2010. április 25. 12:51 Tizenegy határsértőt fogtak el Csongrád megyében Tizenegy határsértőt fogtak el a Csongrád megyei szerb határszakaszon a szegedi határrendészek a hétvégén - tájékoztatta a rendőrség vasárnap az MTI-t.
2010. április 25. 12:13 Nemzetközi csapat kapta a Daniel Pearl-díjat Több európai ország újságíróinak közös riportja nyerte el a nemzetközi tényfeltáró műfaj alkotóit elismerő Daniel Pearl-díjat. A norvég rádió, a BBC, a brit Guardian és a holland De Volkskrant munkatársai által készített sorozat arról számolt be, miként próbálta eltussolni egy olajkereskedelmi cég, hogy veszélyes hulladékkal mérgezett 30 ezer nyugat-afrikait.
2010. április 25. 12:07 Az IMF vezérigazgatója: a munkanélküliség és a fejlett világ növekvő közadóssága a legnagyobb veszély A Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója szerint a munkanélküliség és a fejlett világ növekvő közadóssága jelenti a legnagyobb veszélyt a világgazdaságra. Dominique Strauss-Kahn erről az IMF és a Világbank, illetve a G20 országok washingtoni tanácskozása közben rendezett sajtóértekezletén beszélt.
2010. április 25. 12:06 Már csak írásban lehet mozgóurnát kérni Ma már csak írásban kérhet mozgóurnát a szavazatszámláló bizottságtól az a választópolgár, aki beteg vagy mozgásában korlátozott.
2010. április 25. 12:04 Nehezen illeszkednek be az idegenek Németországban Népességét tekintve Németország az Európai Unió legnagyobb tagállama. Lakosságának száma meghaladja a 82 milliót, ebből közel 7 millió a bevándorló. A kormány már egy ideje számos intézkedéssel próbálja elősegíteni a külföldiek beilleszkedését, ami - eddig legalábbis - szerény sikerrel járt.
2010. április 25. 11:39 Részvételi arány 11 órakor: 19,37 százalék A választásra jogosultak 19,37 százaléka, 480.239 ember járult az urnákhoz a vasárnapi országgyűlési képviselő-választások második fordulójában reggel 11 óráig az Országos Választási Iroda (OVI) adatai szerint.
2010. április 25. 11:37 Autós üldözés Budapesten - elrendelték két férfi letartóztatását Elrendelte a bíróság vasárnap az előzetes letartóztatását annak a két férfinak, akiket autós üldözés után fogtak el a fővárosban még csütörtökön.
2010. április 25. 11:30 Spanyolországban győzött az első három, Kaká góllal tért vissza A spanyol Primera Divisiónban az első három helyen álló csapatok kivétel nélkül nyertek. A Madridba góllal tért vissza a brazil Kaká.
2010. április 25. 11:12 Várakozás nélkül lehet szavazni az óbudai 9-es számú szavazókörben Folyamatosan, várakozás nélkül lehet szavazni az óbudai 9-es számú szavazókörben, ahová mintegy 1100 igazolással voksolót várnak az országgyűlési képviselő-választás második fordulójában. Fennakadás nélkül, rendben zajlik a szavazás a főváros XIII. és XIV. kerületében is azokban a szavazókörökben, ahol a választópolgárok lakóhelyüktől távol, igazolással voksolhatnak.
2010. április 25. 11:05 Az Inter nyert a San Siróban, a Milan kikapott Palermóban - videókkal Az AC Milan 3-1-es vereséget szenvedett Palermóban az olasz labdarúgó-bajnokság 35. fordulójának szombat esti mérkőzésén. Korábban az Inter, ugyancsak 3-1-re, nyert az Atalanta ellen, s az élre állt. Az AS Roma ma játszik.
2010. április 25. 10:50 Orvost bántalmaztak egy budapesti rendelőben Egy vényköteles gyógyszer felírásának megtagadása miatt bántalmazták az ügyeletes orvost szombaton Budapesten - közölte a rendőrség vasárnap a honlapján.
2010. április 25. 10:48 A területalapú támogatásban részesülő gazdálkodók mintegy 20 százalékának kell új jelszót igényelnie A területalapú támogatásban részesülő gazdálkodók mintegy 20 százalékának kell új jelszót igényelnie a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivataltól az elektronikus igénylés idei kitöltéshez. Soproni Horváth Lajos, az MVH sajtófőnöke azt mondta: ez mintegy 38 ezer embert érint.
