Infostart.hu
eur:
365.19
usd:
320.23
bux:
151998.56
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Csak négyszemközt tett szemrehányást a kancellár a kínai kormányfőnek

A kínai kormányfő népes küldöttség élén már tegnap megérkezett Berlinbe, de csak ma délelőtt fogadták katonai pompával. Azonban ez is arra utal, hogy Berlinben különleges jelentőséget tulajdonítanak a Pekinghez fűződő kapcsolatnak.

Még a nyárias időjárás is kedvezett a kínai miniszterelnök németországi látogatásának, így a kancellárral hosszas sétát tehetett a Berlin közelében fekvő Wannsee parti Liebermann villa kertjében. Diplomáciai források szerint ezt a négyszemközt folytatott beszélést használta fel Angela Merkel, hogy kifogást emeljen az emberi jogok Kínában történő durva megsértése ellen.

A hivatalos tárgyalásokon ugyanis kizárólag a két ország közötti kapcsolat szorosabbra fűzésének módozatai szerepeltek. Ven Csia-pao 13 minisztere társaságában érkezett, akik német kollégáikkal a saját szakterületükön kínálkozó együttműködés kiépítését vitatták meg, és írtak alá 22 államközi megállapodást, amelyeknek közvetve több milliárd eurós gazdasági vonatkozása is lesz.

A nemzetközi export terén Kína nemrég maga mögé parancsolta Németországot, de úgy tűnik, hogy a berlini tárgyalásokon sikerült közös nevezőre jutni ezen a téren is egyfajta partneri viszony kialakításába, és elhárítani a kíméletlen versengést a piacok megszerzésében.

Kína már jó ideje Németország legfontosabb ázsiai kereskedelmi partnere. A német befektetések összege eléri a 20 milliárd eurót, míg a kínai fél eddig alig 600 millió eurót ruházott be Németországban, de a kínai kormányfő látogatása nyomán milliárdos üzletek várnak a német konszernekre, így a Daimler és a Volkswagen autógyárra, vagy a vegyipari BASF-re.

Diplomáciai források szerint Ven Csia-paónak Berlinben sikerült tovább egyengetnie az utat azon törekvésének megvalósítása felé is, hogy az Európai Unió Kínát is a piacgazdaságok közé sorolja, és könnyítsen az eddig érvényben lévő kereskedelmi megkötéseken.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
2007 óta nem látott szinten a 10 éves amerikai hozam - Mi történik a tőzsdéken?

2007 óta nem látott szinten a 10 éves amerikai hozam - Mi történik a tőzsdéken?

A befektetők ma is elsősorban az iráni fejleményekre és az amerikai kamatpályával kapcsolatos várakozások alakulására figyelhetnek. A kötvénypiacon tovább fokozódott a feszültség: a 10 éves amerikai állampapír hozama 2007 óta nem látott szintre emelkedett, miközben a 30 éves hozam is tovább kapaszkodott. A hozamemelkedést a Fed szigorúbb hangvétele, az iráni háború miatt tartósan magas energiaárak és a vártnál erősebb gazdasági adatok egyaránt fűtik. Ma kisebb emelkedés jöhet Európa tőzsdéin. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×