 10:36 A tanítónő sokkot kapott, amikor belépett az osztályba Egy brit kistelepülés általános iskolájának első osztályába a csodával határos módon csak fiúgyermekek jelentkeztek. Amikor a tanítónő belépett az osztályba, nem hitt a szemének: 20 kisfiú nézett vele szembe.
2008. január 31. 10:06 Megbénította a havazás Jordániát A második napja tartó erős havazás miatt szünetel a forgalom az ammáni repülőtéren.
2008. január 31. 09:26 Speciális, nőknek kifejlesztett biztonsági övet tesztelnek Nagy-Britanniában milliók sodorják veszélybe az életüket azzal, hogy nem használják a biztonsági övet az autóban.
2008. január 31. 09:17 A középkorúak is meggondolatlanok, ha a szexről van szó Egy friss kutatás szerint nem csak a fiatalok hajlamosak megfeledkezni a védekezésről, a szexuális életük során. A középkorúak is veszélyeztetik egészségüket és egyre nagyobb fertőzésveszélynek teszik ki magukat.
2008. január 31. 09:05 Célprémium az olcsóbb gyógyszert felíró orvosoknak Egyik amerikai irányított betegellátó rendszer által tavaly elindított program 100 dollárral jutalmazza betegenként azt az orvost, aki a drága innovatív gyógyszer helyett betegét átállítja egy lényegesen olcsóbb "gyógyszermásolatra", generikus készítményre. Az Amerikai Kardiológus Kollégium folyóirata szerint ez a kezdeményezés az angol egészségügyi hatóságok érdeklődését is felkeltette.
2008. január 31. 08:22 Vak természetfotós: "Madár két óránál 15 méterre" Vak fényképésznő természetfotóiból nyílik kiállítás Nagy-Britanniában.
2008. január 31. 08:13 Index vs. főváros: kezdődik az első menet A Népszabadság annak járt utána, mitől emelkedett tízezerrel az oktatásban dolgozók száma, mint ahogy az a statisztikai hivatal legutóbbi jelentéséből kiderült. Az utóbbi két évben a közigazgatásból 68 ezer, az egészségügyből 27 ezer munkavállaló távozott, miközben az oktatásban 239 ezerről 249 ezerre nőtt a létszám.
2008. január 31. 08:00 Szcientológus nyeregben Tom Cruise vásárolja meg a Ducati legújabb szupermotorját, amely titán-, magnézium- és szénszálas technológiával készült, és végsebessége óránként 322 kilométer.
2008. január 31. 07:49 Egymillió ember halt meg Irakban az elmúlt öt évben Több mint egymillió iraki halt meg erőszakcselekményben az arab ország 2003 márciusi megszállása óta - olvasható egy tanulmányban, amelyet iraki felmérések alapján állítottak össze.
2008. január 31. 07:45 Sokat árthat magának a futballszurkoló A focirajongó férfiak háromszoros eséllyel kapnak szívrohamot azokon a napokon, amikor nemzeti csapatuk fontos meccset játszik.
2008. január 31. 07:30 Az év ajánlata: repüljön meztelenül! Eljött a Paradicsom a német nudistáknak. A könnyed kiruccanásra vágyó utasok már a repülőn megszabadulhatnak ruháiktól, nem kell kivárniuk, amíg megérkeznek a nudista strandra.
2008. január 31. 07:25 A delfinek hallásába kerülhet a megújuló energia kihasználása Az Északi- és Balti-tengeren tervezett szélerőmű-parkok építése hatalmas lármával jár. Emiatt az ott élő disznódelfinek hallása maradandó károsodást szenvedhet - írta a bécsi Der Standard.
2008. január 31. 07:15 A gyorséttermi ételek valóban erőszakossá tesznek? Az Oxfordi Egyetem kutatói szerinte az emberiség alábecsüli az elfogyasztott ételek tápanyagtartalma, és az emberek viselkedése közötti kapcsolat szorosságát. Szerintük a bűnözők számának növekedéséhez hozzájárult az is, hogy az elmúlt ötven évben egyre több tápanyagszegény gyorséttermi ételt ettek az emberek.