2010. április 25. 10:03 Obama bevezetőt mond, a horroszínész hangját adja Amerika történelméhez Amerika tizenkét óra alatt szembesül saját történelmével. A History Channel sugározza hat részben összefoglalva az ország elmúlt 400 évének legfontosabb eseményeit "The Story of Us" címmel. A sorozat vetítése az Egyesült Államok elnökének üzenetével indul, és egy horrorfilmekből ismert színész a narrátora.
2010. április 25. 10:00 Vajon miért futják le sokan a maratont? Más-más okból vágnak neki a maratoni távnak a nők és a férfiak; míg előbbiek az élmény, utóbbiak a versengés kedvéért koptatják a futócipő talpát - derül ki egy új kutatásból.
2010. április 25. 09:43 Miskolc Rali: ifj. Tóth és Herczig éjjeli száguldása dobogót ért - képekkel Az első napi tetemes hátrány ellenére az ifj. Tóth-Tagai páros az éjjeli gyorsaságikon igencsak megszorongatta a bajnoki címvédő Aschenbrenner "Asi"-Pikó párost. Az országos ralibajnokság idei második futama éjszakai gyorsaságikkal ért véget.
2010. április 25. 09:10 Ismerje meg a világ legveszélyesebb vulkánjait Merapi, Colima, Fuji és Vezúv - Harangi Szabolcs, az ELTE Kőzettan-Geokémiai Tanszékének vezető professzora szerint a többi között ezek ma Földünk a legveszélyesebb vulkánjai, amelyek kitörésükkel százezrek, vagy akár milliók életét veszélyeztetnék.
2010. április 25. 09:09 Hét halottja van Mississipi államban a rettenetes időjárásnak Az Egyesült Államokban hét ember halt meg egy tornádó és a heves zivatarok pusztításában Mississipi szövetségi államban.
2010. április 25. 09:08 Zsákokba rejtett bomba ölt Irakban Irakban hat ember meghalt, amikor felrobban 3, zsákokba rejtett pokolgép Bagdad nyugati részén
2010. április 25. 09:05 Pakisztánban hét lázadó halt meg egy amerikai gép támadásában Pakisztán északnyugati részén hét lázadó halt meg egy amerikai pilóta nélküli repülőgép támadásában.
2010. április 25. 09:03 Elnököt választ ma Ausztria Elnökválasztást tartanak ma Ausztriában. A 6,3 millió választásra jogosult 17 óráig adhatja le szavazatát.
2010. április 25. 09:02 Több ezren tüntettek a parlament épülete előtt az orosz-ukrán flottamegállapodás ellen Kijevben több ezren tüntettek a parlament épülete előtt az orosz-ukrán flottamegállapodás ellen. Julija Timosenko volt kormányfő a megmozduláson azt mondta: az ellenzéki erőknek össze kell fogniuk, hogy szembeszálljanak a héten aláírt egyezséggel. A Viktor Janukovics és Dmitrij Medvegyev orosz elnök által szerdán aláírt megállapodás értelmében Oroszország 10 évre mintegy 30 százalékkal csökkenti az Ukrajnának szállított gáz jelentős részének árát, de cserébe az orosz Fekete-tengeri Flotta az érvényes szerződés lejárta után újabb 25 évig vagyis 2042-ig a Krímben maradhat.
2010. április 25. 08:58 Leváltották a Kínai Kommunista Párt helyi vezetőjét Menesztették a Kínai Kommunista Párt helyi vezetőjét az északnyugat-kínai Hszincsiang-Ujgur autonóm területen, ahol tavaly nyáron etnikai összetűzések voltak. Vang Le-csüan leváltásának okát nem közölték.
2010. április 25. 08:48 Harmadfokú vízminőség-védelmi készültség van érvényben Tiszavasvárinál A nagy mennyiségben felhalmozódott uszadék miatt harmadfokú vízminőség-védelmi készültség van érvényben Tiszavasvárinál, a Keleti Főcsatorna torkolatában. A Tiszántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság igazgatója elmondta: már a héten megkezdték a hulladékok eltávolítását. Bara Sándor hangsúlyozta: a gyors beavatkozásra azért van szükség, mert az uszadék veszélyes hulladékot - műanyag palackot - is tartalmaz, ami szennyezheti a Keleti és a Nyugati Főcsatorna vizét.
2010. április 25. 08:46 Megszületett az orosz-osztrák gázmegállapodás Bécsben megállapodást írt alá Ausztria és Oroszország az uniós Nabucco gázvezeték vetélytársának tartott Déli Áramlat ausztriai szakaszának építéséről.
2010. április 25. 08:44 Felavatták Zenthe Ferenc emléktábláját Születésének 90. évfordulóján, emléktábla-avatással tisztelgett Zenthe Ferenc Kossuth- és Jászai-díjas művész, a Nemzet Színésze előtt egykori iskolája Nyíregyházán.
2010. április 25. 08:42 Az ötödik Reklámhét - Fun not gun! Vannak, akik megalkudnak, vannak, akik megtáltosodnak a reklámszakma átalakulásától. A Reklámhét idén is megmutatja, milyen a valódi, tehetséges, izgalmas, jelentős, kreatívan humoros és művészien izgalmas "AHA média".
2010. április 25. 08:33 Rendben megkezdődött az országgyűlési képviselő-választás második fordulója Minden szavazókörben rendben megkezdődött az országgyűlési képviselő-választás második fordulója - közölte az Országos Választási Iroda vezetője. Virág Rudolf elmondta: az urnákhoz mintegy két és fél millió szavazót várnak este 7 óráig. Hozzátette: a voksoláshoz személyazonosító okmányra és lakcímigazolványra van szükség. A mai fordulóban összesen 121 mandátum sorsa dől el, ebből 57-et egyéni választókerületekben lehet elnyerni. Virág Rudolf hangsúlyozta: a választás akkor érvényes, ha a szavazásra jogosultak több mint negyede elmegy voksolni, a mandátumot pedig az nyeri, aki a legtöbb szavazatot kapja
2010. április 25. 06:49 Zárva a főváros repülőtere - Otthonra hamuzik az izlandi vulkán A vulkán aktivitása nem változik, ám a szél megfordult, így a tűzhányó egy ideje Izland nyugati területein okoz gondot. A fővárost is érinti a hamuszórás.
2010. április 25. 06:00 Megkezdődött a választások második fordulója Megkezdődött az országgyűlési képviselő-választás második fordulója. Az urnákhoz mintegy két és fél millió szavazót várnak.
2010. április 24. 23:15 Mintegy két és félmillió szavazót várnak az urnákhoz Holnap mintegy 2 és fél millió szavazót várnak az urnákhoz az országgyűlési választás második fordulójában. Fegyelmi vizsgálat indul a Magyar Tudományos Akadémia Növényvédelmi Kutatóintézetének igazgatója ellen. Egy héttel tovább, jövő vasárnapig látható a Szépművészeti Múzeum Degas-tól Picassóig című kiállítása
2010. április 24. 20:44 Döntetlen a Videoton-Ferencváros rangadó A labdarúgó NB I 24. fordulójában 0-0-ra végződött Székesfehérváron a nagy érdeklődéssel várt Videoton-Ferencváros mérkőzés. További eredmények: Pápa-Honvéd 0-3, Kecskemét-Zalaegerszeg 2-2, Újpest-Paks 3-2, Győr-Nyíregyháza 2-1
2010. április 24. 19:45 Critical Mass: 35 ezer bringás felvonuló Legalább 35 ezren vettek részt a Critical Mass (Kritikus Tömeg) mozgalom szombati felvonulásán Budapesten, ahol a legfrissebb, egyben első reprezentatív felmérés szerint a lakosság 10 százaléka kerékpározik rendszeresen. A Critical Mass magyarországi történetének 11. nagy felvonulása így már a biciklis Budapest ünnepe volt - mondta a Magyar Kerékpárosklub (MK) elnöke.
2010. április 24. 19:28 Kevesebb só - elkerülhető kockázatok Az Amerikai Élelmiszer és Hatóanyag Igazgatóság (FDA) szabályozná a hozzáadott só mennyiségét az élelmiszergyártóknál és az éttermekben is. Az Egyesült Államokban is ismertek a túlzott nátriumbevitel következményei, és számos erőfeszítés is történt már e téren, de nem sok eredmény mutatkozott az elmúlt 40 évben.
2010. április 24. 17:49 Mit keres Vlagyimir Putyin a Ferry Dusikában? Szigorú biztonságiak közepette érkezett meg a bécsi cselgáncs Európa-bajnokság helyszínére szombaton Vlagyimir Putyin orosz kormányfő. A Ferry Dusika Sportcsarnokot és környékét elözönlötték a rendőrök, hogy a Nemzetközi Cselgáncs Szövetség (IJF) tiszteletbeli elnökének biztonságára vigyázzanak.