2008. január 31. 07:11 Gyurcsány történelemhamisítással vádolja a Fideszt A miniszterelnök szerint a jobboldal hamisan értelmezi az 1956-os forradalmat. Gyurcsány Ferenc erről internetes naplójába írt, azzal kapcsolatban, hogy kedden elhunyt Nagy Imre mártír kormányfő lánya.
2008. január 31. 07:00 Átvette kitüntetését az asszony, aki szerint az elnökkel mindenki torkig van Londonban vehette át a Nobel-díjat Doris Lessing brit írónő, aki egészségi állapota miatt nem lehetett jelen december 10-én a stockholmi hivatalos ünnepségen.
2008. január 31. 06:57 Bevándorlók áradatára számítanak Nagy-Britanniában Alig több mint két évtizeden belül a Nagy-Britanniában élő bevándorlók száma elérheti a 9,1 milliót, derül ki egy friss felmérésből.
2008. január 31. 06:40 Hétezer éves város romjaira bukkantak Egyiptomban Hétezer éves város romjaira bukkantak Egyiptomban, a Fajjúm-oázisban amerikai régészek.
2008. január 31. 06:29 Drámai MSZP-s beismerés: a népszavazást nem lehet megnyerni Az MSZP elnökhelyettese szerint pártja nem tudja megnyerni a március 9-ei népszavazást. Juhász Ferenc az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: a vizitdíj, a kórházi napidíj, valamint a tandíj eltörléséről szóló referendumon az igenek számát szeretnék mérsékelni és a nemek arányát növelni.
2008. január 31. 06:25 Hat hónap után szóltak az anyukáknak, hogy más csecsemőjét kapták Szerencsés véget ért egy tragikus eset a németországi Saarbrückenben: egy többhónapos viszontagság után immár valódi otthonára talált az a két csecsemő, akiket az elmúlt év nyarán cseréltek el egy saar-vidéki klinikán.
2008. január 31. 06:19 Visszalépett a "nemzet polgármestere" Kiszállt a republikánus elnökjelöltségért vívott harcból Rudy Giuliani volt New York-i polgármester, és bejelentette, hogy John McCain arizonai szenátor jelöltségét támogatja.
2008. január 31. 06:10 Dráma a levegőben: "Engedjetek, Istennel akarok beszélni!" Kényszerleszállást hajtott végre Írországban az Air Canada légitársaság Torontóból Londonba tartó repülőgépe, miután az első tisztnek - az utasok beszámolói szerint - "mentális problémái" támadtak; egyebek mellett azt ordibálta, hogy Istennel van beszélnivalója.
2008. január 31. 06:04 Képriport: hárman fulladtak a jéghideg Dunába Három fiatalember meghalt, amikor négy társukkal a Kis-Dunán egy csónakkal felborultak a Pest megyei Ráckevénél. Hármukat kimentették, egy másik férfit még búvárok keresnek.
2008. január 31. 06:00 Londonban forgalomszabályozással lépnek fel a szmog ellen Londonban a szmog elleni harcot összekapcsolják az energiahatékonysággal és a globális felmelegedés elleni fellépéssel. A városvezetés főleg környezetbarátabb buszok bevezetésével és a személyautóforgalom korlátozásával próbál tenni a jobb levegőminőségért. A közelmúltban például bevezették az "alacsony emissziós zónát", ami azt jelenti, hogy korlátozzák a teherautók és kamionok forgalmát.
2008. január 31. 05:50 A kaméleonok nem el-, feltűnni akarnak A kaméleonok kezdetben arra használták színváltoztató képességüket, hogy társaiknak jelezzenek, nem pedig, hogy beolvadjanak a környezetükbe - derül ki egy új kutatásból.